Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

Sajtóközlemény

Brüsszel, 2013. június 26.

Politikai megállapodás a közös agrárpolitikára vonatkozó új irányvonalról

Az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és a Bizottság megállapodásra jutott a közös agrárpolitikának a 2013 utáni időszakra vonatkozó reformjáról. „Nagyon örülök ennek a megállapodásnak, amely a 2010 tavaszán lefolytatott nyilvános vita során megfogalmazott lakossági elvárások figyelembevételével új irányt jelöl ki a közös agrárpolitikában. Ez a megállapodás mélyreható változásokat fog eredményezni: igazságosabbá és környezetbarátabbá teszi a közvetlen kifizetések rendszerét, meg fogja szilárdítani a mezőgazdasági termelők helyzetét az élelmiszer-ellátási láncban, valamint hatékonyabbá és átláthatóbbá fogja tenni a közös agrárpolitikát. Ezek a döntések fontos elemét képezik annak az összehangolt uniós fellépésnek, amely az élelmezésbiztonság és az éghajlatváltozás terén jelentkező kihívásokat hivatott kezelni, valamint a vidéki területek fejlődésének és a foglalkoztatásának előmozdítását célozza meg. A közös agrárpolitika erőteljesen hozzá fog járulni a fenntartható, intelligens és inkluzív növekedés globális céljának valóra váltásához”– jelentette ki Dacian Cioloş, a mezőgazdasággal és a vidékfejlesztéssel foglalkozó európai biztos.

A közös agrárpolitika igazságosabbá válik

A közvetlen kifizetések méltányosabbak lesznek, ami a rendelkezésre álló forrásoknak a tagállamok, a régiók és a mezőgazdasági termelők közötti elosztását illeti. Vége lesz a „hagyományos referenciák” elavult rendszerének. A reform fő elemei a következők:

  1. Konvergencia: a közös agrárpolitikára szánt költségvetési források elosztása biztosítani fogja, hogy egyetlen tagállam se részesüljön az uniós átlag 75%-ánál kevesebb forrásban1. Ezt a célkitűzést 2019-ig kell megvalósítani. Ugyanazon tagállamon vagy régión belül az egyes termelőüzemeknek nyújtott támogatások mértékében megfigyelhető különbségek csökkenni fognak: a hektáronkénti támogatás 2019-ig el kell, hogy érje az ugyanabban az adminisztratív vagy mezőgazdasági övezetben folyósított támogatások átlagának 60%-át. A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a gazdaságok „első hektárainak” nagyobb összeget juttatnak, ami a kis- és közepes méretű mezőgazdasági üzemeknek kedvez. Ami az új tagállamokat illeti, az egységes területalapú támogatási rendszer (SAPS) 2020-ig hatályban maradhat.

  2. Csakis az aktív mezőgazdasági termelők részesülhetnek jövedelemtámogatásban (a kizárt tevékenységek listája).

  3. Fiatal gazdálkodók: az EU nagy mértékben ösztönözni fogja a fiatal gazdálkodók elindítását. Ennek az elképzelésnek a részét képezi az az intézkedés, amely szerint a fiatal mezőgazdasági termelők az első öt évben 25%-os támogatáskiegészítést kapnak az összes tagállamban. Ez a támogatás a fiatal gazdálkodók által végrehajtott beruházást elősegítő, már hatályban lévő intézkedést egészíti ki.

  4. A tagállamoknak lehetőségük lesz arra is, hogy fokozottan támogassák a kedvezőtlen helyzetű térségeket. Termeléstől függő támogatás lesz adható meghatározott mezőgazdasági termékek esetében. Így például a növényi eredetű fehérjék esetében a termeléstől függő támogatás mértéke 2% lesz. Ennek az intézkedésnek a célja, hogy az EU ne függjön nagymértékben az importáruktól.

A közös agrárpolitika erősíteni fogja a gazdálkodók helyzetét az élelmiszerláncban

Az európai mezőgazdaság piaci orientációjának javítását célzó intézkedések révén új eszközök állnak majd a mezőgazdasági termelők rendelkezésére, amelyek biztosítják, hogy az élelmiszer-ellátási lánc fontos szereplőiként működjenek közre. Ezek az eszközök a következők:

  1. Bizonyos szektorokban (tej, marhahús, olívaolaj, gabonafélék) új konkrét versenyjogi szabályok lépnek hatályba, amelyek ösztönzőleg fognak hatni az érintett szakmai és szakmaközi szervezetek tevékenységére. E szervezetek tagjaik nevében értékesítési szerződések megkötését készíthetik elő, javítva ezáltal a hatékonyságot.

  2. A cukorra kivetett kvóták 2017-ben meg fognak szűnni, és egyúttal – kötelező szerződések és szakmaközi megállapodások alapján – szilárdabb szervezeti alapokra fog helyeződni a cukortermelő ágazat.

  3. A borágazati telepítési jog rendszerét 2016-tól a telepítési engedélyek új – az ágazati szereplőket nagyobb mértékben bevonó – dinamikus rendszere fogja felváltani, amely 2030-ig lesz hatályban, és a telepítésre vonatkozó éves korlát a szőlőültetvény 1%-ában lesz rögzítve.

    Emellett új válságkezelő eszközök bevezetésére fog sor kerülni:

  4. A Bizottság ideiglenesen engedélyezheti, hogy a gazdálkodók kezeljék a forgalomba hozott mennyiségeket.

  5. Az EU válságtartalékot hoz létre (amelyet általános szükséghelyzeti záradékkal lát el).

  6. A vidékfejlesztési programok keretében a tagállamok arra ösztönözhetik a mezőgazdasági termelőket, hogy vegyenek részt kockázat-megelőzési mechanizmusokban (jövedelembiztosítás, kölcsönös befektetési alapok), és lehetőség nyílik alprogramok létrehozására a konkrét nehézségekkel küzdő ágazatok megsegítése céljából.

A közös agrárpolitika környezetbarát jellege fokozódik

Az összes tagállam, terület és gazdálkodó részt fog vállalni az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a fenntarthatóság kihívásainak kezelésében. Ennek eszközei egyszerű és bizonyítottan kedvező hatású intézkedések lesznek. Az EU 2014 és 2020 között több mint 100 milliárd euró befektetéssel segíti a mezőgazdasági szektort abban, hogy felülkerekedjen a talaj- és a vízminőség, a biológiai sokféleség és az éghajlatváltozás terén jelentkező kihívásokon.

  1. A mezőgazdaság „kizöldítése”: az EU a közvetlen kifizetések 30%-át attól teszi függővé, hogy a gazdálkodó megvalósítja-e a környezet védelmét szolgáló három intézkedést, nevezetesen: a növénytermesztés diverzifikálását, az állandó gyepterületek fenntartását, az ökológiai szempontból fontos területek 5, majd 7%-ának a megőrzését 2018-tól, vagy minden olyan egyéb intézkedést, amelynek környezeti hatása vélhetően ezekkel legalább egyenértékű.

  2. A vidékfejlesztési programok költségvetésének legalább 30%-át agrár-környezetvédelmi intézkedésekre, az ökológiai gazdálkodás támogatására vagy környezetbarát beruházási projektek vagy innovációs intézkedések finanszírozására kell fordítani.

  3. Az EU szigorítani fogja az agrár-környezetvédelmi intézkedéseket, amelyeknek mostantól ki kell egészíteniük a „kizöldítés” keretében támogatott tevékenységeket. A környezetvédelem szempontjából ezek a programok várhatóan ambiciózusabbak és hatékonyabbak lesznek (és elkerülhető lesz a kétszeres finanszírozás).

A közös agrárpolitika hatékonyabb és átláthatóbb lesz

A közös agrárpolitika eszközei lehetővé teszik mindegyik EU-tagállamnak, hogy hatékonyan és rugalmasan megvalósítsa a közös célkitűzéseket, szem előtt tartva a 27, hamarosan 28 tagállam közötti különbségeket:

  1. Megkétszereződnek a kutatást, az innovációt és az ismeretek megosztását célzó finanszírozási eszközök.

  2. A vidékfejlesztési programok jobban illeszkedni fognak a többi európai alaphoz, és az intézkedéseket tengelyek köré csoportosító megközelítést rugalmasabb, a nemzeti és regionális sajátosságokhoz jobban alkalmazkodó stratégiai közelítésmód fogja felváltani.

  3. A tagállamok igény esetén egyszerűsített támogatási rendszert alkalmazhatnak a kistermelők megsegítése érdekében.

  4. A közös agrárpolitika keretében nyújtott összes támogatást nyilvánosságra kell majd hozni, kivéve a kistermelőknek kifizetett alacsony összegeket.

Az összes reformintézkedés 2014. január 1-jén fog hatályba lépni, kivéve a közvetlen kifizetések új rendszerét („zöld” kifizetések, a fiatal gazdálkodók kiegészítő támogatása stb.), amely 2015-ben lép életbe, hogy a tagállamoknak elegendő idejük legyen arra, hogy tájékoztassák a mezőgazdasági termelőket a megújult közös agrárpolitikáról, és átalakíthassák agrárinformatikai rendszereiket.

További információk

MEMO/13/621

Kapcsolattartók :

Fanny Dabertrand (+32 2 299 06 25)

Roger Waite (+32 2 296 14 04)

1 :

Ahhoz, hogy ez hatályba léphessen, a többéves pénzügyi keretről szóló tárgyalások során megállapodásra kell jutni róla.


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website