Chemin de navigation

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

Sajtóközlemény

Brüsszel, 2013. július 24.

Zöld jelzés az európai GPS-nek: sikeres pozíciómeghatározás a Galileóval

Zöld jelzést kapott az európai műholdas navigáció: Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke ma egy nyilvános bemutatón az olaszországi Fucinóban bejelentette, hogy az EU jelenlegi négy Galileo-műholdja segítségével sikerült pozíciót meghatároznii. A hosszúsági, szélességi és magassági adatok meghatározásából egyértelműen látszik, hogy a műholdas navigációs program képes rendkívül pontos pozícióadatokat közvetíteni autós vagy más vevőkészülékekre. Bebizonyosodott tehát, hogy a Galileo nagyon pontos helymeghatározásra képes. Tajani azt is bejelentette, hogy további műholdak fellövésével 2014 végére elérhetők lesznek az első szolgáltatások is. Pályára állításukkal javul majd a GPS-jelek minősége, a nagyobb pontosságnak, lefedettségnek és a navigációs jelek jobb vételi lehetőségeinek köszönhetően pedig számtalan új üzleti lehetőség nyílik. Mivel a Galileo előnyei rövidesen kézzelfoghatóak lesznek, az ágazati szolgáltatóknak már most el kell kezdeniük a felkészülést ezekre a piaci lehetőségekre. (MEMO/13/718)

Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke, ipar- és vállalkozáspolitikai biztos a következőket mondta: „Nagy nap ez a mai az európai műholdas navigáció szempontjából. A mindössze négy Galileo-műholddal elért helymeghatározási pontosság ékes bizonyítéka az európai ipari kompetenciának, valamint fontos lépés az első szolgáltatások 2014 októberi beindításának irányába. A felhasználók akkortól nap mint nap színvonalas műholdas navigációs szolgáltatásokat élvezhetnek, ami új üzleti lehetőségeket fog megnyitni. A mai válságos időszakban semmire sincs nagyobb szükségünk.”

További információ a Galileóról

A pozíciómeghatározás kizárólag az új európai infrastruktúrát veszi igénybe

A helymeghatározás a 2011 és 2012 októberében fellőtt négy Galileo-műholdról érkező jeleket, valamint a program földi infrastruktúrájának, azaz az olasz- és németországi irányítóközpontoknak és a földi állomások globális hálózatának a rendszerét vette alapul. Háromdimenziós helymeghatározáshoz legalább négy műholdra van szükség.

A jelenlegi Galileo-konstelláció, vagyis a négy műhold naponta csak legfeljebb 2–3 órán keresztül látható egyidejűleg. Ez az időtartam további műholdak pályára állításával és további földi állomások rendszerbe kapcsolásával egyre hosszabb lesz.

A Galileo műholdas navigációs helymeghatározás előnyei

A Galileo révén a felhasználók meg tudják majd határozni pontos időbeli és térbeli helyzetüket, hasonlóan ahhoz, ahogy azt a GPS segítségével teszik, de nagyobb pontossággal és megbízhatóbban. A Galileo programot az Európai Bizottság indította útjára azzal a céllal, hogy európai polgári irányítás alatt működő, globális műholdas navigációs rendszer jöjjön létre. Kompatibilis, illetve néhány szolgáltatás tekintetében interoperábilis lesz az amerikai GPS-szel és az orosz Glonass-szal, de független tőlük.

Nagy pontosság

Azzal, hogy a műholdak pályái az egyenlítő síkjával nagyobb szöget zárnak be, a Galileo magas földrajzi szélességen is jobb lefedettséget biztosít, ami különösen Észak-Európában számít örvendetesnek, ahol az amerikai GPS önmagában egyáltalán nem működik megbízhatóan. Ezenkívül a Galileo jelei speciális jellemzőkkel rendelkeznek, ezáltal könnyebb a vételük és a követésük, de az interferenciának és a visszaverődésnek is jobban ellenállnak.

Üzleti lehetőségek

A Galileo és általában véve az űripar óriási lehetőség Európának: nem csupán a polgárok mindennapi élete és az űrinfrastruktúrát szállító vállalatok szempontjából, hanem a belőle sarjadó ágazatoknak, illetve az innovatív alkalmazások és szolgáltatások fejlesztőinek is. A Galileo új üzleti lehetőségek sorát nyitja meg készülékgyártók, alkalmazásfejlesztők és a megbízhatóságra érzékeny alkalmazásokba megoldásokat szállító szolgáltatók előtt.

A munkájuk nyomán születő szolgáltatások például segíthetnek a közúti balesetek elkerülésében, a látás- és mozgássérültek közlekedésében, a veszélyes áruk fuvarozásában, a part menti vízmélység feltérképezésében, de télen akár az utak sózását is ésszerűsíthetik.

Polgári védelem és biztonság

Tajani szerint maga az állami szektor is potenciális ügyfele a Galileo-alkalmazásoknak, különösen a polgári védelem és a biztonság terén. A Galileo leendő hatóságilag szabályozott szolgáltatásait (PRS) segélyszolgálatok vehetik igénybe, valamint kritikus szállítási feladatokhoz, energiaügyi, távközlési és védelmi célokra használhatók fel. Tajani elmondása szerint a Galileo előnyeiről egyelőre maguk a potenciális felhasználók sem tudnak eleget.

A hatóságilag szabályozott szolgáltatásokat csak arra jogosult kormányzati felhasználók vehetik majd igénybe, szünetmentes működésre érzékeny alkalmazásokhoz. Ezek a szolgáltatások robusztus – titkosított és zavarásnak ellenálló – jeleket fognak használni.

A Galileo 2014-ben áll üzembe

A Galileo 2014 végén kezdi meg működését, a teljes infrastruktúra azonban csak később épül ki.

Európai űrkiállítás

Az európai űrkiállítás olyan vándorkiállítás, amely az űr és a műholdas navigáció hétköznapi életre gyakorolt közvetlen hatását mutatja be. Űrtechnológiát használó alkalmazásból már most is több mint 30 000 van. A kiállításon a látogatók apraja-nagyja saját szemével láthatja, kezével megérintheti és megtapasztalhatja mindazt a sok innovatív technológiai megoldást, amelyet jelenleg az űr kínál.

Az űralkalmazások a világkiállításon is megjelennek

A 2015. május 1-től október 31-ig tartó milánói világkiállításon, amely a „Bolygónk élelmezése – Életre szóló energia” gondolat köré rendeződik, szintén kellő figyelmet kap majd az űrtechnológia és a műholdas navigáció, illetve az élelmezés és a fenntarthatóság világméretű kérdéseinek megoldásában játszott szerepük.

Kapcsolattartók:

Carlo Corazza (+32 2 295 17 52) @ECspokesCorazza

Sara Tironi (+32 2 299 04 03)

i :

A pozíciómeghatározással megállapítható egy hajó, repülőgép vagy személy pontos helye a földfelszínen.


Side Bar

Mon compte

Gérez vos recherches et notifications par email


Aidez-nous à améliorer ce site