
Európai Bizottság
Sajtóközlemény
Brüsszel, 2013. március 6.
Nemzetközi nőnap: zéró tolerancia a női nemi szervek megcsonkításával szemben
A mai napon, pár nappal a március 8-i nemzetközi nőnapot megelőzően Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke és Cecilia Malmström uniós biztos emberi jogi aktivistákkal közösen zéró toleranciára szólított fel a női nemi szerv megcsonkításával szemben. A Bizottság magas szintű kerekasztal-beszélgetést szervezett annak megvitatására, hogy az Európai Unió milyen módon tudná támogatni a tagállamokat egy olyan gyakorlat felszámolásában, amely a becslések szerint több százezer, az Unió területén élő nőt is érintett. Az uniós biztosokhoz az Európai Parlament képviselői mellett a női nemi szervek megcsonkítása ellen folytatott globális kampány vezető egyéniségei, többek között Waris Dirie, „A sivatag virága” című könyv szerzője, Khady Koita és Chantal Compaoré, Burkina Faso first ladyje is csatlakoztak.
Ezzel párhuzamosan a Bizottság a mai napon nyilvános konzultációt indított, melynek témája a női nemi szervek megcsonkítása elleni küzdelemben uniós szinten alkalmazható intézkedések hatékony kidolgozása. A konzultáció 2013. május 30-ig tart. A Bizottság emellett bejelentette, hogy 3,7 millió euróval támogatja azokat a tagállami kezdeményezéseket, amelyek célja a figyelem ráirányítása a nők elleni erőszakra, valamint további 11,4 millió euróval az áldozatokat segítő civil- és egyéb szervezeteket.
„A mai napon az Európai Bizottság csatlakozik a rendkívül inspiráló női aktivisták egy csoportjához, hogy velük együtt zéró toleranciára szólítson fel a női nemi szervek megcsonkításával szemben. E kiemelkedően ártalmas gyakorlat ellentétben áll a nők és fiatal lányok emberi jogaival. Az Unió nem csak a nemzetközi nőnapon, hanem az év többi napján is harcba fog szállni azért, hogy többé ne kerülhessen sor a női nemi szervek megcsonkítására – nyilatkozta Reding alelnök, az Unió jogérvényesülésért felelős biztosa. Felkérek mindenkit, aki ismeretekkel rendelkezik ezen a területen, hogy ossza meg véleményét arról, hogyan lehetne eredményesen véget vetni ennek a komoly traumát jelentő gyakorlatnak.”
„A női nemi szervek megcsonkítása az emberi jogok súlyos megsértése. E gyakorlat alkalmazásának veszélye érvényes alapot kell hogy teremtsen a menedékjog, illetőleg a humanitárius védelem biztosításához. Menekültügyi jogszabályainkban különös figyelmet fordítunk azokra a nőkre és fiatal lányokra, akik a testi megcsonkítás veszélyére hivatkozva kérnek menedékjogot. Megfelelő védelmet kell biztosítanunk Európában a női nemi szervek megcsonkítása által fenyegetett nőknek és lányoknak, valamint azoknak a szülőknek, akik üldöztetéstől tartanak, mivel gyermeküket nem hajlandók alávetni e gyakorlatnak” – szögezte le Cecilia Malmström, uniós belügyekért felelős biztos.
Új jelentés a női nemi szerv megcsonkításáról
A női nemi szervek megcsonkításáról szóló mai, magas szintű kerekasztal-beszélgetésre azt követően kerül sor, hogy a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) közzétette a témáról szóló – Reding alelnök felkérésére készített – új jelentését, amely megállapítja, hogy a női nemi szervek megcsonkítása számos országot érintő, globális jelenség. Jóllehet nincs komoly bizonyíték arra nézve, hogy e káros gyakorlat alkalmazására az EU területén is sor kerül, több ezer olyan nő és fiatal lány él az Unió területén, akik ideköltözésüket megelőzően vagy azt követően, az Unió határain túlra történő utazás alkalmával elszenvedték a női nemi szervek megcsonkításával járó traumát.
A jelentés megállapítja, hogy legalább tizenhárom uniós tagállamban (Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Németországban, Spanyolországban, Finnországban, Franciaországban, Írországban, Olaszországban, Hollandiában, Portugáliában, Svédországban és az Egyesült Királyságban) élnek olyan nők és fiatal lányok, akik tényleges vagy potenciális áldozatai a női nemi szervek megcsonkítására irányuló gyakorlatnak. A jelentés hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy a probléma felszámolásához elengedhetetlen a megbízható adatgyűjtés.
A női nemi szervek megcsonkításának megakadályozása a jelentés szerint az adatgyűjtésre, a megelőzésre, a veszélyeztetett fiatal lányok védelemére, az elkövetők bíróság elé állítására és az áldozatokat segítő szolgáltatások nyújtására irányuló intézkedéseket tesz szükségessé. A megcsonkítást elszenvedett áldozatok védelme a bűncselekmények áldozatainak jogairól szóló, 2012. október 4-én elfogadott uniós irányelven alapul, amely a női nemi szervek megcsonkítását kifejezetten a nemi alapú erőszak egyik formájának tekinti (IP/12/1066).
Noha az EU valamennyi tagállama, valamint Horvátország is rendelkezik azokkal a jogszabályokkal, amelyek lehetővé tennék e cselekmény elkövetőinek bíróság elé állítását, valójában csak nagyon ritkán kerül sor az általános vagy speciális büntetőjogi törvények alapján kezdeményezhető büntetőeljárásra. Ennek oka amellett, hogy nehézségekkel jár az esetek felderítése és az elegendő bizonyíték összegyűjtése, továbbá hogy az áldozatok vonakodnak bejelenteni a bűncselekményt, mindenekelőtt abban keresendő, hogy az emberek nem rendelkeznek kellő információval a női nemi szervek megcsonkításának témájáról.
A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete ezért egy további jelentést is közzétett azokról a bevált gyakorlatokról, amelyeket kilenc tagállam alkalmaz a női nemi szervek megcsonkítása elleni küzdelemben. A jelentés sikeres szakpolitikai intézkedéseket és projekteket ismertet. Néhány példa:
Hollandiában projekt indult a nemi szervek megcsonkításának megelőzésére, melynek keretében együttműködnek az egészségügyi szakemberek, a rendőrség, az iskolák, a gyermekvédelmi szolgálatok és a migráns szervezetek.
Egy francia szervezet, amelynek célja, hogy a női nemi szervek megcsonkításának esetén büntetőeljárás induljon, félként vesz részt az eljárásban.
Az Egyesült Királyságban olyan szakosodott egészségügyi szolgálatot hoztak létre, amely tizenöt klinikán nyújt egyedi szolgáltatásokat a nemi szervek megcsonkítása által érintett nők számára.
Előzmények
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása alapján a női nemi szervek megcsonkítása mindazokat az eljárásokat jelenti, amelyek során egészségügyi indok nélkül részlegesen vagy teljesen eltávolítják a külső női nemi szerveket vagy okoznak ezeken egyéb sérülést.
A női nemi szervek megcsonkítására kulturális, vallási és/vagy társadalmi okokból kerül sor a csecsemőkor és a tizenötödik életév közötti időszakban. Ez a rendkívül káros gyakorlat a gyermekek elleni visszaélés, valamint a nők és lányok elleni erőszak egyik formáját képezi, emellett súlyos rövid távú és hosszú távú fizikai és pszichológiai következményekkel jár.
A női nemi szervek megcsonkítására irányuló cselekményekre főleg a származási országban való tartózkodás során kerül sor, és csak igen ritkán azokban az uniós tagállamokban, amelyekben az említett gyakorlat áldozatául esett nők és a potenciálisan veszélyeztetett fiatal lányok jelenleg élnek.
A Bizottság 2010. szeptember 21-én elfogadta a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó, 2010–2015 között végrehajtandó stratégiát, amely számos prioritást határoz meg, így például a nemi alapú erőszak megszüntetését. A stratégia konkrétan foglalkozik a női nemi szervek megcsonkításának kérdésével is. 2013. február 6-án, a női nemi szervek megcsonkításával szembeni zéró tolerancia nemzetközi napján az Európai Bizottság megerősítette szilárd elkötelezettségét e rendkívül ártalmas gyakorlat felszámolása mellett (MEMO/13/67).
További információk
Az Európai Bizottság a nemi alapú erőszak megszüntetéséről:
http://ec.europa.eu/justice/gender-violence
Nyilvános konzultáció:
http://ec.europa.eu/justice/newsroom/gender-equality/opinion/130306_en.htm
Viviane Reding alelnök, uniós jogérvényesülési biztos honlapja:
Facebook: „Zéró tolerancia” fotópályázat: COMM-SOCIAL-MEDIA-TEAM@ec.europa.eu
Twitter-hashtag: #zeroFGM
Kapcsolattartók : Mina Andreeva (+32 2 299 13 82) Michele Cercone (+32 2 298 09 63) Natasha Bertaud (+32 2 296 74 56) Tove Ernst (+32 2 298 67 64) |
1. melléklet: A női nemi szervek megcsonkítására irányuló gyakorlat tényleges és potenciális áldozataira, valamint a veszélyeztetett fiatal lányokra vonatkozó becsült számok (amennyiben rendelkezésre állnak tanulmányok)
Country | Criminal law provisions against FGM | Estimated no. of women with FGM (date of study) | Estimated no. of girls at risk of FGM | Estimated no. of women from FGM-affected regions living in the EU (where no FGM-specific data is available) |
Belgium | Specific | 6,260 (2011) | 1,975 | |
Bulgaria | General | No data available | No data available | |
Czech Republic | General | No data available | No data available | |
Denmark | Specific | No data available | No data available | 15,116 |
Germany | General | 19,000 (2007) | 4,000 | |
Estonia | General | No data available | No data available | |
Ireland | Specific | 3,170 (2011) | No data available | |
Greece | General | 1,239 (2006) | No data available | |
Spain | Specific | No data available | No data available | 30,439 |
France | General | 61,000 (2007) | No data available | |
Italy | Specific | 35,000 (2009) | 1,000 | |
Cyprus | Specific | No data available | No data available | 1,500 |
Latvia | General | No data available | No data available | |
Lithuania | General | No data available | No data available | |
Luxembourg | General | No data available | No data available | |
Hungary | General | 170-350 (2012) | No data available | |
Malta | General | No data available | No data available | |
Netherlands | General | 29,210 (2013) | 40-50 each year | |
Austria | Specific | 8,000 (2000) | No data available | |
Poland | General | No data available | No data available | |
Portugal | General | No data available | No data available | 9,263 |
Romania | General | No data available | No data available | |
Slovenia | General | No data available | No data available | |
Slovakia | General | No data available | No data available | |
Finland | General | No data available | No data available | 4,400 |
Sweden | Specific | No data available | No data available | 91,420 |
UK | General | 65,790 (2007) | 30,000 | |
Croatia | Specific | No data available | No data available |
Source: EIGE: Female genital mutilation in the European Union and Croatia, except from the Netherlands: Marja Exterkate - Female Genital Mutilation in the Netherlands. Prevalence, incidence and determinants (2013)
2. melléklet: A női nemi szervek megcsonkításának áldozatait segítő tagállami szervezetek
Name of the organisation | Country | Website |
Beratungsstelle für sexuell missbrauchte Mädchen und junge Frauen | Austria | http://www.maedchenberatung.at/ |
MAIZ - Autonomes Integrationszentrum von und für Migrantinnen | Austria | |
Miteinander Lernen - Birlikte Öğrenelim | Austria | |
Netzwerk österreichischer Frauen- & | Austria | |
Verein Orient-Express - | Austria | |
Viele - Verein für interkulturellen Ansatz in Erziehung, Lernen und Entwicklung | Austria | |
ZEBRA Zentrum zur sozialmedizinischen, rechtlichen und kulturellen Betreuung von Ausländern und Ausländerinnen in Österreich | Austria | |
Groupe pour l'Abolition des Mutilations Sexuelle féminines asbl (GAMS) | Belgium | |
INTACT | Belgium | |
INTACT | Belgium | |
Български център за джендър изследвания | Bulgaria | |
Unit for the Rehabilitation of Victims of Torture, Humanitarian Affairs Unit of Future Worlds Center | Cyprus | |
Asante Kenya, nadační fond. | Czech Republic | |
Amnesty International Denmark | Denmark | |
Femmes de la terre | France | |
Tostan France | France | |
Frauenrecht is Menschenrecht | Germany | |
Aktion Weißes Friedensband e.v.nein nein | Germany | |
Amnesty International Deutschland | Germany | www.amnesty.de |
Deutsches Netzwerk zur Überwindung weiblicher Genitalverstümmelung | Germany | |
Internationale Aktion gegen die Beschneidung von Mädchen und Frauen e.V. | Germany | |
Terre des Femmes - Menschenrechte für Frauen e.V. | Germany | |
Stop Mutilation e.V. - Gegen die Beschneidung von Mädchen und Frauen in Europa und Afrika | Germany | |
Target e.V., Ruediger Nehbarg | Germany | www.target-nehberg.de |
AkiDwA : Akina Dada Wa Africa | Ireland | |
Irish Refugee Council | Ireland | |
Somali Human Rights Advocacy Group in Ireland | Ireland | |
Vincentian Refugee Centre | Ireland | http://www.vrc.ie/ |
Fundacja Inicjatyw Psychospołecznych (suspended) | Poland | www.fundacjafip.org.pl (not valid any longer) |
Associação Para o Planeamento da Família | Portugal | |
Associação Portuguesa de Apoio à Vítima | Portugal | |
Instituto Marquês Valle Flor | Portugal | |
Associação de Mulheres Contra a Violência | Portugal | www.amcv.org.pt |
Africa Advocacy Foundation | United Kingdom | |
Birmingham & Solihull Women’s Aid | United Kingdom | |
Black Association of Women Step Out | United Kingdom | |
Child Rights Information Network | United Kingdom | |
Daughters of Eve | United Kingdom | |
Equality Now | United Kingdom/Kenya/USA | |
FGM National Clinical Group | United Kingdom | |
Manor Gardens Centre | United Kingdom | |
Southall Community Alliance | United Kingdom | |
WomenKind World Wide | United Kingdom |
Source: EIGE