Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

2015. tavaszi standard Eurobarométer felmérés: a polgárok szerint a bevándorlás az első számú kihívás az EU-ban

Brüsszel, 31 július 2015

Az európaiak többsége pozitívan ítéli meg az Európai Uniót, és a legutóbbi, tavaly novemberi felmérés óta nőtt az EU iránti bizalom a lakosság körében. Az EU előtt álló legnagyobb kihívásnak az európai polgárok a bevándorlást tartják. Többek között erre engednek következtetni a ma közzétett legújabb, ún. standard Eurobarométer felmérés eredményei. A felmérésre 2015. május 16–27. között került sor, és 34 ország, illetve terület[1] lakosai vettek részt benne.

 

Általános vélekedés szerint a bevándorlás az EU előtt álló legfontosabb kihívás

Arra a kérdésre, hogy mely uniós szintű problémák aggasztják leginkább őket, az európai polgárok többsége összességében a bevándorlást jelölte meg első helyen. A felmérésben részt vevők 38%-a vélekedett úgy, hogy a bevándorlás jelenti az elsődleges kihívást (ez 14 százalékponttal több, mint a legutóbbi közvélemény-kutatás eredménye), vagyis sokkal többen, mint ahányan a gazdaság helyzetét (27%, 6 százalékpontos csökkenés), a munkanélküliséget (24%, 5 százalékpontos csökkenés), illetve a tagállamok államháztartását illetően (23%, 2 százalékpontos csökkenés) a legborúlátóbbak. 20 tagországban látják a legsürgetőbb problémaként az emberek a bevándorlás kérdését – legnagyobb arányban Máltán (65%) és Németországban (55%). A terrorizmussal kapcsolatos aggodalom is jelentősen nőtt 2014 novembere óta: a válaszadók 17%-a gondolja úgy, hogy a terrorizmus jelenti a legnagyobb kihívást az EU-ban, ami 6 százalékponttal több, mint tavaly ősszel (lásd: 1. melléklet).

 

A lakosság támogatja az Európai Bizottság politikai prioritásait

Hasonlóan a 2014. novemberi felmérés eredményéhez, az idei tavaszi felmérésből is egyértelműen kiviláglik, hogy a polgárok elfogadják a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság által megszabott politikai prioritásokat (lásd: 2. melléklet).

  • Az EU-n belüli beruházásokkal kapcsolatban az európaiak 59%-a véli úgy, hogy a közpénzeket a magánberuházások uniós szinten való ösztönzésére kellene fordítani.
  • Az energiaügyet illetően az európaiak 72%-a támogatja az EU-tagállamok közötti közös energiapolitikát.
  • Az európaiak többsége (57%) szerint az egységes piac (az áruk, szolgáltatások, személyek és tőke EU-n belüli szabad mozgása) az EU legpozitívabb hozadéka; majdnem ugyanennyien a tagállamok közötti békét említették (55%) meg a legfontosabb vívmányként.
  • Ami a migrációt illeti, az európaiak 73%-a támogatja közös európai migrációs politika kialakítását. Az európaiak többsége (51%) jó véleménnyel van a más uniós tagállamokból érkező migránsokról. 56%-uk azonban kedvezőtlen jelenségként ítéli meg az EU határain túlról érkezők bevándorlását.

Végezetül pedig: az emberek továbbra is derűlátók az EU jövőjével kapcsolatban. Az európaiak 58%-a (2 százalékpontos növekedés) látja biztatónak, 36%-uk pedig (1 százalékpontos csökkenés) sötétnek az Unió jövőjét.

 

Egyre javul az EU megítélése

2014 novembere és 2015 májusa között 39%-ról 41%-ra nőtt azoknak az európaiaknak az aránya, akikben pozitív kép él az EU-ról. A felmérésben részt vevők 38%-a semlegesen viszonyul az EU-hoz, és a válaszadóknak csak 19%-a ítéli meg negatívan az EU-t (ez az arány novemberben még 22% volt, 2014 júniusában pedig 25%) (lásd: 3. melléklet).

Továbbá 40%-ra nőtt azon európaiak aránya, akik bizalmat táplálnak az Európai Unió iránt (2014 novembere óta ez 3 százalékpontos növekedést jelent, a tavalyi európai parlamenti választásokat követően készített tavaszi felméréshez képest pedig 9 százalékponttal nőtt a bizalmi index). A nemzeti kormányokba vetett bizalom átlagos szintje is javult (2 százalékpontos növekedés után most 31%-on áll) (lásd: 4. melléklet).

Ismét elérte a 42%-ot, azaz a 2014-es európai parlamenti választást követő tízéves csúcsot azoknak a válaszadóknak az aránya, akik úgy vélik, hogy számít a szavuk az Unióban – ez 2 százalékpontos növekedést jelent az őszi felmérés eredményéhez képest.

 

Javulnak a gazdasággal kapcsolatos várakozások, és az euró támogatottsága továbbra is stabil

Ami a gazdaságot illeti, az európaiak várakozásai nem változtak a legutóbbi felmérés óta. Több, mint egynegyedük (26%-uk, ami a korábbihoz képest 4 százalékpontos növekedést jelent) derűlátó a tekintetben, hogy országuk gazdasági helyzete hogyan fog alakulni a következő 12 hónapban, míg a válaszadók 48%-a szerint a helyzet sem javulni, sem rosszabbodni nem fog. A pesszimisták aránya számottevően, 7 százalékponttal csökkent tavaly ősz óta. Az idei májusi felmérés résztvevőinek csak 21%-a borúlátó a közeljövőt illetően. A megkérdezettek körében már többen vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a válság munkaerőpiacra gyakorolt hatása már tetőzött (arányuk 48%, ami az előző felméréshez képest 4 százalékpontos növekedésnek felel meg), mint azok, akik szerint a neheze még hátravan (42%, 2 százalékpontos csökkenés).

Az euró kedvező megítélése stabil (57% az EU egészében, 69% az euróövezetben). 14 tagállamban nőtt az egységes valuta támogatottsága – a legszembeötlőbb mértékben Litvániában, amely 2015. január 1-jén csatlakozott az eurózónához (a litvánok 73%-a európárti, ami 10 százalékpontos növekedést jelent az előző felmérés eredményéhez képest) és Görögországban, ahol a megkérdezettek 69%-a (6 százalékponttal többen, mint legutóbb) nyilatkozott úgy, hogy támogatja az eurót (lásd: 7. melléklet).

 

Háttér-információk

A 2015. tavaszi standard Eurobarométer felmérés a Juncker-Bizottság 2014. november 1-jei hivatalba lépése óta készült második EU-szintű közvélemény-kutatás.

A felmérést 2015. május 16. és 27. között végezték személyes interjúk formájában. Az uniós tagállamokban és a tagjelölt országokban összesen 31 868 válaszadó vett részt a felmérésben.

 

További információk

Az eredményeket összegző, ma nyilvánosságra hozott első jelentés ismerteti, hogyan vélekednek az európai polgárok az EU-ról, az uniós intézményekről és az EU szakpolitikáiról. A jelentésből az is kiderül, hogy mely témák foglalkoztatják az embereket leginkább, és mik a benyomásaik a gazdasági helyzetről.

Az eredményeket összegző első jelentés az alábbi internetcímen található:

http://ec.europa.eu/COMMFrontOffice/PublicOpinion/index.cfm/Survey/getSurveyDetail/instruments/STANDARD/surveyKy/2099


[1]Az Európai Unió (EU) 28 tagállama, a tagjelölt országok (Albánia, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró, Szerbia és Törökország) és a Ciprusi Köztársaság kormánya által nem ellenőrzött területeken élő ciprusi török közösség.


MELLÉKLET

1. Az EU előtt álló legfontosabb kihívások

 

2. Optimizmus az EU jövőjével kapcsolatban


3. Az Európai Unió megítélése

 

 

4. Az EU-ba vetett bizalom

 

5. „Az Unióban számít a szavam”

 

6. A válság munkahelyekre gyakorolt hatása


7. Az euró támogatottsága


 

 

IP/15/5451

Kapcsolattartás a sajtóval

Tájékoztatás a nyilvánosság számára:


Side Bar