Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai bizottság

Sajtóközlemény

Brüsszel, 2013. május 3.

Vita Európa jövőjéről: Reding alelnök civil párbeszédet tart Brüsszelben

Miközben az Európa jövőjéről és a gazdasági válság következményeiről szóló vita egyre intenzívebbé válik, az Európai Bizottság biztosai különböző európai városokba látogatnak, hogy közvetlenül is meghallgathassák a polgárokat a jövővel kapcsolatos aggodalmaikról és reményeikről. 2013. május 4-én Viviane Reding alelnök a Brüsszel fővárosi régió miniszterelnökével, Charles Picqué-vel együtt Brüsszelben tart vitát több mint 300 polgár részvételével.

„Tisztában vagyok azzal, hogy a belgák és általában az európaiak aggódnak a jövő, a válság hatásai, valamint foglalkoztatási helyzetük miatt. A brüsszeli civil párbeszéd keretében meg szeretném hallgatni aggályaikat. Európa a szolidaritásra épül, és e nehéz időszakban az Unió támogatja Belgiumot, akárcsak az európai közösség többi tagját,” – nyilatkozta Reding alelnök, a jogérvényesülésért, az alapvető jogokért és az uniós polgárságért felelős uniós biztos. „Bátorítást jelent a számomra, hogy a belgák szerint az Unió a legalkalmasabb a jelenlegi válság kezelésére. Alig várom már, hogy a holnapi napon a polgárok megosszák velem újszerű elképzeléseiket. Jöjjenek el, tegyék fel kérdéseiket!”

A brüsszeli civil párbeszéd központi esemény lesz a „Párbeszéd napja” rendezvényen, amelynek során az Unió megnyitja kapuit a polgárok számára. Reding alelnök beszédet mond a Bizottság új helyre költözött látogatóközpontjának felavatásán és az uniós "Nyílt nap" folyamán (IP/13/386). Emellett a Bizottság Brüsszel-szerte 10 további rendezvényt szervez, hogy az emberek megoszthassák elképzeléseiket Európa jövőjéről.

Belgium egész területéről érkeznek polgárok, hogy részt vegyenek a brüsszeli párbeszéden, az Európai Parlament tagjai, belga üzleti vezetők és kulturális személyiségek mellett. A párbeszédet Hakima Darhmouch (RTL) és Rob Heirbaut (VRT) moderálja majd. A másfél órás program a következő három témakörrel foglalkozik: a gazdasági válság, a polgárok jogai, és Európa jövője.

A vita időpontja és helyszíne: 14:30–16:00, La Tentation, Rue de Laeken 28, 1000 Brüsszel.

A vita élő internetes közvetítés révén követhető nyomon. A polgárok Európa bármely szegletéből bekapcsolódhatnak a vitába a Twitteren keresztül az #EUDeb8 hashtag segítségével.

Európa jövőjéről Belgiumban már két vitát tartottak eddig, Ghentben a kereskedelemért felelős uniós biztos, Karel De Gucht, Eupenben pedig a regionális politikáért felelős biztos, Johannes Hahn részvételével (április 23.). További vitákra kerül majd sor Antwerpenben (május 8.), Namurban (szeptember 13.), és Liège-ben (október 17.), számos biztos és Barroso elnök részvételével.

Háttér-információk

Miről szólnak a civil párbeszédek?

Az Európai Bizottság januárban elindította a polgárok európai évét (IP/13/2), amely kiemelt figyelmet szentel a polgároknak és jogaiknak. A Bizottság tagjai az egész év folyamán Unió-szerte civil párbeszédek (lakossági találkozók) keretében folytatnak eszmecserét a polgárokkal arról, hogy utóbbiak mit várnak a jövő Európájától.

Reding alelnök eddig Cádizban (Spanyolország), Grazban (Ausztria), Berlinben (Németország) és Dublinban (Írország), Coimbrában (Portugália) és Szalonikiben (Görögország) folytatott ilyen vitát. 2013 folyamán az egész Európai Unióban számos hasonló párbeszédre kerül sor, amelyeken európai, nemzeti és helyi politikusok folytatnak majd vitát a társadalom minden rétegét képviselő polgárokkal. A párbeszédek itt követhetők: http://ec.europa.eu/european-debate/index_hu.htm.

Az uniós polgárság bevezetése óta eltelt húsz évben sok mindent elértünk: egy közelmúltban napvilágot látott uniós felmérés tanúsága szerint ma már a polgárok 63%-a „európainak” érzi magát. Belgiumban ez az arány ennél valamivel magasabb, 68 % (lásd a mellékletet).

A polgárok szerte az Unióban napi szinten gyakorolják jogaikat. Nincs azonban mindenki tisztában e jogaival. Például a belgák mintegy 60%-a úgy érzi, nem rendelkezik elég információval az őt uniós polgárként megillető jogokról.

A Bizottság ezért nyilvánította 2013-at az európai polgárok évének, amelynek középpontjában a polgárok és jogaik állnak. A civil párbeszédek az év legfontosabb rendezvényei közé tartoznak.

Miért éppen most rendezi a Bizottság ezeket a vitákat?

Azért, mert Európa válaszúthoz érkezett. Már az utca embere is Európa jövőjét latolgatja – és gyakran hallani olyan hangokat, miszerint egyfajta politikai unió, nemzetállamok szövetsége vagy Európai Egyesült Államok felé kell elmozdulnunk. Az elkövetkezendő hónapok és évek döntő fontosságúak lesznek az Európai Unió jövőjére nézve. Az európai integráció elmélyítésének együtt kell járnia az Unió demokratikus legitimációjának megerősítésével.

Mi lesz a párbeszédek eredménye?

A polgároktól a párbeszédek során érkező visszajelzések segítik a Bizottságot, hogy meghatározza, merre kell elindulni az EU jövőbeni reformjának megtervezésekor. A párbeszédek egyik fő célja, hogy előkészítsék a terepet a 2014-es európai választásokhoz.

A polgárok európai éve keretében a Bizottság 2013. május 8-án közzéteszi az uniós polgárságról szóló második jelentést, amely számba veszi a 2010-ben felvázolt 25 intézkedés eredményeit és további 12 konkrét intézkedést helyez kilátásba az uniós polgárokat továbbra is gátló problémák megszüntetésére. Az online nyilvános konzultáció és a párbeszédek folyamán felvetett témák beépülnek majd a jelentésbe, és hozzájárulnak a Bizottság polgársági szakpolitikájának kialakításához.

További információk

További információk a brüsszeli párbeszédről:

http://ec.europa.eu/belgium/events/130405_debates_fr.htm

Viták a polgárokkal Európa jövőjéről:

http://ec.europa.eu/european-debate/index_hu.htm

A polgárok európai éve:

http://europa.eu/citizens-2013/hu/home

Az európaiak kinyilvánítják véleményüket: az uniós polgárok jogaival kapcsolatos konzultáció eredménye:

http://ec.europa.eu/justice/citizen/files/eu-citizen-brochure_hu.pdf

Viviane Reding alelnök, jogérvényesülésért felelős biztos honlapja:

http://ec.europa.eu/reding

Kövesse az alelnök bejegyzéseit a Twitteren is: @VivianeRedingEU

A vitához a Facebookon (http://www.facebook.com/ECrepBE) és a Twitteren (@EU4BE #EUdeb8) is hozzászólhat.

Kapcsolattartók:

Mina Andreeva (+32 2 299 13 82)

Natasha Bertaud (+32 2 296 74 56)

ANNEX

1. Belgians say EU is best able to take effective action against crisis

2. Seven out of ten Belgians feel like an EU citizen, but only four out of ten know what that means

3. Belgians see the Euro as the most positive result of the EU


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website