Sélecteur de langues
Chemin de navigation

Európai Bizottság
Sajtóközlemény
Brüsszel, 2012. szeptember 27.
Kutatók Éjszakája: programok 350 városban a kozmikus fiatalok számára
Akár 75 évet is várhatsz, hogy megpillantsd a Halley-üstököst, de tudtad-e, hogy saját magad is elkészítheted mindössze néhány perc alatt? Ehhez csupán egynapos száraz rizsre, vízre, iszapra és néhány más összetevőre van hozzá szükség – és máris kész a saját üstökösöd. Kozmikusan hangzik, nem? Üstökös készítésének elsajátítása űrkutatók segítségével Londonban, felhő létrehozása meteorológusokkal az olaszországi Bolzano városában, és a San Antonio-vulkán felfedezése geológusokkal a Kanári-szigeteken – ez mindössze néhány példa a 7. Kutatók Éjszakája rendezvényei közül, amely Európa különböző helyszínein kerül megrendezésre szeptember 28-án este.
Az izlandi Akureyri városától kezdve a ciprusi Nicosiáig körülbelül 350 város vesz részt a rendezvényen, amelynek célja a tudományokkal való játékos ismerkedés, valamint a kutatói pályafutás iránti érdeklődés felkeltése. A rendezvény látogatói részt vehetnek kísérletekben, interaktív tudományos bemutatókon, betekinthetnek egyébként nem nyilvános kutatásokba, valamint kipróbálhatnak komplex berendezéseket.
„Mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy egy éjszakára tudóssá váljon” – nyilatkozta, Andrula Vasziliu, az oktatásügyért, a kultúráért, a többnyelvűségért és az ifjúságpolitikáért felelős biztos. „Az évente megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakája amellett, hogy oktató jellegű és szórakoztató, kitűnő alkalom arra, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését a kutatói karrier iránt.
Egy fiatal, aki most megtanulja a láthatatlan tinta elkészítésének technikáját a tanteremben, később Európa legégetőbb társadalmi és gazdasági kihívásaival foglalkozó tudóssá válhat” – tette hozzá a biztos.
A Kutatók Éjszakája során a különböző tudományágakat képviselő tudósok uralják a köztereket – bevásárlóközpontokat, tereket, történelmi emlékműveket, parkokat és múzeumokat – hogy valamennyi korosztály előtt bemutassák, munkájuk milyen hatással van mindennapi életünkre.
Több száz rendezvényt tartanak összesen 32 – uniós és szomszédos – országban (lásd az alábbi listát). Tekintse meg a városok kínálatát a függelékben, vagy ide kattintva tájékozódjon az Ön közelében megrendezésre kerülő rendezvényekről.
Előzmények
Mit takar a Kutatók Éjszakája kezdeményezés?
A Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvényt minden évben megrendezik Európában szeptember negyedik péntekén. Az EU 24 tagállamában, valamint Bosznia-Hercegovina, a Feröer szigetek, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Izland, Izrael, Montenegró, Szerbia és Törökország területén tartanak különböző rendezvényeket. Idén három tagállam nem kapcsolódik be az eseménysorozatba: Ausztria, Dánia és Luxembourg.
2006-ban a részt vevő városok száma 92 volt, ez azóta 350-re bővült. 2011-ben közel 800 000 látogatót számláltak, és a várakozások szerint idén ennél is több résztvevőre lehet számítani.
Miért támogatja az EU ezt a kezdeményezést?
A Kutatók Éjszakája a Marie Curie-fellépések részét képezi, amelyek célja a nemzetközi kutatói karrierek ösztönzése Európában. A rendezvény közvetlen kapcsolatot alakít ki a kutatók és a lakosság között, így próbálják szemléltetni, milyen fontos szerepet tölt be a kutatás egy társadalom életében. Európa jövőbeni növekedése szempontjából fontos, hogy minél több embert ösztönözzünk arra, hogy a kutatás területén építsen karriert, mivel gazdaságunk egyre jobban függ az innovatív termékektől, szolgáltatásoktól és üzleti modellektől.
Az EU finanszírozza a Kutatók Éjszakája teljes költségének valamivel több mint felét: ez idén 7,5 millió EUR-ból 4 millió EUR-t jelent. Az esemény programjait és szervezőit pályázati felhívást követően egy versenyeljárás végén választották ki.
A Marie Curie-fellépéseket összesen 4,7 milliárd EUR-val támogatja az EU. Ezeket szinte kizárólag az Európai Bizottság Kutatási Végrehajtó Ügynöksége irányítja a kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó 7. kutatási és technológiafejlesztési keretprogram (FP7) részeként, amely az EU 50 milliárd EUR értékű legfőbb kutatási finanszírozási csomagja a 2007–2013 időszakra vonatkozóan.
A Marie Curie-fellépések az EU által javasolt új kutatási és innovációs program, a Horizont 2020 részét képezik. A 2014–2020-as időszakra szóló, 80 milliárd EUR költségvetéssel rendelkező program annak a törekvésnek a része, hogy ismét bővüljön a gazdaság és munkahelyek jöjjenek létre Európában.
További információk
Európai Bizottság: Education and training
Kövesse Andrula Vasziliu biztost a Twitteren: @VassiliouEU
http://ec.europa.eu/researchersnight/Researchers' Night 2012
Innovatív Unió és Európa 2020 stratégia
http://ec.europa.eu/rea/index_en.htmResearch Executive Agency
Ízelítő a városok kínálatából
London (Egyesült Királyság)
A Nemzeti Történeti Múzeum ad otthont az üstököst előállító műhelyfoglalkozásnak. A naprendszerben keringő üstököst képező anyagok képletét alkalmazzák a Földön található összetevőkre, a vízre és iszapra. A rendezvény résztvevőinek arra is lehetőségük lesz, hogy faszénnel bepiszkítva kezüket antropológusok segítségével újjáélesszék a barlangfestés művészetét. A lakosság által adományozott több ezer tejfogból álló óriási szobrot állítanak fel a Londoni Egyetem Whitechapel campusán (Queen Mary).
Bolzano (Olaszország)
Az izgalmat keresők túlélési módszereket próbálhatnak ki szélsőséges körülmények között, egy hidegkamrában és egy szimulált hóviharban a bolzanói Európai Akadémián. A tesztet követően visszajelzést kapnak a kísérlet közben a testükben lezajló reakciókról. A meteorológia iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz felhőket létrehozni víz, levegő és nyomás segítségével a meteorológiai intézetben.
Fuencaliente (Kanári-szigetek, Spanyolország)
Tudósok és hivatásos túravezetők segítségével a kalandvágyók felfedezhetik a San Antonio-vulkánt, amely egyedülálló növényvilágnak, sziklaképződményeknek és színes lávakőzeteknek ad otthont. A helyi termelők és geológusok bemutatják, miként javítja a vulkán a régióban előállított borok minőségét.
Krakkó (Lengyelország)
A 17 különböző helyen zajló tudományos bemutatók során többek között kiderül, hogy a videojátékok kapcsán használt digitális mozgásrögzítés hogyan segítheti betegségek diagnosztizálását és kezelését. Az Atomfizikai Intézet bemutatja a szem rák kezelésére vagy az ismeretlen anyagok összetételének kimutatására használt részecskegyorsítókat, amelyek újabb felfedezéseket eredményezhetnek a műemlékek restaurálása, az orvostudomány és a geológia területén.
Angers, Besançon, Toulouse (Franciaország)
A időutazások kedvelői különböző francia városokban kutatáson és innováción alapuló jövőbeli társadalmat alakíthatnak ki. A résztvevők és tudósok megpróbálják elképzelni, hogy nézhet ki Angers 2025-ben, Besançon 2084-ben és Toulouse a század második felében, az oktatás, közlekedés, környezetvédelem, energiaügy és a társadalom egyéb aspektusai terén elért valószínűsíthető fejlődés alapján.
Nicosia (Ciprus)
A „Tell me, Dr Turing, can machines think?” nevű játékban a látogatók kipróbálhatják, hogy egy párbeszédben meg tudják-e különböztetni az emberi hangot a számítógépes hangoktól. Az 1950-es években megalkotott tesztnek az a célja, hogy egy gépezetről megállapítsa, képes-e az intelligens viselkedésre és az emberhez hasonló reagálásra?
Kapcsolattartók: Dennis Abbott (+32 2 295 92 58); Twitter: @DennisAbbott Dina Avraam (+32 2 295 96 67) |