Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság – Sajtóközlemény

Egy új felmérés szerint az európaiak nyitottak az aktív idősödésre

Brüsszel, 2012. január 13. ‑ az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének kezdetét a Bizottság azzal indította, hogy ismertette az új Eurobarometer felmérést, amely szerint az európaiak 71 %-a tisztában van azzal, hogy Európa lakossága elöregedőben van, de csupán 42 %-ukat foglalkoztatja ez a jelenség. Ez szöges ellentétben áll a politikai döntéshozók szemléletével, akik fontos kihívásnak tekintik a népesség elöregedésének problémáját. A legtöbb polgár úgy gondolja, hogy az 55 évesnél idősebb emberek jelentős szerepet játszanak a társadalom kulcsfontosságú területein. A megkérdezettek több mint 60 %-a úgy véli, lehetővé kellene tenni, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is folytathassuk a munkát, és egy harmaduk úgy nyilatkozott, hogy ők maguk is szeretnének tovább dolgozni. Meglepő módon a nyugdíjkorhatárhoz közelebb állók inkább osztják ezt a véleményt, mint a fiatalabb nemzedék.

Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos a felmérésről így nyilatkozott: „Az Eurobarometer legújabb felmérése jól mutatja, hogy az emberek idősödvén is készek aktívak maradni. Bízom benne, hogy az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve katalizátorként működik majd, arra ösztönözve a polgárokat, az érdekelt feleket és a döntéshozókat, hogy tevékenyen segítsék elő az aktív idősödést, és pozitív módon kezeljék az idősödéssel kapcsolatos kihívásokat.”

Az Eurobarometer felmérés öt területet ölel fel: az időskorról és az idősebb emberekről alkotott általános nézetek; idősebb emberek a munkahelyen; nyugdíjba vonulás és nyugdíjak; önkéntes munka és idősebb embereknek nyújtott támogatás, valamint idősbarát környezet.

A felmérés jól mutatja, hogy országonként mennyire különböző a „fiatal” és az „idős” fogalma. Máltán, Portugáliában és Svédországban például a 37 év alatti embereket tekintik fiatalnak, míg Cipruson és Görögországban 50 éves korig tekintik fiatalnak az embert. Átlagban az európaiak úgy gondolják, hogy 64 éves korban kezdik el idősnek tekinteni az embert, és 41,8 éves kortól már nem tekinthető valaki fiatalnak. Kortól és nemtől is függ az ember szemlélete – a nők kicsit későbbre teszik az időskor kezdetét, mint a férfiak (65,0, illetve 62,7 évre).

A munkahely kérdését illetően csak minden harmadik európai ért egyet azzal, hogy 2030-ra fel kell emelni a hivatalos nyugdíjkorhatárt, jóllehet ez ma már sok tagállamban egyértelmű prioritásnak számít. Ugyanakkor komoly támogatottságot élvez (61 %) az a nézet, amely azt képviseli, hogy az emberek a nyugdíjkorhatár elérése után dolgozhassanak. A válaszadók 53 %-a elveti a kötelező nyugdíjazás korhatárának gondolatát, de jelentős különbségek vannak a tagállamok között.

Jóllehet a nyugdíjba vonulás kora tipikusan 65 év, 2009-ben a munkaerőpiacról való távozás átlagosan 61,5 évesen történt. Az európaiak 42 %-a úgy gondolja, hogy 65 év felett is képes lesz elvégezni jelenlegi munkáját, míg a megkérdezettek 17 %-a úgy érzi, hogy nem lesz képes egészen 60 éves koráig ellátni jelenlegi feladatait. Az európaiak egy harmada állítja azt, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is szeretné folytatni munkáját, és az európaiak közel kétharmada számára sokkal vonzóbb kilátás a részmunkaidős munka melletti részleges nyugdíj, mint a teljes nyugdíjba vonulás.

Az aktív idősödés nem csak a foglalkoztatásról szól. Az európaiak körülbelül egy negyede (beleértve az 55 évnél idősebbeket) önkéntes munkában is részt vesz. Azokban az országokban, ahol az önkéntesség nem annyira elterjedt nagyobb arányban nyilatkoztak úgy az emberek, hogy saját háztartásukon kívül is támogattak már embereket, illetve nyújtottak már segítséget másoknak. Az 55 éven felüli európaiak 36 %-a támogatott már ilyenformán másokat. Az 55 éven felüli válaszadók 15 %-a gondoz jelenleg is egy idősebb családtagot, és 42 %-uk a múltban látott már el ilyen feladatot.

Előzmények

Az Aktív Idősödés és a Nemzedékek közötti Szolidaritás Európai Évének (2012) célja tudatosítani, milyen hasznos szerepet töltenek be a társadalomban az idősebb emberek, és támogatni azokat az intézkedéseket, amelyek jobb lehetőségeket teremtenek az idősek számára arra, hogy aktívak maradjanak.

A 2012-es európai év az aktív idősödés három dimenziójára terjed ki:

  • Aktív idősödés a foglalkoztatás területén. Az idősebb munkavállalók arra való ösztönzése, hogy ne adják fel munkavállalói státuszukat, elsősorban a munkakörülmények javítását, illetve az idősebb munkavállalók egészségi állapotához és szükségleteihez való igazítását, az idősebb munkavállalók készségeinek – az egész életen át tartó tanuláshoz való jobb hozzáférés biztosítása révén történő – fejlesztését, valamint az adó- és a juttatási rendszerek felülvizsgálatát teszi szükségessé, hogy ez utóbbiak hatékonyan ösztönözzék a munkával töltött életszakasz meghosszabbítását.

  • Részvétel a társadalomban. Az idősebb emberek lehetőségeinek és helyzetének javítása, hogy önkéntesként vagy beteget ápoló családtagként a társadalom hasznos és aktív tagjai lehessenek, elkerülve ezzel a társadalmi elszigeteltséget és a vele járó számos problémát és veszélyt.

  • Önálló életvitel. Egészségfejlesztés és megelőző egészségügyi ellátás olyan intézkedések révén, amelyek maximalizálják az egészséges életéveket, segítenek megelőzni a másoktól való függést, és idősbarátabbá teszik a környezetet (középületek, infrastruktúra, közlekedés, épületek), lehetővé téve, hogy az idősek minél önállóbbak lehessenek.

Az európai év célja arra ösztönözni a szakpolitikai döntéshozókat és az érdekelt feleket, hogy az aktív idősödéssel kapcsolatos konkrét célok mellett kötelezzék el magukat, és tevékenyen segítsék elő e célok megvalósítását. A kötelezettségvállalásokat az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve 2012 weboldalán lehet közzétenni. A lakosság, az érdekelt felek, a döntéshozók és az újságírók bevonásával szerveznek majd nemzeti és európai szintű kommunikációs tevékenységeket.

További információk:

Eurobarométer felmérés (378. sz.): Aktív idősödés (Report and Factsheets)

Összehasonlító információ az uniós tagállamokról MEMO/12/10

-es számában

Eurostat sajtóközlemény (Eurostat news release)

Lásd még:

Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve 2012 weboldala

Az aktív és egészséges időskor témájára vonatkozó európai innovációs partnerség

Kiadványok:

Eurostat brochure - Active ageing and solidarity between generations – a statistical portrait of the European Union 2012

Hogyan népszerűsítsük az aktív időskort – a helyi és regionális szereplők uniós támogatása

Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve (2012)

Contact :

Cristina Arigho (+32 2 298 53 99)


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website