Navigation path

Left navigation

Additional tools

Afrika-Európa: 80 ország, két földrész partnersége egy jobb jövőért

European Commission - IP/10/1495   10/11/2010

Other available languages: EN FR DE DA ES NL IT SV PT FI EL CS ET LT LV MT PL SK SL BG RO

IP/10/1495

Brüsszel, 2010. november 10

Afrika-Európa: 80 ország, két földrész partnersége egy jobb jövőért

A november 29-30 között Líbiában megrendezésre kerülő Afrika-EU csúcstalálkozót megelőzően a Bizottság ma terjeszti elő az Afrika-EU kapcsolatok megszilárdítására vonatkozó javaslatait. A 2007-ben elindított és ma is érvényben lévő EU–Afrika közös stratégiára alapozva a Bizottság részletesen felsorolja azokat a közös kihívásokat, amelyek területén előrelépés történt, valamint azokat, amelyek továbbra is közös válaszokat igényelnek, mint a szegénység felszámolása, a béke és biztonság, a demokrácia és emberi jogok, a globális kormányzás, valamint az éghajlatváltozás. Miközben a millenniumi fejlesztési célok megvalósítása továbbra is az EU–Afrika közös stratégia központi kérdése marad, a Bizottság elismeri, hogy támogatni kell Afrikát politikai és gazdasági kormányzásának megerősítésében. Ez lehetővé tenné a földrész saját eszközeinek fenntartható módon történő jobb mobilizálását. Ebben a szellemben a Bizottság javasolja, hogy olyan kezdeményezésekre összpontosítsunk, amelyek hosszú távon segíthetik az inkluzív és fenntartható növekedést. Ezek a javaslatok hozzájárulnak az EU-Afrika közös stratégia végrehajtásáról szóló cselekvési terv kialakításához, amelyet ezen a csúcstalálkozón fogadnak majd el.

Cathy Aston főképviselő és a Bizottság alelnöke kijelentette: „Az EU-Afrika kapcsolatok megerősítése és elmélyítése kulcsfontosságú prioritás megbízatásom idején. Afrika nem csupán az EU kedvezményezettje, hanem fontos partner számos olyan közös érdekű fontosabb regionális és nemzetközi kérdésben, mint a regionális biztonság – ahol együttesen munkálkodunk a kalózkodás elleni küzdelemben, együttműködünk a térségbeli béke és stabilitás megteremtése érdekében – valamint a globális kormányzással kapcsolatos kérdésekben, mint az éghajlatváltozás.”

„Három évvel az egyedülálló partnerség elindítása után itt az ideje az EU-Afrika kapcsolatok megszilárdításának, amely egy sokkal virágzóbb jövő kilátásait kínálja 1,5 milliárd ember számára 80 országban”, jelentette ki Andris Piebalgs fejlesztési biztos. „A hosszú távú fejlődés biztosítása érdekében több figyelmet fordítunk majd arra, hogy a fejlesztési együttműködés hogyan segíthet olyan feltételeket teremteni, amelyek lehetővé teszik az inkluzív és fenntartható növekedést. Ez segíteni fog a szegénység enyhítésében és megerősíti Afrika politikai és gazdasági dinamizmusát a globális színtéren.

A gazdasági, környezeti és élelmezési válság, az új donorok felbukkanása, valamint az EU új intézményi keretei egyaránt kiigazításokat igényelnek az EU-Afrika partnerség területén. Európa és Afrika építeni fog a közös stratégia eredményeire annak érdekében, hogy növeljék annak hatását globális, kontinentális és regionális szinten.

EU-Afrika a közös kihívások együttes megválaszolása

Az Afrika-EU partnerség különleges hozzáadott értéke annak politikai természetéből, széles hatóköréből és abból a képességéből ered, hogy közösen válaszol meg globális kérdéseket. A további együttműködést különböző tematikus partnerségeken belül folytatják majd a millenniumi fejlesztési célok megvalósítása érdekében; a békét és biztonságot érintő fenyegetések kezelése, beleértve az olyan újonnan megjelenő fenyegetésekkel szembeni közös munkát, mint a terrorizmus, kalózkodás, valamint a tiltott kereskedelem különféle formái; a kormányzás, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok előmozdítása; a multilaterális intézmények legitimitásának és hatékonyságának megerősítése; valamint az éghajlatváltozás és környezetkárosodás elleni küzdelem.

EU-Afrika egy előremutató partnerség

A két földrész előtt álló kihívások mértékére tekintettel a Bizottság elismeri, hogy az EU-Afrika partnerségnek tovább kell fejlődnie. Javasolja, hogy összpontosítsunk a fejlesztési együttműködésre az inkluzív és fenntartható növekedés támogatására Afrikában. Az elkövetkező évtizedben az együttműködésnek a nagy hatású tevékenységekre kell összpontosítania, amelyek ösztönözhetik a befektetéseket a partnerségünkben rejlő hatalmas lehetőségek megvalósítása érdekében.

Az inkluzív növekedés a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentésére vonatkozik. A fejlesztési együttműködésnek különösen arra kell összpontosítania, hogy a lakosság egészséges és jól képzett legyen, jobb szolgáltatások és infrastruktúrák, készségek, innováció, vállalkozói készségek álljanak rendelkezésre, valamint olyan kérdésekre, mint a migráció. Az a cél, hogy partnerségben azon munkálkodjunk, hogy kedvező környezetet teremtsünk a befektetés, a kereskedelem és a munkahelyteremtés előmozdításához.

A fenntartható növekedés a hatékony, zöld és versenyképes gazdaságok kialakítására vonatkozik. Afrika hatalmas kiaknázatlan megújuló energia potenciállal rendelkezik, a vízenergiától a nap-, szél- és geotermikus energián át a biomasszáig, amelyek felhasználásával emberek milliói számára biztosítható a villamos energiához való hozzáférés. A fenntartható növekedés szintén magában foglalja az együttműködést a regionális integráció és kereskedelem erősítése érdekében Afrikában; a nyersanyagok fenntartható kezelésének támogatását, a mezőgazdaságnak nyújtott támogatások átirányítását a környezetbarát módon gazdálkodó kistermelők felé; valamint közös programok végrehajtását, amelyek környezetbarát energiával látják el valamennyi polgárt.

A következő lépések

A Bizottság EU-Afrika kapcsolatok megszilárdításról szóló közleménye a közelgő harmadik Afrika-EU csúcstalálkozót készíti elő. A „Növekedés, befektetés és munkahelyteremtés” átfogó témája meghatározza a két földrész közötti együttműködés hangvételét és hosszú távú irányt mutat ezeken a területeken. Egy közös és realisztikus cselekvési tervet fogadnak majd el, amely prioritásként kezeli azokat a tevékenységeket, amelyek világos regionális, kontinentális és globális dimenzióval rendelkeznek, egyértelműen hozzáadott értéket képviselnek és bizonyított a kritikus tömegük.

Előzmények

A lisszaboni csúcstalálkozón 80 európai és afrikai állam- és kormányfő indította el az EU–Afrika közös stratégiai partnerséget a közös érdekű ügyek és stratégiai célkitűzések együttes megvalósítása érdekében, a hagyományos fejlesztési politika fókuszán túl. Az EU-Afrika partnerség az Európai Unió egyetlen földrészek közötti stratégiai partnersége. Nyolc tematikus partnerség biztosítja az operatív nyomon követést: béke és biztonság; demokratikus kormányzás és emberi jogok; kereskedelem, regionális integráció és infrastruktúra; a millenniumi fejlesztési célok; energia, éghajlatváltozás; migráció, mobilitás és foglalkoztatás; tudomány, információs társadalom és területfejlesztés.

További információ:

MEMO/10/566

Lásd még a zöld könyvről szóló IP/10/1494 és MEMO/10/565-et: „Az EU fejlesztési politikája az inkluzív növekedés és a fenntartható fejlődés támogatására; Az EU fejlesztési politikája hatásának erősítése”

Az EU-Afrika partnerség webhelye:

http://www.africa-eu-partnership.org/


Side Bar

My account

Manage your searches and email notifications


Help us improve our website