IP/08/464
Brüsszel, 2008. március 19.
„A közlekedésbiztonság közös ügyünk és kiemelten fontos a Bizottság számára. 2001-ben célul tűztük ki, hogy tíz éven belül a felére csökkenjen a halálos közúti balesetek száma. Ahhoz, hogy ezt elérjük, további erőfeszítéseket kell tennünk. A ma elfogadott irányelvjavaslat nagyon fontos részét képezi annak az intézkedéssorozatnak, amelynek célja a biztonság növelése Európa útjain” – jelentette ki Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke és közlekedésért felelős biztosa.
Ma azt a gépjárművezetőt, aki az Európai Unió más országában nyilvántartásba vett gépjárművel követ el jogellenes közúti közlekedési cselekményt – néhány ritka kivételtől eltekintve – nem büntetik meg, mivel a vezető személyazonosságát vagy a járműnyilvántartásban szereplő címet nem tudják megállapítani. Ez a fajta büntetlenség nem csak a közúti biztonságot veszélyezteti, hanem egyben hátrányos megkülönböztetést jelent az adott tagállam állampolgáraival szemben, akiket viszont megbüntetnek hasonló esetben.
A helyzet orvoslására a Bizottság az Európai Unión belül létre kíván hozni egy olyan rendszert, amely megkönnyíti a legtöbb közúti balesetet okozó jogellenes cselekmények elkövetőinek határokon átnyúló felelősségre vonását. Ez az európai elektronikus információcsere-hálózat lehetővé teszi, hogy a többi uniós tagállamba is el lehessen juttatni a jogellenes cselekményről szóló értesítéseket. A tagállamoknak ehhez ugyan megfelelő adminisztratív eszközöket kell bevezetniük, ez azonban a ma megszokott kézi adatfeldolgozáshoz képest egyszerűbb eljárást jelent.
A javasolt irányelv hatálya négy jogellenes közúti közlekedési cselekményre terjed ki: gyorshajtás, ittas vezetés, biztonsági öv használatának mellőzése, közlekedési jelzőlámpa piros jelzésénél való megállás elmulasztása. Ez a négy jogellenes cselekmény okozza a legtöbb közúti balesetet és halálesetet: a halálos áldozatok közel 75%-ért ezek elkövetői felelősek.
2001 óta az Európai Uniónak az a célja a közúti
biztonság területén, hogy a balesetek halálos
áldozatainak száma tíz év alatt a felére
csökkenjen. 2001-ben az Unió jelenlegi 27 tagállamában 54
000-en vesztették életüket közúti balesetben. 2007-ben
– 2001 óta először – nem sikerült javulást
elérni és a közúti balesetek halálos áldozatainak
számát 43 000-ről tovább csökkenteni. Ez olyan, mintha
Európában minden héten öt közepes méretű
repülőgép zuhanna le . 2001 és 2007 között a
közúti közlekedési halálesetek száma 20%-kal esett
vissza, a 2010-re kitűzött cél eléréséhez azonban
37%-os csökkenésre lett volna szükség.
2003
októberében a Bizottság ajánlást fogadott el a
közúti közlekedési szabályok alkalmazásának
ellenőrzésére vonatkozó bevált gyakorlatokról
(2004/345/EK). A közúti balesetek alakulása azonban azt mutatja,
hogy ez a nem kötelező erejű jogi eszköz nem
elégséges ahhoz, hogy eredményhez vezessen. Néhány
kivételtől eltekintve a fennálló kétoldalú
megállapodások hatástalannak bizonyultak. A jogellenes
cselekmények elkövetőinek határokon átnyúló
felelősségre vonását segítő hatékony
rendszerrel jelentősen csökkenteni lehet a közúti balesetek
halálos áldozatainak jelenlegi számát.