Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

Eredményjelentés a megújuló energiaforrások használatáról

Brüsszel, 16 június 2015

Az Európai Bizottság közzétette a megújuló energiaforrásokra vonatkozó 2020-as célkitűzésekhez kapcsolódó eredményjelentését, amely alapján az EU jó úton halad afelé, hogy teljesítse a 20%-os megújulóenergia-célt. 2014-ben a megújuló energiaforrások becsült részesedése a bruttó végső energiafogyasztásban 15,3% volt, ami azt jelenti, hogy az EU és a tagállamok nagy többsége jó ütemben halad céljai felé: az előzetes adatok szerint 25 tagállam teljesítette a 2013–2014-re vonatkozó nemzeti célokat.

Az Európai Bizottság 2015. évi eredményjelentése arról ad áttekintést, hogy hol tart az EU a 20%-os megújulóenergia-részesedést, a közlekedésben a megújuló energiaforrások 10%-os arányát, illetve kötelező nemzeti célokat előirányzó, jogilag kötelező érvényű 2020-as célkitűzések teljesítésében.

„A jelentés újból megerősíti, hogy Európa jól teljesít a megújuló energiaforrások használata terén, és a megújuló energiaforrások is jól teljesítenek Európában. Az egy főre eső megújuló energiatermelés Európában legalább háromszorosa a világ bármely egyéb régiójában elért aránynak. A megújuló energia ágazata, melynek értéke évente meghaladja a 130 milliárd eurót, több mint 1 millió embert foglalkoztat. Az EU pedig évről évre 35 milliárd euró értékű megújuló energiát exportál”, fejtette ki Miguel Arias Cañete éghajlat- és energiapolitikáért felelős biztos.

A megújuló energiaforrások becsült részesedése 2014-ben 5,7% volt a közlekedésben, ami azt jelenti, hogy a 10%-os cél komoly, de nem teljesíthetetlen kihívás elé állítja Európát, miközben egyes tagállamokban látványos fejlődés tapasztalható.

Az előzetes adatok szerint 25 tagállam teljesítette a megújuló energiával kapcsolatos 2013–2014-es nemzeti célokat. A 2011–2012-es célokat 26 tagállamnak sikerült teljesíteni. Mivel azonban az időközi célok a következő években egyre ambiciózusabb mértéket öltenek, egyes tagállamok esetében fokozott erőfeszítésekre és adott esetben a többi tagállammal létrehozott együttműködési mechanizmusokra is szükség lehet, hogy tartani tudják a megfelelő ütemet.

 

A megújulóenergia-irányelv sikere

A jelentés a megújulóenergia-irányelv sikeréről tanúskodik: a megújuló energia bevezetésével az EU

  • 2012-ben megközelítőleg 326 Mt, 2013-ban mintegy 388 Mt bruttó szén-dioxid-kibocsátást küszöbölt ki,
  • továbbá 2013-ban 116 Mtoe volumennel csökkentette fosszilisenergia-igényét.

Emellett jelentősen nőtt az EU energiaellátásának biztonsága:

  • a megújuló energiaforrásokkal kiváltott földgáz 2013-ban a fosszilisenergia-használat csökkenésének 30%-át tette ki,
  • illetve a tagállamoknak közel fele legalább 7%-kal csökkentette bruttó belföldi földgázfogyasztását.

Emellett a jelentés megállapítja, hogy a megújuló energia széles körben elfogadott, kelendő energiaforrássá lépett elő, és a 2020-as célkitűzések nagy lendületet adtak a megújuló energiába való beruházásoknak és az azokat támogató energiapolitikáknak, melyek Európa vezetésével jóval a kontinens határain túl is globális trenddé váltak.

 

Háttér-információk

Öt évvel a 2020-as céldátum előtt a megújuló energiaforrásokról készült eredményjelentés egyúttal a 2020-as megújulóenergia-célok teljesítésének félidős értékelése is. A Bizottság kétévente készít hasonló jelentést az EU és a tagállamok előrehaladásáról a 2009-es éghajlat-változási és energiapolitikai csomag részeként elfogadott megújulóenergia-irányelvben lefektetett, kötelező jogi érvénnyel bíró megújulóenergia-célok teljesítése felé. A jelentés egyúttal értékeli a közlekedésre vonatkozó 10%-os megújulóenergia-cél megvalósíthatóságát, valamint a bioüzemanyagok és folyékony bio-energiahordozók használatának fenntarthatóságát is.

Az uniós jogszabályok 2001-től, a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról és használatáról szóló első irányelv elfogadásának időpontjától nyújtanak támogatást a megújuló energiahordozók használatához. Ezt a jogszabályt 2003-ban követte a bioüzemanyagok és egyéb megújuló energiák közlekedésben történő használatának előmozdítását célzó újabb irányelv.

 

További információk

Tájékoztató – A megújuló energiaforrások használatáról szóló eredményjelentés

2015. évi Eredményjelentés a megújuló energiaforrások használatáról

Az EU megújulóeneriga-politikája és korábbi jelentések:

 

 

 

Melléklet

A 2020-as megújulóenergia-célok teljesítésének áttekintése tagállamok szerint (%)

 

Megújuló

energia-részesedés, 2012

Megújuló

energia-részesedés, 2011- 2012

(átlag)

 

Ütemezett megújuló

energia-érték,

2011- 2012

Megújuló

energia-részesedés, 2013

Ütemezett megújuló

energia-érték, 2013- 2014

2020-as megújuló

energia-cél

Belgium

7,4

6,8

4,4

7,9

5,4

13,0

Bulgária

16,0

15,1

10,7

19,0

11,4

16,0

Cseh Köztársaság

11,4

10,5

7,5

12,4

8,2

13,0

Dánia

25,6

24,5

19,6

27,2

20,9

30,0

Németország

12,1

11,7

8,2

12,4

9,5

18,0

Észtország

25,8

25,7

19,4

25,6

20,1

25,0

Írország

7,3

7,0

5,7

7,8

7,0

16,0

Görögország

13,4

12,1

9,1

15,0

10,2

18,0

Spanyolország

14,3

13,8

11,0

15,4

12,1

20,0

Franciaország

13,6

12,4

12,8

14,2

14,1

23,0

Horvátország

16,8

16,1

14,1

18,0

14,8

20,0

Olaszország

15,4

13,8

7,6

16,7

8,7

17,0

Ciprus

6,8

6,4

4,9

8,1

5,9

13,0

Lettország

35,8

34,7

34,1

37,1

34,8

40,0

Litvánia

21,7

21,0

16,6

23,0

17,4

23,0

Luxemburg

3,1

3,0

3,6

3,6

3,9

11,0

Magyarország

9,5

9,3

6,0

9,8

6,9

13,0

Málta

2,7

2,0

2,0

3,8

3,0

10,0

Hollandia

4,5

4,4

4,7

4,5

5,9

14,0

Ausztria

32,1

31,5

25,4

32,6

26,5

34,0

Lengyelország

10,9

10,6

8,8

11,3

9,5

15,0

Portugália

25,0

24,8

22,6

25,7

23,7

31,0

Románia

22,8

22,1

19,0

23,9

19,7

24,0

Szlovénia

20,2

19,8

17,8

21,5

18,7

25,0

Szlovákia

10,4

10,3

8,2

9,8

8,9

14,0

Finnország

34,5

33,7

30,4

36,8

31,4

38,0

Svédország

51,1

50,0

41,6

52,1

42,6

49,0

Egyesült Királyság

4,2

4,0

4,0

5,1

5,4

15,0

Európai Unió

14,3

13,6

n. a.

15,0

n. a.

20,0

Forrás: Eurostat, 2012-es és 2013-as adatok

 

IP/15/5180

Kapcsolattartás a sajtóval

Tájékoztatás a nyilvánosság számára:


Side Bar

Documents


Annex RES HU.pdf