Sélecteur de langues
Chemin de navigation

Európai Bizottság – Sajtóközlemény
Több támogatás az E.coli-válsággal sújtott zöldségágazatnak
Brüsszel, 2011. július 28. – A tagállamok elfogadták azt a bizottsági javaslatot, melynek értelmében 210 millió euróról 227 millió euróra növelik az E.coli-válsággal érintett zöldségtermelőknek a szükséghelyzeti terv alapján nyújtott uniós támogatását. A Bizottság ezzel a különböző tagállamok által benyújtott kárigények 100%-át meg tudja téríteni.
Az összes rendkívüli intézkedés (áruk kivonása a piacról, éretlen termések betakarítása vagy a termés be nem takarítása) kapcsán kért uniós támogatásokról szóló tagállami tájékoztatás alapján úgy tűnik, hogy az E.coli-válsággal összefüggésben hozott intézkedések pénzügyi hatása kissé nagyobb a vártnál. Tekintettel a gyümölcs- és zöldségpiaci zavarok nagy horderejére, valamint a gyümölcs- és zöldségágazatot ért károkra, a Bizottság indokoltnak tartja a költségvetés 227 millió euróra való növelését.
Dacian Cioloş, ez EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa így nyilatkozott: „A közös agrárpolitika (KAP) keretében folyósított közpénzek felhasználását mindenre kiterjedően meg kell indokolni. Néhány tagállam múlt héten kiegészítő információkat nyújtott be kártalanítási kérelmével kapcsolatban. Mára már pontos képünk van a teljes kárigényről. Ahhoz, hogy a károkat teljességgel meg tudjuk téríteni, az eredeti költségvetési keret növelésére tettem javaslatot. Így kellőképpen támogatni tudjuk zöldségtermelőinket ezekben az ágazatot gazdaságilag sújtó, nehéz időkben, és az összes tagállamot kártalaníthatjuk a május 26. és június 30. között elszenvedett veszteségekért. A válsághelyzet kirobbanásakor azt nyilatkoztam, hogy igenis bebizonyítjuk, hogy Európa tud gyorsan cselekedni, ha a szükség úgy kívánja. Azzal a javaslattal fordulok most a biztosi testülethez, hogy a lehető legrövidebb időn belül fogadják el ezt a költségvetés-növelést annak érdekében, hogy a tagállamok az uniós támogatást mihamarabb eljuttathassák a rászoruló termelőkhöz."
Előzmények
A Bizottság június 17-én 210 millió eurós szükséghelyzeti támogatási csomagot fogadott el a friss zöldségeket termesztők kártalanítására. A csomagnak köszönhetően az EU kártalanítást tud fizetni azoknak az uborka-, paradicsom-, saláta-, cukkini- és édespaprika-termelőknek, akiknek terményeit az E.coli baktérium által okozott járvány következtében május 26. és június vége között kivonták a piaci forgalomból. A döntés alapján a károsultakat a júniusi rendes termelői árak legfeljebb 50%-ának (termelői szervezetek tagjai esetében 70%-ának) megfelelő támogatás illeti különböző termékeik után.
A tagállamoknak végső kárigényükről július 18-ig kellett tájékoztatniuk a Bizottságot. Néhány tagállamtól azonban további kiegészítő információkra volt szükség e tájékoztatáson felül. A Bizottság elemezte a beérkezett kiegészítő információkat, és azok alapján bizonyos esetekben módosításokat eszközölt. Mára pontos képet tud alkotni a teljes kárigényről.
A május 26. és június 30. közötti időszakban végrehajtott intézkedések kapcsán az egyes tagállamoknak folyósítandó uniós támogatás összegeit az alábbi táblázat tartalmazza:
Uniós támogatás tagállamonként – euróban | |
Tagállam | EUR összesen |
AT | 2 234 103 |
BE | 3 605 663 |
BG | 2 562 748 |
CY | – |
CZ | 261 935 |
DE | 16 003 721 |
DK | 858 423 |
EE | 1 321 |
EL | 7 788 420 |
ES | 70 971 314 |
FI | – |
FR | 1 655 415 |
HU | 1 515 586 |
IE | 13 159 |
IT | 34 624 639 |
LT | – |
LU | – |
LV | 57 381 |
MT | – |
NL | 27 180 632 |
PL | 46 395 480 |
PT | 5 243 752 |
RO | 3 745 035 |
SE | 112 872 |
SI | 192 675 |
SK | 536 107 |
UK | 649 175 |
ÖSSZESEN | 226 209 556 |
Kapcsolattartók: Roger Waite (+32 2 296 14 04) Johan Reyniers (+32 2 295 67 28) |