
Európai Bizottság – Sajtóközlemény
MEDIA Mundus: A Bizottság 5 millió euróval támogatja a nemzetközi filmprojekteket
Brüsszel, 2012. március 13. – Mintegy 35 filmes projekt részesül a MEDIA Mundus program (az Európai Unió audiovizuális ágazatra vonatkozó nemzetközi együttműködési és csereprogramja) 5 millió eurós össztámogatásában (lásd az alábbi listát). A projektek az eddiginél is inkább elő fogják segíteni az európai filmek harmadik országok piacán (és fordítva) történő forgalmazását
„Mindnyájan jó filmeket szeretünk látni a moziban és a TV-ben. Sikeres MEDIA programunk globális változata, a MEDIA Mundus, ösztönzi a nemzetközi koprodukciókat, fellendíti a világméretű forgalmazást és versenyképesebbé teszi az audiovizuális iparágat . Mindez azon a gondolaton alapul, hogy a világ bármely táján forgatott filmekkel minél szélesebb választékot kínáljunk a nagyközönségnek” – nyilatkozta Andrula Vasziliu, az oktatásügyért, a kultúráért, a többnyelvűségért és az ifjúságpolitikáért felelős európai biztos.
A 35 társfinanszírozásra kiválasztott projektek között vannak az itt következők:
- „IPEDA MUNDUS”
Ez a projekt elősegíti az európai filmeknek brit és kanadai kiemelt internetes videoplatformokon történő bemutatását. Ugyanakkor észak-amerikai filmrendezőknek is segíti a hasonló európai terjesztési csatornákhoz való hozzáférést.
- „EYE ON FILMS”
Ez azon forgalmazók és fesztiválok világméretű hálózata, amelyek rendezők első játékfilmjeit forgalmazzák több, mint 20 országban.
- „DOCSTORIES”
Kreatív dokumentumfilmtervek és innovatív, dokumentumjellegű programok megvalósítását célzó képzési műhelytalálkozó a Fekete-tenger térségében (Oroszország, Törökország, Ukrajna, Románia, Bulgária, Belarusz, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova és Örményország) A „Docstories” projekt is hálózaton gondoskodik majd a dokumentumfilmek terjesztéséről és a bevált gyakorlatok cseréjéről.
Előzmények
A filmgyártás és -piac jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt két évtizedben az olyan technológiák fejlődésének köszönhetően, mint a többcsatornás digitális televízió, a digitális filmvetítés, és a lekérhető videók.
A MEDIA Mundus program a 2011-13-ig terjedő 3 éves időszakban 15 millió eurós költségvetéssel rendelkezik, amelyből az európai rendezők és a világ más tájáról származó kollégáik közötti mobilitást és cserét ösztönző projekteket finanszíroz
A Bizottság által javasolt Kreatív Európa program, amely várhatóan 2014-ben veszi kezdetét, több mint 900 eurót kíván elkülöníteni a MEDIA és a MEDIA Mundus tevékenységeire. A végleges költségvetésről az Európai Parlament és a tagállamok döntenek.
További információk:
Az Európai Bizottság MEDIA Mundus programról szóló internetes oldalán
Az Európai Bizottság MEDIA programról szóló internetes oldalán
Andrula Vasziliu biztos honlapja
Twitter: @VassiliouEU
Kapcsolattartók: Dennis Abbott (+32 2 295 92 58), Twitter: @DennisAbbott Dina Avraam (+32 2 295 96 67) |
A MEDIA MUNDUS program által 2012-ben támogatott projektek listája
TITLE OF THE PROJECT | Coordinator | Origin of the coordinator | Total cost of the project (in €)* | EU funding (in €)* |
EAVE FILM FINANCE FORUM INTERNATIONAL | EAVE European Audiovisual Entrepreneurs | European network | 20 000 | 14 000 |
EURODOC INTERNATIONAL 2012 | EURODOC | France | 85 000 | 60 000 |
EAVE EUROPEAN PRODUCERS WORKSHOP INTERNATIONAL | EAVE European Audiovisual Entrepreneurs | European network | 40 000 | 28 350 |
SCRIPT&PITCH INTERNATIONAL | Museo Nazionale del Cinema | Italy | 58 000 | 33 000 |
ACE MUNDUS 4 | ACE ATELIERS DU CINEMA EUROPEEN | European network | 105 000 | 58 704 |
MASTER IN EUROPEANROPEAN AUDIOVISUAL MASTER (MEGA) | MBS MEDIA BUSINESS SCOOL | Spain | 65 000 | 30 000 |
THE EP2C TRAINING PROGRAMME | Entre Chien et Loup | Belgium | 43 000 | 30 315 |
INTERCHANGE: TFL/DIFF/EAVE DEVELOPMENT & CO-PRODUCTION WORKSHOPS FOR THE ARAB WORLD | Museo Nazionale del Cinema | Italy | 222 000 | 110 000 |
THE ACE CO-PRODUCTION LABS | ACE ATELIERS DU CINEMA EUROPEEN | European network | 195 000 | 136 419 |
BEST PRACTICE EXCHANGE | ACE ATELIERS DU CINEMA EUROPEEN | European network | 104 000 | 35 000 |
DOCSTORIES – STORYTELLING IN DOCUMENTARY FILM | ART-DOC | Romania | 107 000 | 73 333 |
S3D WORLD | CIANT INTERNATIONAL CENTRE FOR ART AND NEW TECHNOLOGIES | Czech republic | 200 000 | 100 000 |
TIES THAT BIND ASIA EUROPE PRODUCERS WORKSHOP | Fondo Audiovisivo Friuli Venezia Giulia | Italy | 180 000 | 126 000 |
CENTEAST | Warszawska Fundacja Filmowa | Poland | 113 000 | 79 100 |
PRODUCERS LAB TORONTO 2012 | EFP EUROPEAN FILM PROMOTION | European network | 130 000 | 90 188 |
4È LATIN SIDE OF THE DOC | DOC SERVICES | France | 236 000 | 130 000 |
WORLD DOCUMENTARY EXCHANGE | IDFA INTERNATIONAL DOCUMENTARY FILM FESTIVAL AMSTERDAM | Netherlands | 195.000 | 100 000 |
EYE ON FILMS | WIDE Management | France | 2 100 000 | 220 835 |
IPEDA MUNDUS – CROSS-BORDER CIRCULATION AND DISTRIBUTION OF FEATURE FILMS IN VIDEO ON DEMAND. | IPEDA | France | 885 000 | 200 000 |
OPERATION KINO | Romanian Film Promotion | Romania | 600 000 | 200 000 |
DISTRIBUTION 2.0 | Match Factory | Germany | 590 000 | 218 993 |
VENTANA SUR: ECHANGES EUROPE-AMERIQUE LATINE | AFFIF Association Française du Festival International du Film | France | 1 380 000 | 180 000 |
FESTIVAL SCOPE: TELESCOPE | Moving Scope | France | 268 000 | 100 000 |
TAP 2012 | EPI ERICH POMMER INSTITUT | Germany | 237 000 | 160 000 |
PUENTES-AUSTRALAB | EAVE European Audiovisual Entrepreneurs | European network | 295 000 | 155 000 |
BALTIC BRIDGE EAST BY WEST | Baltic Event MTÜ | Estonia | 120 000 | 80 000 |
COLLAB: ROTTERDAM LAB - TALLER COLON - DURBAN FILMMART | Stichting Filmfestival Rotterdam | Netherlands | 97 000 | 30 000 |
PRIMEXCHANGE EUROPE – INDIA CO-PRODUCTION WORKSHOP AND CO-PRODUCTION MARKET ACCESS FOR INDEPENDENT EUROPEAN FILM PRODUCERS | Primehouse | Germany | 215 000 | 100 000 |
BERLINALE FILMMAKERS-IN-RESIDENCE PROGRAMME | Internationale Filmfestspiele Berlin | Germany | 222.000 | 154 000 |
BOOST! A ROUTE FOR FUNDING, SCRIPT COACHING AND INTERNATIONAL FINANCING TO GIVE FILM PROJECTS A BOOST! | Stichting Filmfestival Rotterdam | Netherlands | 120 000 | 83 813 |
DOX:LAB | CPH:DOX | Denmark | 240 000 | 96 000 |
CARTOON CONNECTION 2012 | CARTOON | European network | 450 000 | 210 000 |
EUROPA DISTRIBUTION INTERNATIONAL 2012 | Europa Distribution | European network | 865 000 | 310 000 |
EUROPA CINEMAS INTERNATIONAL | EUROPA CINEMAS | European network | 2 400 000 | 1 100 000 |
CSF | ARCALT | France | 512 000 | 220 000 |
* kerekített számadatok