Sélecteur de langues
Chemin de navigation
IP/10/707
Brüsszel, 2010. június 9.
A Bizottság célja a szakképzés ösztönzése
Az Európai Bizottság a mai napon ismertette új elképzeléseit a szakképzés jövőjéről. A felső középfokú oktatásban részt vevő diákok átlagosan 50%-a választja a szakképzést. Mindemellett modernizálni kell ezt a képzési ágazatot, vonzóbb, és magas színvonalat kínáló lehetőséggé kell alakítani, hogy a szükséges ismeretek átadásával segítse a fiatalok megfelelő elhelyezkedését, a felnőtteknek pedig lehetőséget kínáljon arra, hogy tudásukat naprakésszé tehessék pályafutásuk egésze alatt. A Bizottság célja ezért az, hogy egyre többeket ösztönözzön szakképzésben való részvételre, javítsa a képzéskínálat minőségét, valamint megkönnyítse a munkahelyek, illetve (munkavállaló) országok közti mozgást. Az uniós miniszterek a tervet várhatóan ez év második felében fogják megvitatni, illetve elfogadni.
Androulla Vassiliou, az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos a következőket nyilatkozta: „Változtatni akarunk a szakképzésről kialkotott képen Európában, és napjaink elvárásaihoz kívánjuk igazítani. A szakképzés lényeges összekötő elem az oktatás és a munka világa között. A jelenlegi gazdasági helyzetben minden eddigieknél fontosabb, hogy egyesült erővel vonzóbbá tegyük a szakképzés lehetőségét a képzésben résztvevők, a diákok, és minden, tudását fejleszteni kívánó személy számára.”
Új lendület az európai együttműködéshez
A Bizottság ma elfogadott tervei a szakképzés ösztönzésére több lehetséges utat is felvázolnak. Ezek a következők:
Rugalmasabb és nyitottabb hozzáférés a képzéshez és a képzettségek megszerzéséhez az élet valamennyi szakaszában.
A mobilitás előmozdítása a külföldi vagy más ágazatban szerezhető tapasztalatszerzés megkönnyítésére
A lehető legmagasabb minőségű szakképzés biztosítása
Több lehetőség a hátrányos helyzetű csoportok, így az iskolarendszerből kimaradók, az alacsony képzettségűek, a munkanélküliek, a migráns háttérrel rendelkezők és a fogyatékkal élők számára
A kreatív és innovatív gondolkodásmód, valamint a vállalkozó szellem ösztönzése a diákok körében.
Tíz éves terv
A Bizottság ezen tervei az „Európa 2020” stratégia célkitűzéseire, az intelligens és minden társadalmi réteg számára előnyöket biztosító növekedésre épülnek, továbbá kapcsolódnak a hamarosan induló „Mozgásban az ifjúság” kezdeményezéshez is, amely támogatni kívánja a minél szélesebb körű továbbtanulási és mobilitási lehetőségeket valamennyi fiatal számára.
Ezek a tervek kifejezői annak, hogy a Bizottság miként kíván hozzájárulni az európai szakképzési együttműködést megerősítendő koppenhágai folyamat keretében létrehozandó új, tíz éves reformprogramhoz. Decemberben találkozóra kerül sor Vassiliou biztos asszony, az uniós szakképzési miniszterek, valamint a munkáltatói szervezetek és szakszervezetek képviselői között a belgiumi Bruges-ben, melynek célja, hogy ambíciózus modernizációs menetrendet alakítsanak ki az elkövetkező tíz évre, valamint megfogalmazzanak rövid távú, folyamatosan felülvizsgálandó célkitűzéseket is.
Az európai szakképzési együttműködés megerősítésére irányuló koppenhágai folyamat 2002-ben indult, és két évente felülvizsgálják. Olyan közös értékelési megközelítési mód kialakítását szorgalmazza, amely nem a tanulmányok hosszát vagy az intézménytípusokat veszi alapul, hanem az eredményeket.
További információk:
A közlemény teljes szövege az alábbi helyen érhető el: Új lendület az európai szakképzési együttműködésnek az „Európa 2020” stratégia támogatására:
http://ec.europa.eu/education/vocational-education/doc/com296_hu.pdf
Összegzés az európai polgárok számára:
http://ec.europa.eu/education/vocational-education/doc/cs_hu.pdf
Az Európai Bizottság szakképzési_politikájáról a következő internetes oldalon tájékozódhat: http://ec.europa.eu/education/lifelong-learning-policy/doc60_en.htm
A koppenhágai_folyamatról részletesen itt olvashat:
http://ec.europa.eu/education/vocational-education/doc1143_en.htm
Lásd még: MEMO/10/245.