IP/09/142
Brüsszel, 2009. január 28.
José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke így nyilatkozott: „Az uniós gazdaságélénkítési terv lényege az „okos beruházások” támogatása – a terv a hosszú távú célokhoz nyújt rövid távú ösztönzést. A ma elfogadott javaslat is ugyanezen az elven alapul: elkészült azoknak a konkrét projekteknek a listája, amelyekre ötmilliárd eurót csoportosítunk át az uniós költségvetésből megtakarított forrásokból, hogy ezáltal hosszú távon erősebb Európát hozzunk létre. Le kell vonnunk a nemrégiben bekövetkezett gázellátási válság tanulságait, és nagy összegeket kell fektetnünk az energetikába. Ezenkívül ösztönöznünk kell az európai gazdaságot, és a vidéki településeken is lehetővé kell tennünk az infosztrádák működését. A Bizottság elkötelezett aziránt, hogy e kulcsfontosságú területeken eszközölt beruházások megvalósítása során együttműködjön az uniós gazdaság felélénkítésén a tagállamokkal, amelyek mindegyike részesül a javasolt intézkedésekből.”
A ma előterjesztett csomag részei a következők:
Az energetikai és a szélessávú hálózatok egyaránt létfontosságúak az uniós gazdaság jövője szempontjából.
A Bizottság az energiapolitika 2008. novemberi, második stratégiai felülvizsgálatában hangsúlyozta az energiabiztonság kihívását. A nemrégiben bekövetkezett gázellátási válság még inkább felhívta a figyelmet ennek fontosságára. A jelenlegi gazdasági és pénzügyi viszonyok között különösen nagy nehézségekbe ütközik, hogy beruházót találjanak a projektekhez. Az uniós támogatás ismét a helyes mederbe tereli ezeket a projekteket; amelyek hozzájárulnak az uniós energiahálózati összeköttetések hiányosságainak a felszámolásához, és fenntartják az EU belső energiaforrásainak optimális hatékonyságú felhasználásához szükséges lendületet. A projektek előtérbe helyezik a határokon átnyúló szükségleteket és az Európa jövőbeni energiaigénye szempontjából lényeges új technológiák kifejlesztését.
A nagysebességű internetes infrastruktúra kibővítésére és korszerűsítésére sürgető gazdasági és társadalmi igény mutatkozik. Az európai gazdaságélénkítési terv célul tűzi ki, hogy a szélessávú hálózatok fejlesztése révén 2010-ig elérjék a teljes, 100%-os nagysebességű internetes lefedettséget. A vidéki területek számára azonban mindig is nagyobb nehézséget jelent a szélessávú hálózatokhoz való kapcsolódás. Ha elapadnak a beruházások, ezek a nehézségek megsokszorozódnak; ami közvetlen társadalmi és gazdasági hatásokkal jár. Ezért helyénvaló a vidéki területekre irányítani ezt az intézkedést – a vidékfejlesztési eszközök felhasználása pedig lehetővé teszi, hogy gyorsan kezdetét vegye a helyszíni tevékenység.
A mellékletben megtalálható a Bizottság által előterjesztett energetikai infrastrukturális projektek teljes körű felsorolása.
Háttér
A Bizottság 2008 novemberében – az európai gazdaságélénkítési terv részeként – azt javasolta, hogy 2009-ben és 2010-ben mozgósítsanak további 5 milliárd eurót az uniós költségvetésből megtakarított forrásokból az energetikai és szélessávú projektekbe történő beruházásokhoz. Az elképzelés arra irányult, hogy felgyorsítsák a szükséges beruházásokat, tompítsák a gazdasági visszaesésnek az építőipari ágazatra gyakorolt hatását, és az uniós gazdaság célzott ösztönzése révén megerősítsék az Unió hosszabb távú fenntartható növekedési potenciálját. Ez fontos hozzájárulást jelent a nemzeti és uniós fellépésekből álló, és a GDP mintegy 1,5 %-ában megállapított gazdaságösztönző csomaghoz.
A javaslatot José Manuel Barroso elnök terjesztette ma elő – Andris Piabalgs, Mariann Fischer-Boel és Viviane Reding biztosokkal egyetértésben. A Bizottság e javaslatok révén az Európai Tanácstól 2008 decemberében kapott megbízást hajtja végre, miszerint – a megfelelő földrajzi egyensúly figyelembevételével – sürgősen elő kell terjesztenie a konkrét projektek jegyzékét. Különösen fontos, hogy 2009-ben és 2010-ben meg kell kezdeni a kifizetéseket annak érdekében, hogy gyorsan maximális hatást gyakoroljanak a gazdaság egészére.
A Bizottság reményét fejezi ki, hogy a Tanács és az Európai Parlament gyors előrehaladást érhet el a jogalkotási intézkedések vitája és elfogadása terén, hogy a javaslatok a lehető leghamarabb kifejthessék a hatásukat. Tehát a Bizottság reméli, hogy a csomag elfogadása céljából meggyorsíthatók a többi intézmény szokásos eljárásai.
További információk találhatók a következő dokumentumokban: az energetikai projektek vonatkozásában MEMO/09/36, a szélessávú internetes infrastruktúra tekintetében MEMO/09/35.
ANNEX
Eligible projects
A. INTERCONNECTORS
1. Gas interconnectors
|
Project
|
Location of projects supported
|
Envisaged Community contribution
(€ million) |
|
Austria, Hungary, Bulgaria, Germany, Romania Italy, Greece |
250 100 |
|
|
Baltic interconnection
Skanled |
Poland, Denmark, Sweden |
150 |
|
LNG network
Liquefied Natural Gas terminal at Polish coast at port of Świnoujście |
Poland |
80 |
|
Central and South East Europe
Slovakia-Hungary Interconnector (Velky Krtis – Balassaqyarmat) Gas transmission system in Slovenia between the Austrian Border to Ljubljana (excluding the section Rogatec-Kidričevo) Interconnection Bulgaria-Greece (Haskovo-Komotini) Romania-Hungary gas interconnector Expansion of Gas Storage Capacity in the Czech hub Infrastructure and equipment to permit west-east gas flow in the event of short term supply disruption |
Slovakia-Hungary Slovenia Bulgaria, Greece Romania, Hungary Czech Republic All Member States |
25 40 20 30 25 20 |
|
Mediterreanean
Reinforcement of FR gas network on the Africa-Spain-France axis |
France |
150 |
|
North Sea area
Germany-Belgium-United Kingdom pipeline France-Belgium connection |
Belgium France, Belgium |
35 100 |
|
TOTAL
|
|
1025
|
2. Electricity interconnectors
|
Project
|
Location of projects supported
|
Envisaged Community contribution
(EUR million) |
|
Baltic interconnection
Estlink-2 Interconnection Sweden- Baltic States, and strengthening of the grid in Baltic States |
Estonia, Finland Sweden, Latvia, Lithuania |
100 175 |
|
Central and South East Europe
Halle/Saale – Schweinfurt |
Germany |
50 |
|
Mediterreanean
Portugal-Spain interconnection reinforcement Interconnection France-Spain (Baixas – Sta Llogaia) New 380 kV AC submarine cable between Sicily- Continental Italy (Sorgente – Rizziconi) |
Portugal France, Spain Italy |
30 150 100 |
|
North Sea area
Interconnection Republic of Ireland – Wales |
Ireland, UK |
100 |
|
TOTAL
|
|
705
|
3. Small island projects
|
Small isolated island initiatives
|
Cyprus, Malta
|
20
|
B. OFFSHORE WIND PROJECTS
|
Project
|
Capacity
|
Location of projects supported
|
Envisaged
Community contribution (EUR million) |
|
1) Grid integration of offshore wind energy
|
|||
|
1.1.Baltic I and II - Kriegers Flak I, II, III
Building on projects under development. Financing aimed at ensuring extra cost for securing a joint interconnection solution. |
1.5 GW
|
Denmark, Sweden, Germany, Poland
|
150
|
|
1.2. North sea grid
Modular development of offshore grid, demonstration of virtual offshore power plant |
1 GW
|
United Kingdom, The Netherlands, Germany, Ireland, Denmark,
|
150
|
|
2) New turbines, structures and components, optimisation of
manufacturing capacities
|
|||
|
2.1 Alpha Ventus/Bard Offshore 1
Building on projects presently under development. New generation of 6-7 MW size turbines and innovative structures, situated far from shore (up to 100km) in deeper waters (up to 40 m). |
0.5 GW
|
Germany, Poland
|
150
|
|
2.2 Aberdeen offshore wind farm (European testing
centre)
Building on project presently under development -Testing of multi-MW turbines. Development of innovative structures and substructures including optimisation of manufacturing capacities of offshore wind energy production equipment. An increase in size of 100MW can be envisaged. |
0.25 GW
|
UK
|
40
|
|
2.3 Thornton Bank
Building on project presently under development. Learning from the Downvind project (co financed through FP6); Upscaling the Downvind installations turbines (5 MW size) in deep waters ( up to 30 m) with low visual impact (up to 30 km). |
90MW
|
Belgium
|
10
|
|
TOTAL
|
|
|
500
|
C. CARBON CAPTURE AND STORAGE PROJECTS
|
Project Name/
Location |
Envisaged
Community contribution (EUR million) |
Fuel
|
Capacity
|
Capture Technique
|
Storage Concept
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Huerth
|
Germany
|
250
|
Coal
|
450 MW
|
IGCC
|
Saline Aquifer
|
|
Jaenschwalde
|
Coal
|
500 MW
|
Oxyfuel
|
Oil/Gas fields
|
||
|
Eemshaven
|
Netherlands
|
250
|
Coal
|
1200 MW
|
IGCC
|
Oil/Gas fields
|
|
Rotterdam
|
Coal
|
1080 MW
|
PC
|
Oil/Gas fields
|
||
|
Rotterdam
|
Coal
|
800 MW
|
PC
|
Oil/Gas fields
|
||
|
Belchatow
|
Poland
|
250
|
Coal
|
858 MW
|
PC
|
Saline Aquifer
|
|
Compostella
|
Spain (with {Portugal)
|
250
|
Coal
|
500 MW
|
Oxyfuel
|
Saline Aquifer
|
|
Kingsnorth
|
UK
|
250
|
Coal
|
800 MW
|
PC
|
Oil/Gas fields
|
|
Longannet
|
Coal
|
3390 MW
|
PC
|
Saline Aquifer
|
||
|
Tilbury
|
Coal
|
1600 MW
|
PC
|
Oil/Gas fields
|
||
|
Hatfield
(Yorkshire) |
Coal
|
900 MW
|
IGCC
|
Oil/Gas fields
|
||
|
TOTAL 1 250
|
||||||