Chemin de navigation

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

Sajtóközlemény

Brüsszel, 2013. március 7.

Közlekedés és környezetvédelem: Aberdeen és Zágráb kapta a fenntartható mobilitás EU-díjait

Az Európai Bizottság bejelentette a 2012. évi Európai Mobilitási Hét díjának nyertesét, valamint a fenntartható városi mobilitási tervek számára kiírt pályázat díjazottját. A két győztes város képviselői részére Siim Kallas és Janez Potočnik, az Európai Bizottság két tagja adta át a díjakat azon a rendezvényen, amelynek a belga főváros, Brüsszel egyik impozáns épülete, a Théâtre du Vaudeville adott otthont március 6-án.

Aberdeen, a fenntartható városi mobilitási tervek számára kiírt pályázat idei díjazottja és a döntőbe bejutott másik két város rendkívül sokat tesz azért, hogy a fenntarthatósági szempontok beépüljenek a városi közlekedés tervezésébe – mondta Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke. – Ez a törekvés EU-szerte mindenütt jelen van, és azért nagyon fontos, mert a városok és a helyhatóságok által ma kidolgozott városi mobilitási tervek nélkülözhetetlenek a hatékonyság növeléséhez és a versenyképesség fellendítéséhez. A 2012-es pályázat kiemelt témájához igazodva a döntős városok mindegyike nagy hangsúlyt helyez a polgárok aktív szerepvállalására, ami a hosszú távú várostervezés sikere szempontjából különösen fontos.”

Janez Potočnik környezetvédelmi biztos így nyilatkozott: A fenntartható mobilitásra összpontosító különböző rendezvényeik megszervezésével az Európai Mobilitási Hét díjáért versengő városok kézzelfogható módon járulnak hozzá Európa fenntarthatóbbá tételéhez. Kezdeményezéseik nevelnek, tájékoztatnak, és – ami még fontosabb – még több polgárt és várost nyernek meg annak az ügynek, hogy a fenntarthatóság mindennapjaink részévé váljék.

Egységes európai formátum

Az Európai Mobilitási Hét 2012. évi díjának győztese, a horvátországi Zágráb a fenntartható városi közlekedéstervezés egyik legújabb sztárja. Azért rá esett a választás, mert rendkívül jól megszervezte a hetet népszerűsítő kampányát, nagy hangsúlyt fektetett az idei kiemelt témára („Mozdulj a jó irányba”), és 62 kezdeményezésével összesen több mint 150 000 polgárt mozgatott meg. A horvát főváros egész hetet kitöltő ünneppé varázsolta az Európai Mobilitási Hetet: a polgárok városi fitneszprogramokon és oktatási rendezvényeken vettek részt, nosztalgiavillamosokon utaztak, kerékpáros tájékoztatási központokat kerestek fel, és közterületi kerékpártárolókat segítettek áttervezni. A hét környezetvédelmi eredményeit városszerte a levegőminőség és a zajszint mérésével, valamint egészség-ellenőrző pontok felállításával rögzítették.

Aberdeen egy 220 000 lakosú, elsősorban az olajiparra és a mezőgazdaságra támaszkodó skóciai város, ahol rendkívül erős a tehergépjármű-forgalom, miközben a helyi lakosok a saját gépkocsijukat is sűrűn használják. Aberdeen fenntartható városi mobilitási terve társadalmi, szociális, biztonsági, környezetvédelmi és gazdasági célokat tűz ki, és nagy hangsúlyt helyez a közlekedés fenntarthatóságára. A terv kidolgozása a polgárokkal és az érdekeltekkel folytatott kiterjedt egyeztetéseken nyugszik: készítői nyilvános műhelytalálkozókat szerveznek, felméréseket készítenek, népszerűsítő kampányt folytatnak, igénybe veszik az innovatív közösségi médiát, és az interneten más módon is jelen vannak. Az internetes kérdőíveket csaknem 500-an töltötték ki, míg a Facebook és a Twitter segítségével a polgárok közvetlenül is bekapcsolódhattak a terv kidolgozásába.

Zágráb az Európai Mobilitási Hét díjáért az utolsó fordulóban két svédországi várossal: Gävlével és Östersunddal versengett. A döntősökről bővebben itt olvashat (angol nyelven).

Aberdeen a fenntartható városi mobilitási tervéért a szlovéniai Ljutomer és a franciaországi Toulouse városát megelőzve részesült díjazásban. A döntőbe jutott három városról bővebben itt olvashat (angol nyelven).

Háttér

Az Európai Mobilitási Hét díja azt az önkormányzatot tünteti ki, amely mind közül a legeredményesebbnek bizonyul a fenntartható mobilitást érintő kérdések tudatosításában, illetve a városi közlekedés fenntarthatóságát szolgáló kezdeményezések megvalósításában. A díj nyertesét egy közlekedési szakértőkből álló, független bírálóbizottság választja ki. A zsűri az összes jelentkező pályázatát értékelte, majd kijelölte azt a tíz önkormányzatot, amely felkerült a kimagaslóan jól teljesítő pályázók listájára. A győztes város lehetőséget kap arra, hogy egy professzionális produkciós vállalattal együttműködve elkészítsen egy háromperces népszerűsítő videofilmet eredményeiről. A többi döntőssel együtt a győztes tevékenységét követendő példaként szerte Európában megismerik. A 2012. évben a díjért 15 ország 30 önkormányzata versengett.

Fenntartható városi mobilitási tervükért azok a városok és régiók kaphatnak évente díjat, amelyek kiváló teljesítményt nyújtanak tervük kidolgozásában és végrehajtásában. A helyi önkormányzatok által összeállított fenntartható városi mobilitási tervek azokat az intézkedéseket határozzák meg, amelyek a városi közlekedés előtt álló jelenlegi és jövőbeni kihívások kezelését hivatottak szolgálni. A 2012. évben a díj kiemelt témája „az érdekeltek és a polgárok részvétele” volt. A győztes helyi önkormányzatot egy szakértőkből álló zsűri választja ki a díjhoz kapcsolódó elbírálási és részvételi feltételek alapján. A fenntartható városi közlekedéshez kapcsolódó figyelemfelkeltő kampányokra fordítható 10 000 eurós pénzdíjért 2012-ben 12 ország 29 önkormányzata versengett.

További információk:

Az Európai Mobilitási Hétről bővebben: http://www.mobilityweek.eu/

A fenntartható városi mobilitási tervekről bővebben: http://www.mobilityplans.eu/

Kapcsolattartók – fenntartható városi mobilitási tervek:

Helen Kearns (+32 2 298 76 38)

Dale Kidd (+32 2 295 74 61)

Kapcsolattartók – Európai Mobilitási Hét:

Joe Hennon (+32 2 295 35 93)

Monica Westeren (+32 2 299 18 30)


Side Bar

Mon compte

Gérez vos recherches et notifications par email


Aidez-nous à améliorer ce site