IP/09/563
Brüsszel, 2009. április 8.
„Az akvakultúra ígéretes jövő elé néz, ami az igényes európai fogyasztók kiváló minőségű, egészséges haltermékekkel való ellátását illeti. Az ágazat azonban jelenleg messze nem aknázza ki a benne rejlő lehetőségeket. Itt az ideje, hogy változtassunk ezen: e stratégiailag fontos ágazatot a súlyának megfelelően kell kezelni, valamint – a szó szoros értelemben véve – biztosítani kell a fejlődéséhez elengedhetetlen teret.” – nyilatkozta Joe Borg, tengerügyi és halászati biztos.
Közleményében a Bizottság tanulmányozza az uniós akvakultúra stagnálásának alapvető okait, és megvizsgálja, hogyan javítható az ágazat versenyképessége, fenntarthatósága és irányítása.
Először, az ágazat a kutatás és a technológiafejlesztés folyamatos és fokozott támogatásával válhat versenyképesebbé, valamint – javítandó az ágazat helyzetét a területekért és a vízért folyó versenyben – a tengerparti és vízgyűjtő területek jobb rendezése, továbbá a konkrét ágazati szükségleteknek az EU halászati termékekkel kapcsolatos piaci politikájába való integrálása révén. Másodszor, az ágazat akkor marad fenntartható, ha továbbra is a környezetbarát termelési módzerekre épül, szigorú állat-egészségügyi és állatjólléti előírásokat tart érvényben, valamint magas szintű fogyasztóvédelmi követelményeket biztosít. Harmadszor, többet tehetünk az ágazat arculatának és irányításának javításáért. Az akvakultúra sikere nagymértékben attól függ majd, hogy nemzeti, illetve helyi szinten tudunk-e biztosítani vállalkozásbarát környezetet. A Bizottság iránymutatást szeretne adni a tagállamoknak és a regionális hatóságoknak annak érdekében, hogy a helyi, nemzeti, illetve uniós szinten meghozott célzott intézkedések révén az ágazatban rejlő valamennyi lehetőség kiaknázható legyen.
A Bizottság úgy véli, hogy egy erős, megújított akvakultúra-ágazat felgyorsíthatná a növekedést a kapcsolódó ágazatokban, és hozzájárulna a vidéki és tengerparti területek fejlődéséhez. Ezenkívül az ágazat megerősödése a fogyasztóknak is hasznára válna, hiszen környezetbarát módon előállított, egészséges és kiváló minőségű élelmiszerekhez jutnának. A fentiek csupán néhány példát szolgáltatnak arra, hogy az akvakultúra-ágazat teljes potenciáljának felszabadítására irányuló, minden szintet átfogó és összehangolt európai fellépés milyen létfontosságú előnyökkel járna.
További információ:
http://www.ec.europa.eu/fisheries/cfp/aquaculture_processing/aquaculture_en.htm