
Európai Bizottság
Sajtóközlemény
Luxembourg, 2012. június 7.
A Duna-stratégia: a régió közlekedési miniszterei együttműködési nyilatkozatot írtak alá a Duna hajózhatóságának javításáról
A Duna mentén fekvő országok környezetvédelmi miniszterei a Bizottság kezdeményezésére a mai napon első alkalommal tartottak hivatalos találkozót Luxemburgban, és kötelezettségvállalásokat tartalmazó nyilatkozatot fogadtak el a tavaly őszihez hasonló hajózási zárlatok elkerülésére. A nyilatkozat megerősíti a dunai hajózási útvonalak jó állapotban tartására vonatkozó jelenleg érvényes kötelezettségeket, továbbá intézkedéseket tartalmaz az alacsony vízállással vagy a jéggel kapcsolatos problémák kezelésére. Ausztria, Bulgária, Horvátország, Németország, Moldova, Románia és Szlovákia már aláírta a nyilatkozatot, Szerbia, valamint Bosznia és Hercegovina pedig a nyilatkozat támogatásáról szóló levelet juttatott el a Bizottsághoz. Magyarország egyelőre nem írta alá a nyilatkozatot. A miniszterek megállapodtak, hogy újabb találkozót szerveznek, és fellépéseiket a Duna-stratégia keretében, valamint a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) európai belvízi hajózással foglalkozó koordinátora révén össze fogják hangolni.
Siim Kallas, a Bizottság alelnöke és közlekedési biztosa a következőket nyilatkozta: „A tavalyi évben bekövetkezett hajózási zárlatok több mint 6 millió euró veszteséget okoztak. A dunai hajózásban bekövetkező fennakadások a karbantartás, az információcsere és az ellenőrzés javítása révén elkerülhetők lennének. A ma elfogadott nyilatkozat ebben rendkívül fontos lépést jelent, és reméljük, azt Magyarország is kellő időben aláírja.”
Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős biztos hozzátette: „A Duna a régió egyik fő ütőere, és mint ilyen a munkahelyteremtés és a növekedés szempontjából is komoly lehetőségeket rejt. A belvízi hajózás hatékony és környezetkímélő szállítás mód, ám ahhoz, hogy a belé vetett bizalom erősödjön, kiszámítható feltételeket kell teremteni. A mostani megállapodás egyértelműen jelzi a Duna-stratégia hozzáadott értékét. Remélem, hogy még e hónapban tudok találkozni a magyar fejlesztési miniszterrel, hogy egyeztessünk a Magyarország részéről fennálló aggályokról.
2011. szeptemberében és októberében a dunai hajózás teljesen leállt, mivel a Duna alsó szakaszán több mint 38 napon keresztül alacsony volt a vízállás. 2011 novemberében a Duna magyar, szerb és bolgár szakaszán is hasonló problémákat tapasztaltunk. Mindez nem csupán anyagi kárt okozott a hajózási társaságoknak, hanem megrendítette a megbízható és költséghatékony szállítási módként ismert dunai hajózás iránti bizalmat is, és ezáltal megnőtt annak a kockázata, hogy a teherszállítás a kevésbé környezetkímélő szállítás módok felé tolódik el.
Azok az országok, amelyek aláírták a belgrádi egyezményt, valamint azok, amelyek ratifikálták a nemzetközi jelentőségű főbb belvízi utakra vonatkozó európai megállapodást (AGN), közös nyilatkozatban vállalják a folyók jó hajózhatósági állapotának megőrzését. Ezen országok a rendkívüli körülményekre válaszul, az optimális és biztonságos hajózás feltételeinek visszaállítása érdekében jövőre nemzeti szintű és nemzetközi együttműködési eljárásokat léptetnek életbe, biztosítani fogják a hajózási útvonalakkal kapcsolatos információcserét, valamint ellenőrzik az intézkedések végrehajtását, arról rendszeresen beszámolnak egymásnak, és legalább évente egyszer, de szükség esetén akár gyakrabban is találkozó keretében egyeztetnek a további szükséges lépésekről.
Háttérinformációk
A belvízi hajózás a szállítás legenergiahatékonyabb és legkörnyezetkímélőbb módja. A Duna-régióra vonatkozó uniós stratégia1 célja a dunai hajózásban rejlő lehetőségek lehető legszélesebb körű kiaknázása, és ennek érdekében a hajózhatóság akadályainak felszámolása, valamint 2020-ra a Dunán folytatott kereskedelem volumenének 20%-os növelése. A Duna továbbá a transzeurópai közlekedési hálózatoknak (TEN-T) 2 is szerves része.
Kapcsolattartók: Ton Van Lierop (+32 2 296 65 65) Annemarie Huber (+32 2 299 33 10) Helen Kearns (+32 2 298 76 38) Dale Kidd (+32 2 295 74 61) |