IP/09/45
Brüsszel, 2009. január 13
Meglena Kuneva, az EU fogyasztóügyi biztosa a következőket mondta: „A szabvány az EU legfiatalabb és legsérülékenyebb polgárainak biztonságát hivatott növelni. A gyermek védelmének legfontosabb záloga ugyan a szülői felügyelet, ám a gyermekek számára készült termékek biztonságával kapcsolatos külön elővigyázatossági intézkedések sem hanyagolhatók el.”
Mi az a bébikomp?
A bébikomp olyan kerekes készülék, amelynek segítségével a járni még nem tudó kisgyermek lábai használatával mozoghat. Általában akkortól használható, amikor a gyermek már önállóan ül, egészen addig, amíg képes önállóan járni. Bébikompot tehát általában 6–15 hónapos gyermekek használnak.
Mi a probléma lényege?
Bébikomp miatt évente több ezer gyermekbaleset történik EU-szerte. A gyermekjáró-keretes balesetek jórészt lépcsőn való leesés vagy felborulás miatt következnek be, elsősorban akkor, amikor a gyermek göröngyös felületen – például küszöbön vagy szőnyegszélen – próbál előrehaladni. Az ilyen balesetekkor bekövetkező sérülések nagyon súlyosak is lehetnek, mert az esetek jó részében a gyermek fejét érintik.
Az eszköz miatt bekövetkező balesetek számának növekedése miatt a tagállamok igényelték, hogy közösségi szinten határozzák meg a biztonsági szabványt.
Mi az eljárás?
A szabványt az Európai Szabványügyi Bizottság (Comité Européen de Normalisation, CEN) dolgozta ki, és a tagállamok piacfelügyeleti hatóságai már használják is a nem biztonságos gyermekápolási termékek forgalmazásának ellenőrzésekor. Az ilyen EU-szabványok használata ugyan önkéntes, ám az EU Hivatalos Lapjában közzétett szabvány szerint gyártott termékről vélelmezni kell, hogy biztonságos. Amennyiben egy gyártó eltér az EU-szabványtól, akkor gondoskodnia kell róla, hogy terméke teljesíti – legalább – a szabványban megadott biztonsági szintet és követelményeket. Ez viszont alapos kiegészítő, speciális tanúsítási eljárásokat kíván, amelyek az EU hivatkozású szabvány használatával egyszerűen elkerülhetők. De facto tehát az EU-szabványok egyre inkább ágazati normává válnak.
Melyek az új szabvány főbb elemei és változásai?
A bébikompok legnagyobb veszélye a felborulás. Ennek orvoslására az új szabvány stabilitásvizsgálatokat, és a felborulás kockázatát csökkentő követelményeket határoz meg. Az új szabvány (jelzete: EN 1273:2005) bébikompok gyártásához tartalmaz követelményeket és teszteket, hogy csökkenjen a gyermek képessége arra, hogy veszélyes tárgyakat érjen el vagy instabil helyeken felboruljon.
Különösen fontosak a biztonságos használatot szavatoló felnőtteknek szóló figyelmeztetések és utasítások, hiszen végső soron a felügyelő felnőtt biztosítja, hogy a bébikompban ülő gyermek körüli környezet a lehető legbiztonságosabb legyen. Ezen kívül a bébikomp nem a járás megtanulására szolgáló eszköz, és túl hosszú használata megzavarhatja a gyermek járóképességének természetes fejlődését. A szabvány ezért előírja, hogy a bébikompon olyan utasításokat kell elhelyezni, amelyek felhívják a felnőtt figyelmét arra, hogy a termék nem alkalmas bizonyos testsúly fölötti gyermeknek, illetve olyannak, aki még túl fiatal ahhoz, hogy segítség nélkül üljön.
További információ:
http://ec.europa.eu/consumers/safety/news/index_en.htm
[1] European Child Safety Alliance Report (az európai gyermekbiztonsági szövetség jelentése), 2006