Navigation path

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

Sajtóközlemény

Brüsszel, 2012. december 5.

Bizottsági mentőöv a munkanélküli fiataloknak

Az Európai Bizottság olyan intézkedésekre tett javaslatot, melyek keretében a tagállamok segítséget kapnak ahhoz, hogy állásajánlatok, oktatási és képzési lehetőségek biztosítása révén enyhítsék a fiatalok elfogadhatatlan méreteket öltő munkanélküliségét és társadalmi kirekesztettségét.

„A fiatalok nagyarányú munkanélkülisége komoly következményekkel jár gazdaságainkra, társadalmainkra, de legfőképpen a fiatal generációra nézve. Ez indokolja, hogy az európai fiatalok ügyébe most kell beruháznunk." – nyilatkozta Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős uniós biztos. „A javasolt csomag elősegítené, hogy a tagállamok biztosítani tudják a fiatalok sikeres belépését a munka világába. Amennyiben erre nem kerül sor, a következmények katasztrofálisak lehetnek." – tette hozzá Andor László.

Az Európai Tanács és az Európai Parlament felkérésének megfelelően a fiatalok foglalkoztatását célzó bizottsági csomag javaslatot tesz egy olyan ajánlásra, melynek értelmében a tagállamok bevezetnék az Ifjúsági garanciát; ez biztosítaná, hogy iskolarendszerű tanulmányainak befejeztét vagy munkanélkülivé válását követő négy hónapon belül, 25 éves koráig minden fiatal kapjon színvonalas állásajánlatot, továbbtanulási lehetőséget, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vagy gyakornoki programban való részvételi lehetőséget.

A javaslat arra ösztönzi a tagállamokat, hogy szoros partnerségi kapcsolatokat alakítsanak ki az érdekelt felekkel, biztosítsák a foglalkoztatási szolgálatok és a fiatalok támogatásával foglalkozó további partnerek idejében történő beavatkozását, hozzanak intézkedéseket a munkaerő-piaci integráció támogatása érdekében, e célkitűzést szem előtt tartva aknázzák ki az Európai Szociális Alap és a többi strukturális alap nyújtotta lehetőségeket, értékeljék és folyamatosan fokozzák az Ifjúsági garancia rendszereinek hatékonyságát, valamint törekedjenek a rendszerek késedelem nélküli végrehajtására.

A Bizottság egyrészt uniós finanszírozás révén biztosít támogatást a tagállamoknak, másrészt elősegíti a bevált gyakorlat tagállamok közötti cseréjét, az európai szemeszter keretén belül figyelemmel kíséri az Ifjúsági garanciák megvalósítását, továbbá támogatást nyújt a figyelemfelkeltés terén is.

A tanulás és a munka világa közötti átmenet megkönnyítése érdekében a csomag a szakmai gyakorlatok minőségi keretrendszerére összpontosító konzultációs folyamatot is indít az európai szociális partnerek körében, melynek célja, hogy a fiatalok biztonságos körülmények között tehessenek szert színvonalas munkatapasztalatra. A javaslat mindemellett európai szövetséget hoz létre a tanulószerződéses gyakorlati képzésért, hogy a rendelkezésre álló gyakorlati képzések minőségét és kínálatát oly módon fokozza, hogy a sikeres modelleket Európa-szerte terjeszti, illetve rávilágít a fiatalok mobilitását megnehezítő akadályok leküzdésének mikéntjére.

Jelenleg mintegy 5,5 millió fiatal munkanélküli, ami azt jelenti, hogy több mint egyötödük nem talál munkát; továbbá a 15 és 24 év közötti korosztályból 7,5 millió fiatal tartozik a nem foglalkoztatottak, oktatásban és képzésben nem részesülők közé. A fiatalok munkaerő-piaci integrációjának hiánya olyan gazdasági költséggel jár, mely az Eurofound becslése szerint éves szinten meghaladja a 150 milliárd eurót, azaz az uniós GDP 1,2%-át. Néhány tagállamban – köztük Bulgáriában, Cipruson, Görögországban, Magyarországon, Írországban, Olaszországban, Lettországban és Lengyelországban – a költségek elérik, vagy akár meg is haladják az ország GDP-jének 2%-át. E gazdasági költségek jelenlegi és jövőbeli kiküszöbölése olyan perspektíva, mely messze túlmutat a javasolt Ifjúsági garancia jelentette költségvetési terheken.

Előzmények

Az ifjúsági munkanélküliség aránya mára 13 országban meghaladja a 25%-ot; Görögországban és Spanyolországban a ráta meghaladja az 55%-ot, míg Olaszország, Portugália, Írország, Bulgária, Ciprus, Lettország, Magyarország, Szlovákia vonatkozásában a számadatok 30% körül mozognak. A 25 év alatti munkanélküliek több mint 30%-a több mint egy éve munkanélküli; számuk 2008 és 2011 között 0,9 millióról 1,6 millióra nőtt.

A fiatalokra vonatkozó összesített foglalkozási ráta az utóbbi négy év során mintegy öt százalékpontnyi esést mutat – ez a felnőtt lakosságra vonatkozó hasonló adat háromszorosa. A munkanélküli fiatalok munkavállalási esélyei csekélyek: a 15–24 éves korosztályból 2010-ben munkanélküliek közül mindössze 29,7%-nak sikerült 2011-ben elhelyezkednie – ez három év alatt 10%-os csökkenést jelent.

Az európai munkaerőpiacon a fiatal generáció helyzete a legkritikusabb, marginalizálódásának kockázata egyre fokozódik. E tény nem csak közvetlen következményekkel jár, a közép- és hosszú távú vonatkozásai is jelentősek. Az egyre súlyosabb munkaerő-piaci válság olyan károkat okozhat a fiatal generáció zömének életében, mely jelenleg és a jövőben is kedvezőtlen hatást gyakorol a foglalkoztatásra, a termelékenységre, csakúgy mint a társadalmi kohézióra.

A fiatalok foglalkoztatását célzó bizottsági csomagban javasolt intézkedések alapját a 2011 decemberében indított „Több lehetőséget a fiataloknak" kezdeményezés képezi (lásd: IP/11/1568 és MEMO/11/928). Annak érdekében, hogy növeljék a fiatalok foglalkoztatottságát, terveket dolgozzanak ki munkavállalásuk elősegítésére, valamint bővítsék az oktatási és képzési programokat, nyolc tagállam – amelyekben a legmagasabb a munkanélküli fiatalok aránya – bizottsági munkacsoportok segítségével átcsoportosítja az uniós strukturális forrásokat.

A Bizottság más szakpolitikai eszközöket – többek között országspecifikus ajánlásokat – is alkalmaz az ifjúsági munkanélküliség problémájának kezelése érdekében. Ez év júliusában közel valamennyi uniós tagállamnak ajánlásokat juttatott el, melyek a fiatalok helyzetének javítását helyezik előtérbe. Az országspecifikus ajánlások olyan politikai koordinációs eszközök, melyeket a Bizottság javaslata alapján a Miniszterek Tanácsa fogad el azzal a céllal, hogy az Európa 2020 stratégia összefüggésében megerősítsék a kormányzást, valamint a gazdasági politikák uniós szintű összehangolását.

A 2013. évi éves növekedési jelentés – mely 2013-ra vonatkozóan elindítja az európai szemesztert – hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak komolyabb erőfeszítéseket kell tenniük a munkanélküliség leküzdése érdekében, fokozniuk kell a foglalkoztathatóságot, valamint támogatniuk kell a fiatalok munkához jutását, illetve visszatérését a munka világába.

További információk

MEMO/12/938

A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága hírei:

http://ec.europa.eu/social/main.jsp?langId=en&catId=89&newsId=1731&furtherNews=yes

Fiatalok foglalkoztatása: http://ec.europa.eu/socialyouthemployment

Andor László honlapja: http://ec.europa.eu/commission_2010-2014/andor/index_hu.htm

Kövesse Andor Lászlót a Twitteren: http://twitter.com/#!/LaszloAndorEU

Az alábbi linkre kattintva feliratkozhat az Európai Bizottság foglalkoztatással, szociális ügyekkel és társadalmi befogadással foglalkozó ingyenes elektronikus hírlevelére: http://ec.europa.eu/social/e-newsletter

Kapcsolattartó:

Jonathan Todd (+32 2 299 41 07)

Nadège Defrère (+32 2 296 45 44)


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website