Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

Sajtóközlemény

Brüsszel, 2014. június 12.

A futball-világbajnokság során az Unió kampányt indít a kiskorúak elleni szexuális erőszakkal szemben

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso a mai napon elindította azt az új kampányt, amelynek célja, hogy a futball-világbajnokság idején felhívják a figyelmet a kiskorúak szexuális kizsákmányolására Brazíliában.

A híres brazil focisták – például Kaká és Juninho Pernambucano – támogatásával, a „Ne nézz félre!” (illetve portugálul „Não Desvie o Olhar”) jelszó jegyében indítandó kampány a 2014-es futball-világbajnokság brazil és külföldi közönségének szól; az ő figyelmüket kívánja felhívni arra, hogy a szexuális kizsákmányolás bűncselekmény.

A projekt során szemináriumokat tartanak a közszféra vetető tisztségviselőinek, a mérkőzéseknek otthont adó egyes városokban pedig vitákat rendeznek e témáról, valamint növelik a szexuális kizsákmányolás elleni küzdelemre és az áldozatok jogairól szóló felvilágosításra fordított támogatást. A kampány kiterjed a „Call 100” segélyvonal széles körű megismertetésére. A segélyvonal lehetővé teszi, hogy bárki, aki kiskorú szexuális kizsákmányolásának tanújává válik, bejelentést tehessen erről.

Andris Piebalgs, fejlesztési biztos az alábbiakat nyilatkozta: „Brazília az elmúlt 10 évben hihetetlen fejlődésen ment keresztül; mintegy 40 millió ember emelkedett ki a szegénységből. A társadalom egyes csoportjai azonban még mindig nem élvezhetik az általunk alapvetőnek tartott emberi jogokat. Az Unió e helyzet orvoslására szolgáló fontos projekteken dolgozik a világbajnokságnak otthont adó 12 városban; például támogatja a riói favelákban élő fiatalok jogait, a cuiabai őslakos közösség helyzetének erősítését, illetve São Paulo legszegényebb munkavállalóinak védelmét.”

Az Unió brazíliai küldöttsége által, a „Ne nézz félre!” jelszó jegyében szervezett nemzetközi kampány több mint 15 országba fog eljutni az ECPAT (a gyermekprostitúció, -pornográfia és -kereskedelem megszüntetéséért küzdő szervezet) hálózatának közreműködésével. A világbajnokságnak otthont adó 12 város polgármesterei is felkarolták a kampányt, azzal a céllal, hogy a 2014-es világbajnokság és más nagyszabású események – például az ugyancsak Brazíliában megrendezésre kerülő 2016. évi olimpiai játékok – során tovább javítsák a gyermekek és a fiatalok védelmét.

Háttér-információk

Az emberi jogok az Unió brazíliai tevékenységének egyik legfontosabb területét jelentik. Az Unió e területre vonatkozó fontos projekteken dolgozik a világbajnokságnak otthont adó 12 városban.

Ilyenek például az alábbiak:

  • A nők erőszak elleni védelmére irányuló projekt Paraíba államban (Natal városától délre fekvő állam) – amely elősegíti a bírósági döntéshozatalba való bevonásukat, és képzést nyújt a nemi erőszakkal, a nemek közötti egyenlőséggel, az etnikumközi kapcsolatokkal és politikai részvétellel kapcsolatosan. A projektben részt vevő nők között találhatók női gazdálkodók, őslakos csoportok, és az újrahasznosítható hulladék gyűjtésével helyben foglalkozók feleségei.

  • A Salvador városban élő gyermekek és fiatalok jogainak megóvására szolgáló új program célja, hogy felhívja a figyelmet a családon belüli erőszak, a szexuális erőszak, a rossz bánásmód, a lopás és a kábítószer-csempészet e térségbeli problémáira. A projekt 1120 gyermeknek és fiatalnak nyújt napi gondozást és szállást, és több mint 15 000 polgár figyelmét hívja fel arra, hogy a szexuális kizsákmányolás drámai következményekkel jár a fiatal áldozatok számára.

  • Egy másik projektnek az a célja, hogy jogi segítséget nyújtson a Xingu és Cuiaba városban és Mato Grosso állam más területein élő őslakók, valamint a São Paulo államban található Ribeira-völgybeli quilombo közösségek területi jogaik megvédéséhez. A quilombo közösségek számára az okoz nehézséget, hogy nem ismerik el területi jogaikat, és a közösség tagjaként őket megillető identitást. Ez a projekt figyelemmel kíséri az őslakosok hagyományos területeikkel kapcsolatos jogát veszélyeztető kereseteket, és folyamatosan tájékoztatja őket a fejleményekről (például a már jóváhagyott területhatárokkal kapcsolatos jogvitákról.)

Az Európai Bizottság 2007 és 2013 között 61 millió euró finanszírozást nyújtott Brazíliának az Unió és Brazília közötti kapcsolatok (pl. kereskedelem, emberi jogok, gazdasági és társadalmi fejlődés és környezetvédelem) fejlesztésére.

Az Európai Bizottság 2014 és 2020 között 7,5 millió euró finanszírozást nyújt Brazíliának az Unió és Brazília közötti kapcsolatok fejlesztésére (a felsőoktatás terén az Erasmus Mundus keretében, valamint az ágazati párbeszéd projekt kapcsán, amely többek között olyan témákat ölel fel, mint az emberi jogok, a környezetvédelem, valamint a tudomány és a technológia).

Az új partnerségi támogatási eszköz – amelynek projektjei előkészítés alatt állnak – szintén új forrásokkal járul hozzá a Brazíliával folytatott együttműködéshez számos ágazatban, többek között az éghajlatváltozás, a megújuló energia, a nyilvános diplomácia, valamint a kereskedelem és a beruházások terén.

További információk

A világbajnoksághoz kapcsolódó kampány részeként a nagyközönség rendelkezésére bocsátanak egy sor – házigazda városonként egy – tájékoztató kiadványt az Unióban elfogadott alapvető emberi jogokról.

A tájékoztató kiadványokhoz vezető hivatkozás:

http://www.eidhr.eu/side-panels/what-s-on/events/eidhr-campaign-world-cup-2014/fact-sheets

Emellett az alábbi internetcímeken megtekintető lesz öt videó, amelyeket a döntőnek, az elődöntőknek és a negyeddöntőknek otthont adó városokban forgattak:

Andris Piebalgs európai fejlesztési biztos honlapja:

http://ec.europa.eu/commission_2010-2014/piebalgs/index_en.htm

A EuropeAid Fejlesztési és Együttműködési Főigazgatóság honlapja:

http://ec.europa.eu/europeaid/index_hu.htm

Kapcsolattartás:

Alexandre Polack (+32 2 299 06 77)

Maria Sanchez Aponte (+32 2 298 10 35)

Tájékoztatás a nyilvánosság számára: Europe Direct a 00 800 6 7 8 9 10 11 telefonszámon vagy e-mailben


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website