Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

Sajtóközlemény

Brüsszel, 2012. július 20.

A Bizottság országokat javasol az Európa Kulturális Fővárosa pályázat 2019 utáni folytatására

Az Európai Bizottság javaslatot fogadott ma el az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés folytatására. A jelenlegi rendszer 2019-ig tart, az új javaslat pedig 2033-ig tartalmazza az országok sorrendjét, amelyben városaikat nevezhetik erre a címre. A javaslat alapján minden évben két tagállam között oszlana meg a cím, ezenfelül háromévente az uniós tagjelölt országoknak vagy lehetséges tagjelölt országoknak is lehetőségük nyílna pályázni. Az Európai Parlament és a Tanács tárgyalást folytat a tervről, majd legkésőbb 2013 végéig végleges döntést hoz a jövőbeli intézkedésekről.

Androulla Vassiliou, az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos a következőket nyilatkozta: „Az Európa Kulturális Fővárosa az egyik leglátványosabb és legsikeresebb kezdeményezés, melyet az Unió elindított. Nem csupán az Európai Unió csodálatos kulturális gazdagságát és sokszínűségét hirdeti, hanem hozzájárul a városok átváltozásához is mind a lakosok, mind a látogatók javára. A tagállamok versengése a cím elnyeréséért nagyobb, mint valaha – ez pedig szintén a kezdeményezés tartós értékét és vonzerejét bizonyítja.

A jelenlegi rendszer főbb jellemzőit és struktúráját a Bizottság javaslata megtartja. Ezek közé tartozik kiemelten a rotációs rendszer is, amely alapján a tagállamok elnyerhetik a címet (lásd a mellékletet). Módosulnak viszont a kiválasztási feltételek: részletesebb útmutatással szolgálnak a lehetséges kulturális fővárosok számára, ez pedig a résztvevő városok közötti kiválasztási és ellenőrzési folyamat egészére kedvező hatással lesz. Nagyobb hangsúly helyeződik a kezdeményezés fellendítő hatására, mely a hosszú távú növekedést és a városi fejlődést serkenti, egyúttal középpontba kerül az esemény európai jellege és az év kulturális és művészi tartalmának minősége is.

Előzmények

A jelenlegi Európa Kulturális Fővárosai pályázat (1622/2006/EK határozat) 2019-ben lezárul. Mivel a cím elnyeréséért a pályázás már hat évvel korábban megkezdődik, a Parlamentnek és a Tanácsnak 2013 végéig el kell fogadnia az új ciklusról szóló határozatot, hogy a városoknak kellő idő álljon rendelkezésre a felkészüléshez.

A Bizottság javaslata a jelenlegi rendszer számos értékelésén alapul, valamint 2010 októbere és 2011 januárja között nyilvános konzultáció, 2011 márciusában Brüsszelben pedig nyilvános ülés előzte meg. Ezekből egyértelműen kitűnik, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázat számos előnnyel szolgál a városok és régiók számára: habár elsősorban kulturális esemény marad, jelentős társadalmi és gazdasági örökséget is teremt – különösen akkor, ha az eseménysorozat hosszú távú, kulturális alapokra épülő fejlesztési stratégia részeként valósul meg.

A cím 1985-ös létrehozása óta 46 várost választottak meg Európa Kulturális Fővárosának. Az Európa Kulturális Fővárosa címet 2012-ben Guimarães (Portugália) és Maribor (Szlovénia) viseli.

További információk:

Európa Kulturális Fővárosai:

http://ec.europa.eu/culture/news/201207201-capitals-beyond-2019_en.htm

Európai Bizottság: Oktatás és képzés

Androulla Vassiliou honlapja

Kövesse Androulla Vassiliout a Twitteren: @VassiliouEU

Kapcsolattartók:

Dennis Abbott (+32 2 295 92 58); Twitter: @DennisAbbott

Dina Avraam (+32 2 295 96 67)

MELLÉKLET

Európa következő Kulturális Fővárosai (2013–2019)

2013: Marseille (Franciaország) és Kassa (Szlovákia)

2014: Umeå (Svédország) és Riga (Lettország)

2015: Mons (Belgium) és Plzeň (Cseh Köztársaság)

2016: Donostia-San Sebastián (Spanyolország) és Wrocław (Lengyelország) (lásd még: IP/11/800 és IP/11/766)

2017: Dániában Aarhus és Sønderborg továbbra is versenyben vannak

Cipruson Nicosia és Páfosz továbbra is versenyben vannak

2018: Hollandia és Málta

2019: Olaszország és Bulgária

Az országok javasolt sorrendje az Európa Kulturális Fővárosa címre való pályázáshoz (2020–2033)

2020

Horvátország1

Írország

Tagjelölt vagy lehetséges tagjelölt ország

2021

Románia

Görögország

2022

Litvánia

Luxemburg

2023

Magyarország

Egyesült Királyság

Tagjelölt vagy lehetséges tagjelölt ország

2024

Észtország

Ausztria

2025

Szlovénia

Németország

2026

Szlovákia

Finnország

Tagjelölt vagy lehetséges tagjelölt ország

2027

Lettország

Portugália

2028

Cseh Köztársaság

Franciaország

2029

Lengyelország

Svédország

Tagjelölt vagy lehetséges tagjelölt ország

2030

Ciprus

Belgium

2031

Málta

Spanyolország

2032

Bulgária

Dánia

Tagjelölt vagy lehetséges tagjelölt ország

2033

Hollandia

Olaszország

1 :

2013-as csatlakozása esetén.


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website