IP/08/1739
Brüsszel, 2008. november 19
„Örömömre szolgál, hogy a Tanács ilyen rövid időn tervünk támogatása mellett döntött” – nyilatkozta Mariann Fischer Boel, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési ügyekért felelős biztos. „Kiemelkedően fontos, hogy a helyes szokások már gyermekkorban kialakuljanak, hiszen ezek felnőttkorban is megmaradnak. Sok gyermek nem eszik elegendő gyümölcsöt és zöldséget, és gyakran nem is tudja róla, hogy valójában milyen finom. Európában elegendő végigmenni bármelyik főutcán, hogy észrevegyük, milyen méreteket ölt a gyermekkori túlsúlyosság problémája. Itt az alkalom, hogy tegyünk ellene.”
A szakértők egyetértenek abban, hogy az egészséges táplálkozás alapvető szerepet játszhat az elhízási arány csökkentésében, valamint a később kialakuló súlyos egészségi problémák – köztük a szív- és érrendszeri megbetegedések és a 2-es típusú cukorbetegség – kockázatának visszaszorításában. A megoldás kulcsa, hogy elegendő mennyiségben fogyasszunk gyümölcsöt és zöldséget. Az Egészségügyi Világszervezet fejenként napi 400 gramm nettó gyümölcs- és zöldségbevitelt ajánl. Az európaiak többsége nem éri el ezt a szintet, és a csökkenő tendencia különösen a fiatalok körében szembetűnő.
Tanulmányok bizonyítják, hogy az egészséges táplálkozási szokások gyermekkorban alakulnak ki. Akik gyermekkorban sok gyümölcsöt és zöldséget esznek, később is lelkes fogyasztók maradnak. Akik viszont keveset, azok általában később sem változtatnak ezen, és szokásaikat gyermekeiknek is továbbadják. A kutatások arra is rámutattak, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok általában kevesebb gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak.
Az iskolák egészséges termékekkel történő ingyenes ellátása ezért valódi változást hozhat, különösen hátrányos helyzetű térségekben.
A meglévő nemzeti politikáknak a Bizottság általi elemzéseiből és a szakértői konzultációkból kiderült, hogy az iskolaprogram előnyös hatását növelni lehet, ha a gyümölcsosztást olyan tudatosító és oktatási intézkedések kísérik, amelyekből a gyermekek megtudhatják, miért fontos helyes táplálkozási szokásokat kialakítani. Ösztönzést kap az iskolagyümölcs-programot sikerrel megvalósító nemzeti hatóságok hálózatba szervezése is. Ilyen intézkedések – különböző formában – már születtek az Európai Unió egyes országaiban. Ennél azonban még sokkal többet lehet tenni, és ez az uniós program kitűnő alapot kínál új programok beindításához.
Az iskolák gyümölccsel és zöldséggel történő ellátásához a Bizottság évente 90 millió eurót bocsát rendelkezésre. A tagállamok kormányai választhatnak, hogy részt kívánnak-e venni a programban. A részt vevő tagállamok az európai uniós finanszírozást vagy 50/50 arányban, vagy – az úgynevezett „konvergenciarégiókban”, ahol alacsonyabb az egy főre jutó GDP, valamint a legkülső régiókban – 75/25 arányban egészítik ki nemzeti pénzforrásokból. A tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy a szülőktől kötelező hozzájárulást kérjenek. Ez a pénzösszeg nem fordítható a meglévő nemzeti finanszírozás helyettesítésére, hanem az akár teljesen új kezdeményezésekkel, akár már meglévő programokkal kapcsolatos kiegészítő tevékenységek ösztönzésére szolgál. A tagállamok természetesen további pénzeszközöket biztosíthatnak. A nemzeti hatóságoknak az egészségügyért és az oktatásért felelős állami szervekkel együttműködve, az ágazat és az érdekelt felek bevonásával a tagállami preferenciákhoz igazodó stratégiát kell kidolgozniuk.
Az iskolagyümölcs-programról a következő internetcímen találhat információt és dokumentumokat:
http://ec.europa.eu/agriculture/markets/fruitveg/sfs/index_en.htm