Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság - Sajtóközlemény

Egy új kezdet: az Európai Bizottság munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásokra irányuló munkaterve

Strasbourg, 16 december 2014

A mai napon az Európai Bizottság elfogadta 2015-re szóló munkaprogramját, amelyben meghatározta a munkahelyteremtés, a növekedés és a beruházások érdemi ösztönzésére, valamint a polgárok által érzékelhető konkrét előnyökre irányulóan a Bizottság által az elkövetkező 12 hónapban meghozni szándékozott intézkedéseket. Ez a változás munkaprogramja.

A polgárok azt akarják, hogy az Unió kevésbé folyjon bele a mindennapi életükbe, különösen azokon a területeken, amelyeken a tagállamok helyzetükből adódóan hatékonyabban tudnak megoldásokat kínálni. A polgárok egyúttal azt várják az Uniótól, hogy érdemi eredményeket mutasson fel a meghatározó gazdasági és társadalmi kihívások, így például a munkanélküliség elleni küzdelem és a versenyképesség javítása terén. A polgárok azt is elvárják az Uniótól, hogy tegye átláthatóbbá, mit és hogyan tesz. A munkaprogram elfogadása jó kiindulópont, mivel teljesen átlátható módon mutatja be mindazt, amit az Európai Unió 2015-ben tenni fog, és azt is, amit nem.

Miként azt Jean-Claude Juncker, a Bizottságelnöke kifejtette: „Megválasztásakor ezt a Bizottságot világos politikai feladattal bízták meg, melyet a politikai iránymutatásunkban megfogalmazott tíz prioritás határoz meg. A ma elfogadott munkaprogram ennek a tíz prioritásnak az első konkrét intézkedések formájába történő átültetése. A polgárok azt várják az Uniótól, hogy érdemi eredményeket mutasson fel a meghatározó gazdasági és társadalmi kihívások terén, ugyanakkor kevésbé avatkozzon be az olyan ügyekbe, amelyek esetében a tagállamok helyzetükből adódóan alkalmasabbak a megfelelő intézkedések megtételére. Ezért akarunk változást elérni, és vezetésünkkel egy nagyobb, a valóban fontos dolgok tekintetében ambiciózusabb, a kisebb horderejű kérdésekben azonban visszafogottabb Uniót teremteni.”

Frans Timmermans első alelnök így nyilatkozott: „A ma bemutatott munkaprogram egy világos prioritásokra épülő menetrend, amely mentén Európa ismét lendületbe hozható. 2015-ben megkezdjük a gazdaságunkat fellendítő, nemrég bemutatott beruházási terv megvalósítását, a polgárok és a vállalkozások előtt a digitális egységes piac kínálta lehetőségeket nyitunk meg, elindítjuk az európai energiaunió működését, továbbá új, kiegyensúlyozott európai migrációs stratégiát hirdetünk meg.

Ahhoz, hogy a politikai intézkedések középpontjába a valódi prioritások kerülhessenek, tiszta lappal kell induljunk: áttekintettük az uniós intézmények asztalán levő javaslatainkat, és döntöttünk arról, hogy fenntartjuk-e, illetve módosítjuk vagy visszavonjuk ezeket. Kézzelfogható eredmények elérésére törekszünk, így azokban az esetekben, amelyeknél egyértelmű, hogy javaslatainkat a célkitűzéseinknek megfelelő módon nem fogják elfogadni, más megközelítés alkalmazását fogjuk javasolni. Ily módon biztosítani fogjuk, hogy az általunk vezetett Unió a valóban fontos ügyekre és ezzel egyidejűleg a polgárok által érzékelhető konkrét eredményekre összpontosítson. A dolgok ezúttal valóban megváltoznak.

A Bizottság 2015. évi munkaprogramja az alábbiakat tartalmazza: az Európai Parlament előtt bemutatott politikai iránymutatás nyomán a Jean-Claude Juncker vezette Bizottság által kidolgozott 23 új kezdeményezésre vonatkozó javaslat; továbbá 80 függőben lévő javaslat, melyeket a Bizottság politikai vagy technikai okokból kifolyólag módosítani vagy visszavonni javasol. A munkaprogram azokat a kiemelt területeket mutatja be, amelyek a Bizottság 2015-re tervezett intézkedéseinek középpontjában állnak. Emellett a Bizottság számos területen folytatni fogja a megkezdett kemény munkát, hogy a hatályos politikák és szabályok alkalmasan működhessenek, kézzelfogható eredményeket hozzanak, illetve megfelelően végrehajtsák azokat.

A valódi változást eredményező 23 új kezdeményezés

A ma elfogadott program meghatározza azt a 23 kezdeményezést, amelyek 2015-ös megvalósításáért a Bizottság politikai kötelezettséget vállal. A teendők tizenkét hónapot lefedő listája a Juncker elnök által a politikai iránymutatásban felvázolt tíz prioritással összhangban az olyan „nagy dolgokra” összpontosít, mint a munkahelyteremtés, a növekedés és a beruházások.

A Bizottság konkrétan az alábbi kiemelt célok megvalósítására törekszik 2015-ben:

  • Európai beruházási terv: az elkövetkező három évben magán- és állami forrásokból a reálgazdaságban legalább 315 milliárd EUR összegű beruházást generáló, a múlt hónapban bejelentett tervhez kapcsolódó jogszabályok megalkotása.
  • A digitális egységes piac megvalósítására irányuló nagyszabású csomag: a virágzó digitális gazdaság és társadalom feltételeinek megteremtése a távközlési szabályozás kiegészítésén, a szerzői jogi szabályozás korszerűsítésén, az online és digitális formában vásárló fogyasztókat érintő szabályok egyszerűsítésén, a kiberbiztonság fokozásán és a digitalizáció általánossá tételén keresztül.
  • Első lépések az európai energiaunió létrehozása felé: az energiaellátás biztonságának garantálása, a nemzeti energiapiacok további integrációja, az európai energiaigény csökkentése és az energiamix dekarbonizációja.
  • Méltányosabb megközelítés az adózás terén: az adókijátszás és az adócsalás elleni küzdelem erőfeszítéseit meghatározó, uniós szintű intézkedéseket is magában foglaló cselekvési terv, amelynek célja egy olyan rendszer felé történő elmozdulás, amelyben a nyereség és az adófizetési kötelezettség ugyanazon országban keletkezik. E rendszernek része az adómegállapodásokkal kapcsolatos automatikus információcsere és a társaságiadó-alapok stabilizálása.
  • Európai migrációs stratégia: a jogszerű migrációra vonatkozó új megközelítés kidolgozása, vonzóvá téve ezáltal az Európai Uniót a tehetségek és a szakképzett munkaerő számára, továbbá az Unióba irányuló migráció hatékonyabb kezelése a harmadik országokkal folytatott együttműködés javítása, a tagállamaink közötti szolidaritás és az emberkereskedelem elleni küzdelem révén.
  • Mélyebb gazdasági és monetáris unió: további erőfeszítések a gazdasági stabilitás és a befektetők Európába vonzásának előmozdítása érdekében.

 

A 10 prioritáshoz rendelt 23 új kezdeményezés teljes körű listája az 1. mellékletben található.


A politikai diszkontinuitás elvének alkalmazása

A munkaprogram kidolgozása során a Bizottság megvizsgálta a jelenleg az Európai Parlament és a Tanács döntésére váró mintegy 450 javaslatot, és úgy döntött, hogy ezek közül 80 esetében a javaslat visszavonását vagy módosítását kezdeményezi. Némelyik esetében azért döntött a visszavonás mellett, mert a javaslat nem illeszkedik az új Bizottság prioritásaihoz. Számos esetben azonban – noha továbbra is erősen elkötelezett a kitűzött célok elérése iránt – a Bizottság úgy véli, hogy a tárgyalóasztalokon mellőzötten heverő vagy a tárgyalások folyamán „felvizezett” javaslatok haszontalanok, ha azok a továbbiaknak nem alkalmasak eredeti céljuk megvalósítására. Ilyen esetekben a Bizottság új, alkalmasabb módot fog javasolni a szóban forgó célok elérésére. A javaslatok visszavonására vonatkozó döntés hivatalossá tétele előtt a Bizottság megvárja, hogy az Európai Parlament és a Tanács megfogalmazza ezekre vonatkozó álláspontját.

A visszavonandó javaslatok teljes körű listája a 2. mellékletben található.

Frans Timmermans első alelnök ezzel kapcsolatban kifejtette: „Eredmények elérésére törekszünk. A Bizottság is osztja azt a nézetet, mely szerint Európának ambiciózusnak kell lennie, és ez alól a környezetvédelmi és szociális normák sem képeznek kivételt. Hiábavaló lenne azonban, ha az uniós intézmények olyan javaslatokra pazarolnák idejüket és energiájukat, amelyek elfogadása esélytelen; ezek bizonyosan nem fogják meghozni az általunk elvárt konkrét eredményeket. Ilyen esetekben mindig más, hatékonyabb megoldásokat fogunk keresni közös céljaink elérése érdekében.

A bürokrácia csökkentése és a szabályozási akadályok felszámolása

A 2015. évi munkaprogram tükrözi a Bizottság jobb szabályozás iránti megerősített elkötelezettségét, amelynek alapját a Célravezető és hatásos szabályozás programja adja, amely a bürokrácia csökkentésére és a szabályozási akadályok felszámolására irányul, hozzájárulva a beruházásokat ösztönző környezet kialakításához. A biztosi testület kijelölt egy sor olyan javaslatot és hatályos jogszabályt, amelyet felül fognak vizsgálni és módosítani fognak annak érdekében, hogy jobban szolgálják az európai polgárok és vállalkozások érdekeit. Ennek egyszerűsítési törekvések is részét képezik, például a közös agrárpolitika területén.

A Célravezető és hatásos szabályozás program (REFIT) által érintett javaslatok teljes körű listája a 3. mellékletben található.

Háttér-információk

Ez az első alkalom, hogy a munkaprogram támogatását biztosítandó a Bizottság az Európai Parlamenttel és a tagállamokkal már a munkaprogram bemutatását megelőzően párbeszédet folytatott. A Bizottság meggyőződése, hogy a javaslatoknak csak akkor van értelmük, ha azokat elfogadják, támogatják és a gyakorlatban végrehajtják, ehhez pedig elengedhetetlen a társjogalkotók támogatása.

 

További információk

Juncker elnök politikai iránymutatása

Az Európai Bizottság 2015. évi munkaprogramja

Az Európai Bizottság tevékenységét bemutató weblap

Az Európai Bizottság korábbi munkaprogramjai és az azokhoz kapcsolódó főbb dokumentumok

Az Európai Bizottság REFIT programjának weblapja

IP/14/2703

Kapcsolattartás a sajtóval

Tim McPHIE (+ 32 2 295 86 02)
Mina ANDREEVA (+32 2 299 13 82)

Tájékoztatás a nyilvánosság számára:


Side Bar