Chemin de navigation

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság

Sajtóközlemény

Brüsszel, 2012. október 24.

Új európai segélyalap a leginkább rászorulóknak

Az Európai Bizottság javaslatot tett egy olyan alap létrehozására, mely az Európai Unióban leginkább nélkülözőknek nyújtana segítséget. Az alap olyan tagállami programokat támogatna, melyek révén étellel látják el a leginkább rászorulókat, valamint ruházatot és egyéb alapvető cikkeket juttatnak a hajléktalanoknak és az anyagi nélkülözésben nevelkedő gyermekeknek. A javaslatot jóváhagyás céljából rövidesen tárgyalja az Európai Parlament és az EU Miniszterek Tanácsa.

A Bizottság a 2014 és 2020 közötti időszakra 2,5 milliárd eurós költségvetést szánt az alapnak, ami szerepelt a többéves pénzügyi keretre 2011 júniusában tett bizottsági javaslatban is (lásd IP/11/799). A nemzeti programok költségének 15%-át a tagállamok fedeznék, míg a fennmaradó 85%-ot az alap bocsátaná rendelkezésre.

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durão Barroso az alábbiakat nyilatkozta: „Európai szinten új szolidaritási mechanizmusokra és megfelelő forrásokra van szükségünk annak érdekében, hogy segíthessünk azoknak a nélkülözőknek és szegényeknek, akik jellemzően tényleges szociális vészhelyzetben élnek. A ma jóváhagyott, új európai segélyalapnak ez a célja."

Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős európai biztos hozzáfűzte: „A javasolt új alap kézzelfogható segítséget nyújtana abban, hogy Európa legkiszolgáltatottabb polgárai támogatást kapjanak a társadalmi beilleszkedés terén. Ezzel világosan bizonyítja, hogy az EU szolidáris a leggyengébbekkel szemben; azokkal, akiket legsúlyosabban érint a gazdasági és szociális válság. Bízom benne, hogy a tagállamok és az Európai Parlament késedelem nélkül elfogadják a javaslatot és az ahhoz fűződő költségvetést, így a segítség mielőbb eljuthat a rászorulókhoz. "

A javasolt alap keretében a tagállamok a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan működési programjaik támogatása érdekében olyan programok finanszírozásra pályáznának, melyek révén az ételt, ruházatot és egyéb alapvető cikkeket (lábbeli, tisztálkodási szerek stb.) partnerszervezetek juttatják el a leginkább rászorulóknak, a hajléktalanoknak és az anyagiakban szűkölködő gyermekeknek.

A javaslat kellő mozgásteret biztosítana a nemzeti hatóságoknak annak érdekében, hogy a segítségnyújtást a nemzeti programokkal összhangban szervezzék és valósítsák meg. A segélyforrások elosztásához kapcsolódó részletes feltételrendszert a tagállamoknak, illetve a partnerszervezeteknek kellene kidolgozniuk, hiszen ők ismerik legalaposabban a helyi szükségleteket.

A jellemzően nem kormányzati partnerszervezetek felelőssége lenne, hogy az élelmiszer és az egyéb cikkek eljussanak a leginkább nélkülözőkhöz. Annak érdekében, hogy az alap társadalmi kohézióra vonatkozó célkitűzései is teljesüljenek, a partnerszervezeteknek nemcsak anyagi támogatásban kellene részesíteniük a rászorulókat, hanem olyan alapvető tevékenységekbe is be kell őket vonniuk, melyek elősegítik társadalmi beilleszkedésüket. A tervek szerint az alap ezeket a kiegészítő intézkedéseket is támogatná.

A nemzeti hatóságok az alap révén élelmiszert és egyéb alapvető cikkeket vásárolhatnának, majd ezeket a partnerszervezetek rendelkezésére bocsátanák, illetve a partnerszervezetekhez közvetlenül eljuttathatnák a finanszírozást, akik maguk bonyolítanák a beszerzéseket. A javaslat értelmében lehetőség nyílik a rendelkezésre álló intervenciós készletek felhasználására is.

Előzmények

Az Európa 2020 stratégia arra kötelezi az Európai Uniót, hogy legalább 20 millióval csökkentse a szegénységgel sújtott vagy fenyegetett lakosság számát.

Az Európai Unióban élők közül mintegy 116 millió főt fenyeget a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség veszélye; közülük hozzávetőlegesen 40 millióan komoly anyagi nélkülözésben élnek.

Az anyagi nélkülözésre leginkább jellemző, hogy a rászorulók nem jutnak megfelelő mennyiségű és minőségű ételhez. 2010-ben az Unió lakosságának 8,7%-a, azaz több mint 43 millió ember nem engedhette meg magának, hogy kétnaponta húst vagy halat (illetve ennek vegetáriánus megfelelőjét) fogyasszon, jóllehet az Egészségügyi Világszervezet ezt alapvető szükségletként határozta meg. A 2011 vonatkozásában rendelkezésre álló adatok tükrében a helyzet egyre kedvezőtlenebb.

A hajléktalanság különösen súlyos anyagi nélkülözést jelent, melyet nehéz adatokkal alátámasztani. A becslések értelmében Európában 2009/2010-ben mintegy 4,1 millió hajléktalan élt. A pénzügyi és gazdasági válság, valamint az emelkedő munkanélküliség társadalmi hatásainak következtében a hajléktalanság az utóbbi időben növekvő tendenciát mutat. Ennél is aggasztóbb, hogy a hajléktalanok között egyre nagyobb arányban fordulnak elő gyermekes családok, fiatalok valamint migráns háttérrel rendelkezők.

Az Európai Unióban 25,4 millió gyermeket fenyeget a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség veszélye. A gyermekeket összességében súlyosabban fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség veszélye, mint a lakosság többi rétegét (27%-uk veszélyeztetett, szemben a teljes lakosságra vonatkozó 23%-kal). Mindez olyan szintű anyagi nélkülözést jelent, mely nem merül ki az alultápláltságban. A helyzetet érzékelteti, hogy 5,7 millió gyermeknek nem jut új ruha, és 4,7 millió gyermeknek nincs két pár, méretben megfelelő cipője (beleértve egy pár minden időben használható cipőt). Az anyagi nélkülözéssel sújtott gyermekek nagyobb eséllyel nyújtanak rossz teljesítményt az iskolában, mint a kiegyensúlyozott anyagi körülmények között élő társaik, emellett egészségügyi állapotuk nem kielégítő, és felnőttként sem képesek kiteljesedni.

Az Európai Unió foglalkoztatást támogató, szegénység ellen küzdő és társadalmi befogadást előmozdító fő eszköze jelenleg és a jövőben is az Európai Szociális Alap (ESZA). Ez a strukturális eszköz közvetlenül az emberek kompetenciáiba ruház be, és célja munkaerőpiaci értékük fokozása. Mégis, a legkiszolgáltatottabb, teljes mélyszegénységben élő polgárok túl messze sodródtak a munkaerőpiactól, így nehezen részesülhetnek az Európai Szociális Alap társadalmi beilleszkedést célzó intézkedései kínálta előnyökből.

Az Európai Unió leginkább nélkülözőket célzó élelmiszer-osztási programja 1987 óta számottevő ellátási forrást jelent a leghátrányosabb helyzetűekkel közvetlen kapcsolatban álló szervezetek számára. Jelenleg évente mintegy 500 ezer tonnányi élelmiszert juttat el a rászorulóknak. A program létrehozásakor azt tartották szem előtt, hogy a mezőgazdaságban jelentkező többletet ésszerű módon használják fel. A közös agrárpolitika egymást követő reformjai következtében az intervenciós készletek kimerülésével kell számolni, illetve a 2011 és 2020 közötti időszakban bizonytalanságok várhatók a készletek vonatkozásában, így az élelmiszer-osztási program 2013 végén megszűnik. A javasolt, leginkább nélkülözők európai segélyalapja e program helyébe lépne, mely egyúttal a probléma hatékonyabb megközelítését is lehetővé tenné.

További információk

Lásd MEMO/12/800

http://ec.europa.eu/avservices/video/player.cfm?sitelang=en&ref=89044

http://ec.europa.eu/avservices/photo/photoByReportageNews.cfm?rid=8324&sitelang=en

Andor László honlapja: http://ec.europa.eu/commission_2010-2014/andor/index_hu.htm

„European Employment and Social Situation" legfrissebb negyedéves kiadványa:

http://ec.europa.eu/social/main.jsp?langId=hu&catId=89&newsId=839&furtherNews=yes

Az alábbi linkre kattintva feliratkozhat az Európai Bizottság foglalkoztatással, szociális ügyekkel és társadalmi befogadással foglalkozó ingyenes elektronikus hírlevelére:

http://ec.europa.eu/social/e-newsletter

Kövesse Andor Lászlót a Twitteren: http://twitter.com/LaszloAndorEU

Kapcsolattartók:

Jonathan Todd (+32 2 299 41 07)

Nadège Defrère (+32 2 296 45 44)


Side Bar

Mon compte

Gérez vos recherches et notifications par email


Aidez-nous à améliorer ce site