Sélecteur de langues
Chemin de navigation
IP/10/33
Brüsszel, 2010. január 19.
Az Európai Bizottság szavazásra invitálja a polgárokat a 2010. évi Európa-nap poszterversenyének alkotásairól
Az Európai Bizottság a közelmúltban versenyt hirdetett fiatal grafikusok számára, hogy tervezzék meg a 2010. évi Európa-nap poszterét. Egy európai dizájn- és kommunikációs szakértőkből álló zsűri az 1700 pályázatból 10-et választott be a döntőbe. Az előzetesen kiválasztott tíz posztert most nyilvános szavazásra bocsátják a verseny honlapján.
„Ez a verseny remek alkalmat nyújtott a Bizottságnak, hogy megmutathassa és felhívhassa a figyelmet arra, hogy hogyan látják a fiatalok Európát”, fejtette ki Margot Wallström, az Európai Bizottság kommunikációért felelős alelnöke. A nyertes pályamű 2010. május 9-étől válik az Európa-nap hivatalos poszterévé, és terjeszteni fogják mind a 27 EU-tagországban. Az első helyezett 2000 euró, a két második helyezett 1000-1000 euró pénzjutalomban részesül, valamint mindhárman ingyenes utazást nyernek Brüsszelbe, a 2010 májusában tartandó díjkiosztó ünnepségre. Az „I ♥ Europe” poszterverseny témáját visszatükröző 10 döntős alkotást az Európai Bizottság vagy az EU képviselői által uniós országokban rendezett kiállításokon is bemutathatják, és reklámanyagokhoz is felhasználhatják.
Szavazni 2010. január 31-ig a verseny honlapján lehet: http://www.designeurope2010.eu
Rendszeresen értesülhet a szavazás állásáról, amennyiben csatlakozik az alábbi linken elérhető Facebook-csoporthoz: