Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság – Sajtóközlemény

Közlekedés: kihirdették az első intelligens mobilitási felhívás győztesét

Brüsszel, 2012. március 12. – Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke a mai napon ismertette az első intelligens mobilitási felhívás keretében multimodális útvonaltervezők kialakítására meghirdetett pályázat győzteseinek nevét. Az „operatív útvonaltervező” kategóriában a legtöbb szavazatot az Idos és a Trenitalia kapta, míg az „innovatív elképzelések” kategória két első helyezettje a Penelope Ventures GmbH és a SNCF pályázata lett. A kezdeményezés célja olyan egységes európai útvonaltervező kidolgozásának ösztönzése volt, amely egész Európára vonatkozóan kínál a különböző közlekedési módokat kombináló alternatívákat.

A szavazás végeredményének ismertetésekor Siim Kallas alelnök így fogalmazott: „Meggyőződésem, hogy a győztes pályamunkáknak és a felhívásban részt vevő valamennyi projektnek köszönhetően bővül az európai polgárok választási lehetősége a számukra legmegfelelőbb multimodális utazás kiválasztását illetően. A mostani pályázat rávilágított a még megoldásra váró kérdésekre, különösen az utazási adatok minél szélesebb körű és könnyebb hozzáférhetőségének fontosságára.”

A benyújtott projektek és innovatív elképzelések száma és minősége igen figyelemre méltó volt, mint ahogy az „operatív útvonaltervező” kategória legjobbjainak kiválasztására szolgáló elektronikus szavazáson való részvétel is. Ebben a kategóriában az Idos (Chaps spol. s r.o., Cseh Köztársaság) és a Trenitalia (Ferrovie dello Stato Italiane SpA, Olaszország) útvonaltervezője végzett az élen. Az „innovatív elképzelések” kategória pályamunkái közül a zsűri a Penelope Ventures GmbH Byebyehello, valamint az SNCF Mytripset névre keresztelt útvonaltervezőjének ötletét hozta ki győztesnek.

Az „operatív útvonaltervező” kategória győztese az a két pályamunka lett, amelyek a legtöbb voksot kapták a 12 pályázat részvételével meghirdetett elektronikus szavazáson.

Az Idos elsősorban a Cseh Köztársaság területére és Szlovákiára vonatkozó, háztól-házig történő útvonaltervezés szakértője, de segítségével a busszal vagy vonattal Európa más szegleteibe tartó utasok is találnak csatlakozást. Az útvonaltervező honlapját havonta mintegy 66 millió érdeklődő látogatja.

A Trenitalia útvonaltervezőjének (SIPAX) segítségével az utazók az Olaszországban és annak szomszédos országaiban közlekedő vonat-, busz- és kompjáratok közül választhatnak. Az útvonaltervezőt a Viaggiatreno nevű, valós idejű forgalmi információkat szolgáltató eszköz egészíti ki. A Trenitalia útvonaltervezőjét naponta közel három millióan használják.

Az „innovatív elképzelések” kategória legjobbjai azzal tűntek ki a többi pályázó közül, hogy pontosan megértették a problémát, és ennek megfelelően az utazók összes lehetséges igényét (pl. a jegyértékesítést is) kielégítő tervezőt fejlesztettek ki.

A Penelope Ventures GmbH Byebyehello útvonaltervezőjének ötlete számos innovatív elemével és az érdekelt felek példaértékű, az elképzelés gyakorlati megvalósítását lehetővé tevő támogatásával győzte meg a zsűrit. A vállalkozás a tervek szerint 2012 májusában dobja piacra a tervezőt, először Németországban.

A SNCF által ismertetett Mytripset útvonaltervező pedig azzal az ötlettel keltette fel a zsűri érdeklődését, hogy a közösségi hálózatok bevonásával igyekszik egyrészt frissíteni a honlap tartalmát, másrészt aktuális forgalmi információkat biztosítani az oda látogatók számára. A sikerhez vezető utat a Mytripset esetében is erős támogatói gárda egyengeti. Az útvonaltervező első piaci megjelenését 2012 őszére tervezik, Franciaországban.

Az első intelligens mobilitási felhívás győztesei a Bizottság meghívására az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának (TRAN) 2012. március 26‑i ülésén ismertethetik ötleteiket és megoldásaikat. Meghívást kapnak továbbá a 2012. október 22–26. között Bécsben megrendezésre kerülő ITS Világkonferenciára is, hogy ösztönözzék az Európa egészére kiterjedő multimodális utazási megoldásokban rejlő lehetőségekkel és a használatukkal kapcsolatban felmerülő nehézségekkel foglalkozó további megbeszéléseket.

Az innovatív, multimodális útvonaltervezők népszerűsítése manapság kitüntetett figyelmet kap. A Bizottság „Az európai multimodális útvonaltervező felé” címmel 2011-ben készített tanulmányáról szóló végső jelentését is a mai napon tették közzé, ezt a http://ec.europa.eu/transport/its/studies/index_en.htm honlapon lehet megtekinteni.

A Siim Kallas alelnök által 2011. június 6-án közzétett felhívás keretében gazdasági szereplők és uniós polgárok pályázhattak, az egész kontinensre (de legalább az adott ország határain kívülre) kiterjedő multimodális útvonaltervező-megoldások, vagy az ilyen valóban európai multimodális eszközök megteremtését lehetővé tevő innovatív elképzelések beküldésével.

Az első kategóriában összesen 28 pályázat érkezett, amelyek közül a 12 legígéretesebbnek tűnő pályamunkát bocsátották nyilvános elektronikus szavazásra 2011. december 5. és 2012. január 13. között. Ezzel párhuzamosan szakértőkből álló zsűri bírálta el a beérkezett 22 „innovatív elképzelést”.

MEMO/12/175

Kapcsolattartók:

Helen Kearns (+32 2 298 76 38)

Dale Kidd (+32 2 295 74 61)


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website