Chemin de navigation

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

Sajtóközlemény

Brüsszel, 2013. március 26.

Kevesebb építkezés = olcsóbb széles sávú internet. A Bizottság szabályokat javasol a széles sávú infrastruktúra kiépítési költségeinek csökkentésére

Az Európai Bizottság ma olyan új szabályokra tett javaslatot, amelyek alkalmazásával a nagy sebességű internet kiépítésének költsége 30%kal csökkenthető. Az építési munkák – például az utak felbontása az optikai kábelek lefektetéséhez – a nagy sebességű hálózatok kiépítési költségeinek akár 80%-át is kitehetik. A mai javaslat 40-60 milliárd EUR megtakarítást jelenthet a vállalkozásoknak.

A nagy sebességű széles sávú szolgáltatások alkotják azon távközlési és szélesebb körű egységes digitális piac gerincét, amelynek kialakításán a Bizottság munkálkodik. A kiépítést jelenleg hátráltatja a meglévő nemzeti és alacsonyabb szintű szabályok és közigazgatási gyakorlatok szövevénye. „A legtöbb helyen jelenleg olyan szabályok uralkodnak, amelyek rontják Európa versenyképességét” — mondta Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke.

A ma előterjesztett rendelettervezet olyan bevált gyakorlatokra épül, amelyeket Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Litvániában, Hollandiában, Lengyelországban, Portugáliában, Szlovéniában, Svédországban és az Egyesült Királyságban már most alkalmaznak. A szervezési kérdésekben azonban a rendelettervezet széles körű mérlegelési jogot biztosít a tagállamoknak.

Neelie Kroes így nyilatkozott: „A gyors széles sávú internet mindenkinek jár. Fel akarom számolni az ennek útjában álló bürokráciát. Az Európai Bizottság el akarja érni, hogy gyorsabban és olcsóbban lehessen széles sávú internet-hozzáféréshez jutni.

Az Európai Parlament és a Tanács jóváhagyása után a szabályokat az egész Európai Unióban közvetlenül alkalmazni kell majd.

A Bizottság a következő négy problémakörre kíván megoldást találni:

  • az új, illetve felújított épületek nagy sebességű széles sávú infrastruktúrával való felszerelhetőségének biztosítása,

  • az infrastruktúra – beleértve a meglévő vezetékeket, vezetékcsatornákat, ellenőrzőaknákat, szekrényeket, vezetékoszlopokat, tartóoszlopokat, antennaszerelvényeket, antennatornyokat és egyéb támasztószerkezeteket is – méltányos és ésszerű feltételekkel és áron történő hozzáférhetővé tétele,

  • az építési munkák összehangolásában mutatkozó hiányosságok orvoslása azáltal, hogy egy hálózat-üzemeltető megállapodhasson a többi infrastruktúra-szolgáltatóval,

  • az engedélyeztetéssel járó bonyolult és időigényes ügyintézés egyszerűsítése, – különösen a tartóoszlopok és az antennák esetében –, és ennek érdekében alapesetben az engedély hat hónapon belüli kiadása vagy megtagadása, valamint az egyablakos ügyintézéssel való kérelmezés lehetővé tétele.

Jelenleg kevéssé látható át a széles sávú internet vezetésére alkalmas, már meglévő fizikai infrastruktúra, és a széles sávú infrastruktúra uniós kiépítését nem támogatják megfelelő, egységesen alkalmazott szabályok. A fizikai infrastruktúrának és a többi közüzemi infrastruktúrában rejlő lehetőségeknek egyelőre nincs piaci színtere. Sőt egyes tagállamok szabályozása kifejezetten hátráltatja a közműszolgáltatók együttműködését a távközlési üzemeltetőkkel.

Előzmények

Ez a kezdeményezés a széles sávú infrastruktúra kiépítésének ösztönzésére irányuló, az európai digitális menetrend félidős értékelése alkalmával ismertetett tízpontos terv részét képezi.

Az európai digitális menetrendnek (lásd: IP/10/581, MEMO/10/199 és MEMO/10/200) az a célja, hogy a nagy sebességű távközlési hálózatokat a növekedés és a foglalkoztatás szolgálatába állítsa. A digitális menetrendben a széles sávú infrastruktúrára vonatkozóan kijelölt ambiciózus célok eléréséhez további jelentős erőfeszítéseket kell tenni a hálózat kiépítése terén. E célok a következők: 2013-ra minden európai lakos rendelkezzen alapszintű széles sávú hozzáféréssel, 2020-ra pedig i. minden európai lakos rendelkezzen legalább 30 Mb/s sebességű internetkapcsolattal, és ii. az európai háztartásoknak legalább 50%-a rendelkezzen 100 Mb/s fölötti sebességű internetkapcsolattal. Ezeket a célokat csak akkor lehet elérni, ha az infrastruktúra-kiépítési költségek az egész Európai Unióban csökkennek.

Szélessávú hozzáférés Európában: beruházás a digitális technológia által vezérelt növekedésbe” című, 2010-ben kiadott közleményében az Európai Bizottság bejelentette, hogy 2012-ig be kívánja fejezni a meglévő költségcsökkentési gyakorlatok felülvizsgálatát. 2012. március 1-2-i ülésén az Európai Tanács a szélessávú lefedettség javítására irányuló – egyben a nagy sebességű széles sávú infrastruktúra költségének csökkentését is szolgáló – uniós szintű intézkedések megtételére szólított fel. A második egységes piaci intézkedéscsomag – Együtt egy újfajta növekedésért” című közleményében a Bizottság a nagy sebességű infrastruktúra kiépítési költségének csökkentését azon tizenkét kulcsintézkedés egyikeként jelölte meg, amelyek serkentik a növekedést és a foglalkoztatást, fokozzák az egységes piacba vetett bizalmat, és kézzel fogható, valós hatást fejtenek ki. 2012. december 13-14-i ülésén az Európai Tanács felkérte a Bizottságot, hogy 2013 tavaszáig terjesszen elő minden főbb javaslatot.

E tervek részeként 2012-ben nyilvános konzultációra került sor a nagy sebességű távközlési infrastruktúra európai kiépítésével járó költségek csökkentésére irányuló uniós kezdeményezést illetően. A visszajelzések megerősítették, hogy a Bizottságnak érdemes további erőfeszítéseket tennie a széles sávú infrastruktúrának az egységes piacon belüli kialakításával járó építési költségek kérdésének rendezésére. A válaszadók többsége megerősítette, hogy léteznek a hatékonyságot rontó hiányosságok és szűk keresztmetszetek, és hogy van lehetőség a költségek csökkentésre.

A nyilvános konzultáció mellett a Bizottság internetes vitafórumot is létrehozott a széles sávú infrastruktúra költségeinek csökkentésével kapcsolatos ötletbörze számára.

Hasznos linkek

MEMO/13/287 Kinek mit jelent a rendelettervezet

Az Analysys Mason tanulmánya

Kulcsszó: #broadband; #singlemarket; #4G

Digitális menetrend

Neelie Kroes

Kövesse Neelie Kroes bejegyzéseit a Twitteren!

Kapcsolattartók:

Ryan Heath (+32 2 296 17 16), Twitter: @RyanHeathEU

Linda Cain (+32 2 299 90 19)


Side Bar

Mon compte

Gérez vos recherches et notifications par email


Aidez-nous à améliorer ce site