Európai Bizottság – Sajtóközlemény
Csökkennek a kisvállalkozások szabályozásból adódó terhei
Brüsszel, 2011. november 23. – A Bizottság a mai napon ismerteti azt az új megközelítést, amely annak biztosítására hivatott, hogy az EU jobban megfeleljen a kisvállalkozások szükségleteinek. Mostantól a Európai Bizottság, amikor csak lehetséges, mentesíteni kívánja a mikrovállalkozásokat az uniós jogszabályok alkalmazása alól, vagy olyan egyedi szabályozás bevezetésére törekszik, amelyeknek köszönhetően a minimálisra csökkennek e vállalkozások szabályozásból adódó terhei. A Bizottság a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek benyújtott jelentésében egy sor ilyen irányú, már megvalósított és a jövőben megvizsgálandó kezdeményezést mutat be. Olyan hatékonyabb módszert jelent be, amely biztosítja, hogy a mikrovállalkozások és a kis- és középvállalkozások (kkv-k) aktívabban vehessenek részt az uniós kezdeményezések kidolgozásában.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott: „A mostani válsághelyzetben minden energiánkkal a növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló lehető legjobb feltételek megteremtésén fáradozunk. A legkisebb vállalkozások központi szerepet játszanak a gazdasági fellendülésben, ám ugyanakkor a legsebezhetőbbek is. Számukra a szabályozásnak való megfelelés akár tízszer annyiba kerülhet, mint a nagyobb vállalkozások számára. Ezért szeretnénk a segítségükre sietni a szabályozásból adódó terhek minimálisra történő csökkentésével, hogy így a növekedési potenciáljuk teljes egészében felszabadulhasson az európai gazdaság javára.”
A Bizottság 2012 januárjától a következő lépéseket hajtja végre:
fokozza erőfeszítéseit a meglévő és új uniós szabályozás olyan területeinek azonosítására, ahol a mikrovállalkozások tekintetében mentességek vagy enyhébb előírások alkalmazhatók;
megerősíti a mikrovállalkozásokkal és más kkv-kkel a meglévő uniós szabályozás felülvizsgálatáról és az új uniós szabályok kidolgozásáról folytatott konzultációval kapcsolatos eljárásokat;
éves eredménytáblázatokat állít fel a vállalkozások által tapasztalt tényleges előnyök értékelése, illetve a szükségleteik és érdekeik folyamatos szem előtt tartása céljából.
Előzmények
Az egységes piaci intézkedéscsomag és a felülvizsgált európai kisvállalkozói intézkedéscsomag – különös tekintettel az abban foglalt „Gondolkozz először kicsiben” elvre – egyértelműen alátámasztja a Bizottság elkötelezettségét az európai kkv-k támogatása és fejlesztése iránt. A mai napon elindított kezdeményezések a legújabbak azon intézkedések sorában, amelyek az intelligens szabályozási ütemtervvel összhangban az európai vállalkozásokkal kapcsolatos szabályozás javítására irányulnak. A jogszabályok egyszerűsítését célzó gördülő program jegyében már mintegy 200 olyan jogszabály elfogadására került sor, amely jelentős haszonnal jár a vállalkozások számára. Az igazgatási terhek csökkentéséről szóló cselekvési tervben a Bizottság javaslatokat terjesztett elő a vállalkozások terheinek mintegy 39 milliárd euróval történő csökkentésére.
További információk:
A teljes jelentés a következő internetcímen olvasható (EN):
http://ec.europa.eu/governance/better_regulation/documents/minimizing_burden_sme_EN.pdf
Kapcsolódó információk:
Jobb szabályozás : http://ec.europa.eu/governance/better_regulation/index_hu.htm
Small Business Act:
http://ec.europa.eu/enterprise/policies/sme/small-business-act/index_en.htm
|
Kapcsolattartók: Pia Ahrenkilde Hansen (+32 2 295 30 70) Jens Mester (+32 2 296 39 73) |