
Európai Bizottság – Sajtóközlemény
Digitális menetrend: a Bizottság nyilvános konzultációt kezdeményez a nagysebességű internethálózatok kiépítési költségeinek csökkentéséről
Brüsszel, 2012. április 27. – A nagysebességű internet a gazdaság valamennyi ágazata számára igen fontos és a digitalizált egységes piac gerincét alkotja. A szélessávú lefedettség 10%-os növekedése a gazdaság 1–1,5%-os növekedését hozza magával. Ezért az Európai Bizottság kikéri az érdekeltek véleményét arról, hogy miként lehetne a nagysebességű internethálózatok felállításának költségeit csökkenteni az EU-ban. Ezen belül a Bizottság konkrétan arra keresi a választ, hogyan lehetne csökkenteni az építési műveletekhez (például az utak felbontása a kábelfektetéshez) kapcsolódó költségeket, amelyek az összköltség akár 80%-át is kitehetik. A Bizottság meggyőződése szerint a szélessávú beruházások költségei 25%-kal csökkenthetők lennének. E cél érdekében szeretné összegyűjteni valamennyi köz- és magánszférabeli érdekelt fél, többek között a távközlési és közművállalatok, a befektetők, az állami hatóságok és a fogyasztók észrevételeit.
Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke így nyilatkozott: „Ha azt szeretnénk, hogy terjedjenek a gyorsabb szélessávú szolgáltatások Európában, csökkentenünk kell a szélessávú hálózatok felállításának építési költségeit. Gyakorlatban kell tesztelnünk azokat a megoldásokat, amelyek révén csökkenthetők a költségek, és könnyebbé válik az infrastruktúra elérése, felhasználása és megosztása. A lakosság számára nincs bosszantóbb az útfeltörésnél, a vállalkozások számára pedig az értelmetlen papírmunkánál.”
A szélessávú beruházások teljes költségének 80%-át is kitehetik a lakossági infrastruktúrát érintő munkálatok költségei. A magas költségeket az építési projektek összehangolatlansága, a meglévő infrastruktúra újbóli felhasználásának elégtelen volta és a különféle szereplők együttműködésének hiánya magyarázza. A vízszolgáltató, energiaszolgáltató és vasúti vállalatok például sokszor saját infrastruktúrával rendelkeznek, és a távközlési vállalattal való egyeztetés nélkül bontják fel az utat. A kiépítést tovább hátráltatják a szolgalmi jogok, valamint az összes nemzeti és helyi engedély megszerzéséhez szükséges hosszadalmas, nehezen átlátható és nehézkes eljárások.
A Bizottság az alábbi témakörökben várja az érdekeltek véleményét:
a szélessávú infrastruktúrába irányuló beruházásokat akadályozó tényezők,
a meglévő infrastruktúra jobb felhasználásának módjai,
az építési munkák összehangolása,
az illetékes hatóságok közötti koordinációt és az engedélyezési eljárások egyszerűsítését célzó intézkedések,
az új épületek előkészítése a nagysebességű internet-infrastruktúra fogadására.
A nyilvános konzultáció 2012. július 20-ig tart. A konzultáció tanulságai hozzájárulnak majd a beruházási költségek csökkentéséhez és ebből fakadóan a szélessávú szolgáltatások végső kiskereskedelmi árainak mérséklődéséhez is.
Előzmények
Az európai digitális menetrend (lásd: IP/10/581, MEMO/10/199 és MEMO/10/200) célul tűzte ki, hogy 2013-ra megvalósuljon a 100%-os, azaz minden európai polgárra kiterjedő szélessávú lefedettség és mindenki számára elérhetővé váljék a 30 Mbps-os internetkapcsolat, valamint hogy 2020-ban az európai háztartások legalább fele 100 Mbps-nál is gyorsabb internet-előfizetéssel rendelkezzen.
Az Európai Tanács tavaszi ülésszakán, március 2-án az állam- és kormányfők abban állapodtak meg, hogy a digitalizált egységes piac 2015-re való megvalósulása érdekében fent kell tartani a jelenlegi erőfeszítéseket, ezen belül a nagysebességű szélessávú infrastruktúra kiépítési költségeinek csökkentésén keresztül fokozni kell a szélessávú lefedettség mértékét. E ráfordítások hiányában az EU kockára teszi azt a jelentős növekedési és munkahely-teremtési potenciált, amely a nagysebességű internetben rejlik.
Hasznos linkek
Háttérdokumentum a konzultációhoz:
A digitális menetrend honlapja
Neelie Kroes honlapja
Neelie Kroes a Twitteren
hashtag: #broadband4all
Kapcsolattartók: Ryan Heath (+32 2 296 17 16); Twitter: @ECspokesRyan Linda Cain (+32 2 299 90 19) |