Chemin de navigation

Left navigation

Additional tools

Európai Bizottság – Sajtóközlemény

Közlekedés: mostantól lehet szavazni az elektronikus útvonaltervezőkre

Brüsszel, 2011. december 5. – A mai napon elindult az a szavazás, amelynek során Európa polgárai szavazatukkal támogathatják az első európai mobilitási felhívás keretében meghirdetett pályázatra beérkezett multimodális útvonaltervezők közül a nekik leginkább tetszőt – jelentette be az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke, Siim Kallas. A kezdeményezés célja egy olyan egységes európai útvonaltervező népszerűsítése és kidolgozásának ösztönzése, amely egész Európára vonatkozóan kínál közlekedési alternatívákat. Itt az ideje, hogy a lakosság is véleményezze a benyújtott pályázatokat.

A felhívás ismertetésekor Siim Kallas alelnök a következőket mondta: „Jelenleg számos különböző útvonaltervező létezik, ez pedig nem egyeztethető össze a mindannyiunk javát szolgáló egységes európai közlekedési piaccal. Miért nincs még lehetőség arra, hogy az interneten egyszerűen, egész Európára vonatkozóan tervezhessük meg vagy foglalhassuk le utazásunkat, a légiről vasúti, vízi, városi vagy éppen közúti közlekedésre váltva? A technológia már létezik, csak el kell kezdeni használni.” A nyilvános szavazás mai napon történő megnyitása alkalmával Kallas úr hozzátette: „Ha mindössze néhány kattintással – honlapok sokaságának egyidejű böngészése nélkül – lehetőség nyílik több útitervet is összehasonlítani, egyrészt mindenki ki tudja választani a számára legmegfelelőbb közlekedési módot, továbbá a teljes közlekedési rendszer olajozottabban és hatékonyabban működhet. Mindenképpen szorgalmazni kell a további fejlesztéseket, de először azt kell megvizsgálnunk, mit értünk el eddig: itt az alkalom, hogy mindenki szavazzon!”

A minden tekintetben egységes európai útvonaltervező kialakítására irányuló felhívásra bárki benyújthatotta pályázatát, legyen az cég, szervezet vagy a közlekedés iránt érdeklődő más érintett. Összesen 28 pályamunka és 22 új, innovatív elképzelés érkezett be. A határokon átnyúló jellegre vonatkozó és multimodális követelményeket azonban sajnos nem tudta valamennyi tervező teljesíteni, bármennyire is innovatív és felhasználóbarát pályamunkák voltak különben.

Most az útvonaltervezők leendő felhasználóin a sor, hogy 2011. december 5 től 2012. január 13 ig szavazzanak a 12 re leszűkített mezőny egyik tagjára. A szavazással párhuzamosan a beérkezett innovatív elképzeléseket egy szakértőkből álló zsűri bírálja el. Valamennyi kategória legjobbjainak nevét Siim Kallas alelnök egy 2012 februárjában Brüsszelben tartandó rendezvényen teszi közzé. A győztes pályázók meghívást kapnak a jövő évben (2012. október 22–26. között) Bécsben megrendezésre kerülő ITS Világkonferenciára, ahol a Bizottság standjánál ismertethetik ötleteiket és megoldásaikat.

A megújult honlapon (www.eujourneyplanner.eu) külön mappában találhatók azok az útvonaltervezők, amelyekre elektronikusan lehet szavazni, valamint a felhívás keretében a Bizottsághoz eljuttatott útvonaltervezők és innovatív elképzelések teljes listája.

A közlekedési szektort napjainkban érintő főbb kihívások, mint például az egyre növekvő túlterheltség, az üzemanyagárak alakulása és az éghajlatváltozás, megköveteli, hogy intelligensebb utazási lehetőségek felé fordítsuk figyelmünket. A multimodális utazás térnyerése – azaz háztól-házig utazni több közlekedési mód igénybevételével – részben megoldást kínál a problémára. Ez nem csak a környezet érdekét szolgálja, de minden bizonnyal kevésbé megterhelő lesz a pénztárcánknak, nem beszélve a személyre szabott utazás lehetőségéről. Noha ma már több mint 100 útvonaltervező létezik, továbbra sincs köztük olyan, amelynek segítségével az utazásunkat megelőzően egész Európára vonatkozóan tudnánk információt keresni vagy jegyet foglalni, függetlenül az érintett országok és közlekedési módok számától.

Kapcsolattartók:

Helen Kearns (+32 2 298 76 38)

Dale Kidd (+32 2 295 74 61)


Side Bar

Mon compte

Gérez vos recherches et notifications par email


Aidez-nous à améliorer ce site