IP/11/328
Brüsszel, 2011. március 18.
Dacian Cioloş biztos kínai látogatása során az európai minőségi élelmiszereket népszerűsíti
A földrajzi jelzéssel (FJ) ellátott minőségi európai élelmiszerek és italok ismertebbé tétele céljából Dacian Cioloş, mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos március 20. és 25. között Kínába látogat. A biztost európai élelmiszer- és italgyártó vállalatok felsővezetőiből álló, 30 fős küldöttség kíséri, akik világhírű termékek csábító palettáját képviselik. A kínai hatóságokkal folytatandó megbeszélések során a biztos a Kínából és az Európából származó, földrajzi jelzéssel ellátott minőségi ételek és italok kölcsönös elismerésére rendelkezésre álló lehetőségek feltárására is törekszik majd. Cioloş biztos emellett mezőgazdasági témájú és a földrajzi jelzéssel foglalkozó, vállalkozások és a kormány részvételével megrendezésre kerülői eseményeken is jelen lesz, valamint hivatalosan útjára indítja az EU-Kína kiemelt kereskedelmi projektet, ami minden eddigi uniós kereskedelmi program közül az egyik legjelentősebb. A biztos a vállalatok képviselőivel együtt ellátogat Shanghaiba, Hangcsouba, Szucsouba és Pekingbe – látogatást téve többek közt a világhírű Long Jing tea termesztésével foglalkozó egyik régióban –, hogy jobban megismerje Kína világszerte híres gasztronómiai hagyományait és felfedezze a vidéki Kína gazdagságát.
A mérföldkőnek számító látogatást megelőzően Dacian Cioloş a következőket nyilatkozta: „Látogatásunk célja, hogy felkeltsük a kínai fogyasztók érdeklődését az Európából származó minőségi termékek iránt. Mostanra már több mint 3 200 bejegyzett élelmiszert, bort és szeszesitalt láttak el a földrajzi jelzéssel járó különleges státusszal, mivel azok részben vagy teljes egészében egy adott földrajzi területen, elismert know-how és hagyományok felhasználásával kerülnek előállításra. Sajnos e termékek létezéséről gyakran csak az ínyencek tudnak. Reményeim szerint látogatásunk révén ez megváltozik majd.”
Kína szintén bővelkedik hagyományos termékekben, és Cioloş biztos találkozni fog a kínai kormány illetékeseivel, hogy megvitassák e megnevezések kölcsönös védelmének, valamint az uniós és kínai piacokon történő kereskedelmük ösztönzésének legjobb módjait. A biztos a kínai kormány magas beosztású tagjaival fog találkozni, a megbeszéléseken részt vesz többek között Hui Liangyu (mezőgazdaságért felelős) miniszterelnök-helyettes, Han Changfu mezőgazdasági miniszter, Chen Deming kereskedelmi miniszter, Zhi Shuping, a kínai Minőségfelügyeleti, -ellenőrzési és Karantén Hivatal (AQSIQ) minisztere, valamint Fu Shuangjian, az állami ipari és kereskedelmi igazgatóság (SAIC) miniszterhelyettese.
A kínai konyha rendkívül népszerű Európában. Egy 2006-os tanulmány szerint az Európai Unióban a külföldi ételek közül 42%-os piaci részesedéssel a kínai és a keleti konyha a legnépszerűbb, ami azt mutatja, hogy Európában nagy a lelkesedés a kínai termékek iránt. A mezőgazdasági termékek EU és Kína közötti kereskedelme számottevően növekedett az elmúlt években – az uniós export 2010-ben a 2009. évi szinthez képest 50%-kal nőtt (lásd az 1. mellékletben található táblázatot).
Shanghaiban Cioloş biztos díjazza majd a város legjobb szakácsait egy főzőshow-n, ahol a résztvevők az európai és kínai hatásokat ötvözve eredeti kreációkat készítenek. Egyúttal bejelenti azt is, hogy számos ismert shanghai étteremben kezdetét veszi az európai FJ-termékek promóciós hete.
További információk:
A részletes program megtalálható a www.gi-visit-press.eu honlapon.
1. melléklet: Mezőgazdasági termékek kereskedelme az EU és Kína között, 2005-2010 (milliárd EUR)
2. melléklet: Üzleti delegáció
1. melléklet: Mezőgazdasági termékek kereskedelme az EU és Kína között, 2005-2010 (milliárd EUR)
2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | |
Uniós export | 1 232 | 1 375 | 1 625 | 1 797 | 2 160 | 3 263 |
Uniós import | 2 618 | 2 948 | 3 447 | 3 721 | 3 232 | 3 914 |
Kereskedelmi mérleg | -1 386 | -1 573 | -1 822 | -1 924 | -1 072 | - 651 |
2. melléklet: Üzleti delegáció
A képviselt FJ-termékek | Tagállam |
Baena (olívaolaj) | ES |
Bayerisches Bier (sör) | DE |
Bordeaux (bor) | FR |
Českobudějovické pivo (sör) | CZ |
Cognac | FR |
Comté (sajt) | FR |
Feta (sajt) | EL |
Grana Padano (sajt) | IT |
Grappa | IT |
Irish Whiskey | IE |
Litván vodka | LT |
Loukoumi Geroskipou (édesség) | CY |
Lengyel vodka | PL |
Porto | PT |
Prosciutto di Parma (sonka) | IT |
Rioja (bor) | ES |
Roquefort (sajt) | FR |
Scotch Beef/Scotch Lamb | UK |
Scottish Farmed Salmon | UK |
Sitia olívaolaj | EL |
Stilton (sajt) | UK |
Svéd vodka | SE |
Tarnave (bor) | RO |
Tokaji (bor) | HU |
Welsh Beef and Welsh Lamb | UK |
West Country Farmhouse Cheddar (sajt) | UK |