Navigation path

Left navigation

Additional tools

IP/11/485

Brüsszel, 2011. április 18.

A Bizottság 110 millió eurót ajánl fel a csernobili katasztrófa helyszínén végzett biztonsági munkálatok lezárásához

25 évvel a tragikus kimenetelű csernobili baleset után Andris Piebalgs uniós biztos a 2011. április 19-én Kijevben megrendezendő magas szintű konferencián jelenti be az Európai Bizottság közel 110 millió eurós kötelezettségvállalását, amely a csernobili katasztrófa helyszínének stabilizálását és környezetvédelmi biztonságát hivatott szolgálni. A mintegy 470 millió eurós kötelezettségvállalásával a Bizottság ez idáig is az élvonalban járt a Csernobilhoz kapcsolódó – elsősorban a nukleáris biztonságra irányuló – projektekben, akárcsak a helyi lakosság megsegítését és az érintett családoknak minőségi egészségügyi ellátást biztosító programokban. Ahhoz azonban, hogy a katasztrófa helyszínén végzett főbb projektek 2015-ig befejeződhessenek, a nemzetközi közösségnek további 740 millió eurót kell biztosítania.

A nukleáris biztonsági csúcstalálkozón részt vevő José Manuel Barroso bizottsági elnök a következőket nyilatkozta: „A nukleáris biztonság olyan világméretű ügy, amely világméretű megoldást igényel. A nukleáris biztonság garantálásában vezető szerepet betöltő Európai Bizottság felajánlása kulcsfontosságú a csernobili katasztrófa helyszínének biztonságossá tétele szempontjából. Azt reméljük, hogy a védelmi munkálatok 2015-ig történő befejezése érdekében főbb partnereink is növelik majd hozzájárulásukat. A nukleáris biztonsági csúcstalálkozón sürgetni fogom azt is, hogy az atomerőművek tekintetében a lehető legmagasabb globális normák irányába haladjunk.”

A donorkonferencián a Bizottságot képviselő Andris Piebalgs uniós fejlesztési biztos kijelentette: „A nemrég a japán Fukushimában bekövetkezett baleset is azt igazolja, hogy a nukleáris biztonság felettébb égető probléma. A nukleáris létesítmények biztonságának szavatolása és a balesetek megelőzése érdekében az EU továbbra is határozottan a polgárok legjobb érdekeit nézve fog eljárni. A ma bejelentett kötelezettségvállalás jelentős előrelépés a finanszírozási hiány leküzdése terén, és egyben egyértelmű jele annak, hogy a Bizottság minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy Csernobil biztonságossá váljon mind a helyi lakosság számára, mind pedig a környezetvédelem szempontjából."

A Bizottság részvétele a kijevi rendezvényen

2011. április 19-én Barroso elnök nyitja majd meg a kijevi nukleáris biztonsági csúcstalálkozót, melynek célja az atomkatasztrófák megelőzését és azok hatásainak enyhítését szolgáló világméretű együttműködés és kapacitás erősítése. A csernobili donorkonferencián való részvételével Piebalgs biztos a csernobili katasztrófa helyszínének 2015-ig történő teljes biztonságossá tételéhez szükséges források összegyűjtését kívánja segíteni.

Április 20-án Piebalgs biztos részt vesz a „25 évvel a csernobili szerencsétlenség után. Biztonság a jövőért” címet viselő magas szintű konferencián, amelyet az ukrán kormány szervezésében április 20–22. között tartanak Kijevben. A konferencián várhatóan részt vesz majd többek között Ban Ki Moon ENSZ-főtitkár és Yukiya Amano, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója is.

Az új források felhasználása

A legutóbbi felajánlást elsősorban a 4. reaktort betakaró hatalmas boltozatos felépítésű új védelmi szerkezetre költik, amivel azt lezárják és lehetővé teszik a későbbi lebontását. A szerkezet példátlan méretű: a boltív kész formában akár két futballpálya hosszát is lefedné és elférne alatta a Szabadság-szobor. A felajánlás a kiégett fűtőelemek tárolására szolgáló létesítmény építési munkálataiknak befejezését is szolgálja. Az elkészült létesítményben helyezik majd el a baleset után még működésben maradt reaktorok fűtőelemeit, ami az erőmű leszereléséhez szükséges.

A csernobili katasztrófa helyszínének biztonságosabbá tételére szánt uniós támogatás

A csernobili baleset óta az Európai Bizottság a nukleáris biztonság javításán és a katasztrófa utáni helyzet kezelésén dolgozik. A Bizottság tevékenységének főbb eredményei között – amelyek elérését javarészt olyan nemzetközi alapok, mint a Csernobili Szarkofág Alap és a nukleáris biztonsági számla tette lehetővé – említhető a meglévő szarkofág stabilizálása, a nemzetközi egészségügyi szabályozásoknak megfelelő, illetve a helyszínen dolgozóknak a lehető legjobb védelmet biztosító infrastruktúra létrehozása, valamint a jövőbeli leszerelést előkészítő létesítmények kialakítása.

Az EBRD által kezelt nemzetközi alapok (a Csernobili Szarkofág Alap és a nukleáris biztonsági számla) támogatásán kívül a Bizottság a baleset következményeinek tanulmányozását, értékelését és mérséklését célzó projekteket is finanszírozott. A Bizottság maga is hozzájárult a radioaktív hulladék kezelésével foglalkozó, a helyszín helyreállításához szükséges projektekhez. Fontos, hogy a már végrehajtott fellépések megteremtették az új védelmi szerkezet felépítésének elindításához szükséges feltételeket.

A környezet biztonságossá tétele mellett a Bizottság – többek között az egészségügy, az oktatás és a kertészet területén – szociális projekteket is végrehajtott, hogy a szerencsétlenség áldozatai újjáépíthessék életüket. A Csernobil gyermekei elnevezésű projektet a radioaktív anyagokkal fertőzött anyák és gyermekeik megsegítése céljából hozták létre. A projekt keretében minőségi egészségügyi ellátást biztosítanak a környék újszülöttjei számára, a szülőknek pedig gyermeknevelési tanfolyamot kínálnak. Emellett a Bizottság a projekt keretében kórházi berendezéseket (csecsemő-újraélesztő készüléket, csecsemőinkubátort, légcsere-berendezést és fényterápiás lámpát) is biztosít, valamint táplálkozási tanfolyamokat szervez a régió veszélyeztetett családjai számára és szabadtéri játszótereket alakított ki a kisgyermekeknek.

A Bizottság támogatott egy olyan rehabilitációs programot is, amelynek célja a mezőgazdasági ágazat gazdasági lehetőségeinek fejlesztése, magánvállalkozások létrehozása és új munkahelyek teremtése, valamint a környék adóbevételének növelése. Például a régióban 70 család számára nyújtott gyakorlati képzést a gyümölcsök és bogyósgyümölcsök termesztéséről, és az ahhoz szükséges összes felszerelést az érintettek rendelkezésére bocsátotta. A résztvevők –, akik azóta már munkájuk gyümölcsét is élvezhetik, hiszen az első eper és alma is piacra került – segítik a régió újraélesztését és példájukkal másokat is vállalkozásra ösztönöznek.

További információ:

MEMO/11/252

Tájékoztatás a Bizottság Csernobillal kapcsolatos munkálatairól:

http://ec.europa.eu/europeaid/what/energy/chernobyl_en.htm

Sajtócsomag a Bizottság Csernobillal kapcsolatos folyamatban lévő munkálatairól:

http://ec.europa.eu/europeaid/what/energy/documents/press-pack-chernobyl_en.pdf

A EuropeAid Fejlesztési és Együttműködési Főigazgatóság honlapja:

http://ec.europa.eu/europeaid/what/energy/chernobyl_en.htm

Andris Piebalgs európai fejlesztési biztos honlapja:

http://ec.europa.eu/commission_2010-2014/piebalgs/index_en.htm


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website