IP/10/1718
Brüsszel, 2010. december 15.
Digitális menetrend: e-kormányzati cselekvési terv a közszolgáltatásokhoz az Unió egészében való akadálymentes hozzáférés érdekében
Az Európai Bizottság ambiciózus programot körvonalazott, amelynek keretében a tagállamokkal együttműködve kívánja kiterjeszteni a tagállami hatóságok által az interneten keresztül kínált szolgáltatások körét és javítani azok minőségét. Az új e-kormányzati cselekvési terv negyven konkrét intézkedést irányoz elő az elkövetkező öt évre, hogy lehetővé tegye a polgárok és a vállalkozások számára az olyan online szolgáltatások igénybevételét, mint például a vállalkozások bejelentése, a társadalombiztosítási és egészségügyi szolgáltatások iránti kérelem beadása és azok igénybevétele, az egyetemre való beiratkozás és a közigazgatási szervek által kiírt közbeszerzési pályázatokon való részvétel. Az e-kormányzat ösztönzése elősegítheti Európa versenyképességének fellendítését, és a jobb költséghatékonyság révén lehetővé teszi az állami hatóságok számára, hogy a költségvetési megszorítások ellenére jobb minőségű szolgáltatásokat kínáljanak. Ezért is képezi az európai digitális menetrend alapvető részét, amely előirányozta, hogy 2015-ig 50%-ra kell emelni az e-kormányzati szolgáltatásokat igénybe vevő polgárok, és 80%-ra az ilyen vállalkozások arányát (lásd IP/10/581, MEMO/10/199 és MEMO/10/200). Az új cselekvési terv a 2006. évi európai e-kormányzati cselekvési terv kapcsán nyert tapasztalatokra épít (lásd IP/06/523).
Neelie Kroes, a Bizottság digitális menetrendért felelős alelnöke kijelentette: „Az e-kormányzati cselekvési terv segítséget nyújt a hatóságoknak abban, hogy az információs és kommunikációs technológiákat felhasználva alacsonyabb költségen jobb szolgáltatásokat nyújtsanak, a közszolgáltatásokhoz való könnyebb hozzáférést biztosítva pedig megkönnyítsék és javítsák az uniós polgárok és a vállalkozások életét.”
A digitális menetrend konkrét céljai között szerepel:
2015-ig az e-kormányzati szolgáltatások igénybevételének 50%-ra emelése az uniós polgárok és 80%-ra az uniós vállalkozások esetében, valamint
annak biztosítása, hogy a legfontosabb közszolgáltatások elérhetők legyenek az interneten keresztül, hogy a vállalkozók eredeti székhelyüktől függetlenül az EU-n belül bárhol létrehozhassanak és működtethessenek vállalkozást, a polgárok pedig az Unión belül bárhol könnyebben tanulhassanak, dolgozhassanak, letelepedhessenek és nyugdíjba vonulhassanak.
Az európai e-kormányzati cselekvési terv célja, hogy támogassa a helyi, regionális, nemzeti és uniós szintű e-kormányzati szolgáltatások új, nyitott, rugalmas és akadálymentes generációjára való átállást. Konkrétabban fogalmazva a terv azt tűzte ki célul, hogy a szolgáltatások más uniós tagállamokban is olyan jól működjenek, mint odahaza, valamint hogy megnyíljon az út a felhasználók előtt, hogy maguk is aktívan részt vehessenek az online közszolgáltatások igényeiknek megfelelően történő alakításában.
A nemzeti kormányok központi szerepet játszanak majd a cselekvési terv végrehajtásában, míg a Bizottság fő feladata a határokon átnyúló e-kormányzati szolgáltatások fejlesztési feltételeinek javítása. Ilyen feltétel például az interoperabilitás, valamint az elektronikus aláírás és az elektronikus személyazonosítás működésének biztosítása.
A cselekvési terv intézkedései négy kategóriába sorolhatók:
Felhasználók bevonása:
a felhasználók igényeihez igazított szolgáltatások
a szolgáltatások együttműködéssel, például web 2.0 technológiák felhasználása révén történő megvalósítása
a közérdekű adatok további felhasználása (beleértve a közszféra információinak további felhasználásáról szóló irányelv felülvizsgálatát – lásd IP/10/1103)
az átláthatóság javítása
a lakosság és a vállalkozások bevonása a politikaformálási folyamatokba
Belső piac:
akadálymentes szolgáltatások a vállalkozások számára
személyes mobilitás
határokon átnyúló szolgáltatások megvalósítása EU-szerte
A közigazgatási szervek hatékonysága és eredményessége
a szervezeti folyamatok javítása (pl. elektronikus beszerzés, pályázatok gyorsabb elbírálása)
az adminisztratív terhek csökkentése
zöld kormányzat (pl. elektronikus archiválás, utazás helyett videokonferencia használata)
Az e-kormányzat fejlesztése előfeltételeinek megteremtése:
nyílt specifikációk és interoperabilitás (pl. az Európai Interoperabilitási Keret alkalmazása révén)
kulcsfeltételek biztosítása (pl. az elektronikus aláírásról szóló irányelv felülvizsgálata, javaslat az elektronikus személyazonosítás és az elektronikus hitelesítés kölcsönös páneurópai elismerésére)
A cselekvési tervben szereplő konkrét intézkedések közé tartoznak a következők:
az egyszeri, biztonságos hatósági regisztráció elvének alkalmazása (ezzel elkerülhető, hogy a kormányzat különböző szervezeti egységeinek újból és újból meg kelljen adni ugyanazt az információt)
a tagállamokban használatos elektronikus személyazonosság (eID) egész Európára történő kiterjesztése az olyan határokon átnyúló procedúrák akadálymentesítésére, mint a külföldön történő vállalkozásalapítás, a költözés és a külföldi munkavállalás, a nyugdíjjogosultságok online rendezése, ha más tagállamban vonul nyugdíjba valaki, és a külföldi iskolába/egyetemre történő beiratkozás
annak lehetővé tétele a polgárok és a vállalkozások számára, hogy – a nagyobb fokú átláthatóságnak és nyíltságnak köszönhetően – valós időben nyomon követhessék a hivatalokkal folytatott tranzakcióik állapotát
a szolgáltatások testre szabása, hogy jobban megfeleljenek a felhasználók valós igényeinek, például a dokumentumok és információk gyors és biztonságos elektronikus kézbesítésének biztosítása
az adatok harmadik felek rendelkezésére bocsátása további felhasználásra, melyek révén olyan új közszolgáltatások és alkalmazások fejleszthetők ki, illetve tovább, mint például térképek navigációs rendszerekhez vagy utazási információkkal kapcsolatos alkalmazások.
A cselekvési terv a határokon átnyúló szolgáltatások terén olyan, uniós finanszírozású, nagyszabású kísérleti projektek sikerére épít, mint a jelenleg is folyamatban lévő STORK, PEPPOL, SPOCS és epSOS (lásd MEMO/10/680). A terv célja, hogy az uniós polgárok és a vállalkozások számára az EU teljes területén megkönnyítse az online szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Háttér-információk
Az európai e-kormányzati cselekvési terv a Bizottság válasza a tagállamok által az e-kormányzatról szóló 2009-es malmöi miniszteri nyilatkozatban megfogalmazott, közös uniós e-kormányzati szakpolitika iránti igényre (IP/09/1738).
További információk:
A 2011-2015 időszakra szóló európai e-kormányzati cselekvési terv
Sajtóközlemény az e-kormányzatról szóló malmöi miniszteri nyilatkozatról
e-kormányzati konferencia: 'Lift Off Towards Open Government'
A 2006–2010 időszakra szóló európai elektronikus kormányzati cselekvési terv
STORK – (Secure Identity Across Borders Linked – összekapcsolt, határokon átnyúló biztonságos személyazonosság-használat)
PEPPOL – (Pan-European Public Procurement Online – Páneurópai Közbeszerzés Online)
SPOCS (Simple Procedures Online for Cross-border Services – határokon átnyúló egyszerűsített online ügyintézés)
epSOS (Smart Open Services for European Patients – intelligens nyílt szolgáltatások a betegek szolgálatában)