Sélecteur de langues
Chemin de navigation
IP/10/556
Brüsszel, 2010. május 12.
Felmérés: Az EU „Fiatalok lendületben” programja erősíti a nyelvtudást és növeli a munkához való jutás esélyeit
Az Európai Bizottság által nemrég végzett felmérés szerint az Európai Unió „Fiatalok lendületben” programja által támogatott projektekben részt vevő fiatalok 95%‑a fejlesztette nyelvtudását, és 66%‑uk meg van róla győződve, hogy a projektek során szerzett tapasztalatok növelik a munkához való jutás esélyét. 60%‑uk szavazott a 2009‑es európai parlamenti választásokon, szemben az európai fiatalok körében mért átlag 29%-kal.
Ezek a 4550 fiatal, fiatalokkal foglalkozó szociális munkás és ifjúsági szervezet körében 2010 elején végzett felmérés főbb eredményei. A felmérés azt mutatja, hogy az uniós támogatásban részesülő ifjúsági programok kedvező hatással vannak a résztvevőkre. A felmérést minden tagállamban elvégezték, és középpontjában a nemzetek feletti projektek résztvevői álltak. A felmérésre ezután rendszeresen sor kerül majd, amikor a Bizottság a „Fiatalok lendületben” program hatásait értékeli.
A felmérés főbb eredményei
A fiatal résztvevők körében:
95%‑uk úgy véli, hogy jobban tud kommunikálni más nyelvet beszélő emberekkel;
86%‑uk úgy gondolja, hogy megtanulta, hogyan tud elérni valamit közössége vagy a társadalom érdekében;
77%‑uk megtanulta, hogyan ismerje fel jobban a személyes és szakmai jövője szempontjából fontos lehetőségéket;
92%‑uk állítja, hogy fogékonyabbá vált az európai multikulturalizmusra;
66%‑uk meg van róla győződve, hogy a projekt során szerzett tapasztalatoknak köszönhetően megnőtt a munkához való jutásának esélye.
A fiatalokkal foglalkozó szociális munkások körében:
A válaszadók 95%‑a úgy gondolja, hogy ezentúl nagyobb figyelmet szentel annak, hogy munkája nemzetközi dimenziójú legyen;
88%‑uk úgy véli, hogy olyan készségekre és tudásra tett szert, amelyeket nemzeti szinten szervezett projektek alkalmával nem lett volna képes elsajátítani.
Az ifjúsági szervezetek körében:
92%‑uk „nagyon helytállónak” vagy „valamennyire helytállónak” tartja azt a kijelentést, hogy a „Fiatalok lendületben” program által támogatott projektben való részvétele fejlesztette projektmenedzselési készségét;
94%‑uk „nagyon helytállónak” vagy „valamennyire helytállónak” tartja azt a kijelentést, hogy a részvétel következtében jobban értékeli a kulturális sokféleséget.
Arra a kérdésre, hogy projektjük lezárulása után részt vettek‑e, illetve terveznek‑e részt venni újabb nemzetközi vagy európai kezdeményezésben, a fiatalok 83%‑a, a fiatalokkal foglalkozó szociális munkások 96%‑a és az ifjúsági szervezetek 97%‑a válaszolt igennel.
A felmérés főbb eredményeinek részletezése
A fiatal résztvevők válaszai a bizonyos attitűdökre való kihatással kapcsolatosan
A 2009‑es európai parlamenti választásokon való részvétel
A „Fiatalok lendületben” projektek egyikében részt vett fiatalok körében (forrás: „Fiatalok lendületben” felmérés) | 60% |
Az EU teljes népessége körében (forrás: Európai Parlament1) | 43% |
Az EU 18–24 év közötti népessége körében (forrás: Európai Parlament) | 29% |
E felmérés eredményei a haszonélvezők szemszögéből erősítik meg a „Fiatalok lendületben” program két fő céljának vonatkozásában elért hatékonyságát. Elsőként lehetőséget kínál új készségek nem iskolarendszerű tanulás keretében történő elsajátítására, másodszor pedig ösztönzi a fiatalokat az aktív társadalmi szerepvállalásra. A körülbelüli 140 millió eurós éves költségvetésével a „Fiatalok lendületben” program (2007-2013) minden évben több mint 7000 projektet támogat, amelyekben több mint 130 000‑en vesznek részt. Különös figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű fiatalokra. A program tevékenységek széles körét támogatja, többek között csereprogramokat, nemzetek fölötti önkéntes szolgálatot, valamint a fiatalokkal foglalkozó szociális munkások képzését és hálózatépítését.
További információk:
A felmérésre vonatkozó teljes jelentés és információ a „Fiatalok lendületben” programról: http://ec.europa.eu/youth/index_en.htm
http://www.europarl.europa.eu/pdf/eurobarometre/post_electoral/EB71.3-FocusonAge-HU.pdf