IP/08/1736
Brüsszel, 2008. november 19.
Colmarban, a Felső-elzászi Egyetemen (Franciaország) Meglena Kuneva biztos a program indításának bejelentésekor elmondta: „Tekintve a jelenlegi eseményeket, mint a pénzügyi válságot és az emelkedő árakat, nem lehet eltúlozni a fogyasztói jogok és érdekek védelmének és támogatásának fontosságát. Ezért különösen örülök annak, hogy a fogyasztók pozíciójának erősítése ma már az európai egyetemi oktatás szerves részét képezi”.
Az európai fogyasztóügyi mesterfokozatú képzés hasznossága
A fogyasztók jogai és a fogyasztók jóléte egyre fontosabb, különösen a jelenlegi gazdasági környezetben, ahol a tájékozottságon alapuló választás nagy hatással van a fogyasztók mindennapi életére. A fogyasztóknak szükségük van arra, hogy könnyen juthassanak egyértelmű információkhoz és kaphassanak szakmai tanácsokat, ha azt akarjuk elérni, hogy magabiztosan vásárolhassanak akár saját országukban, akár külföldön. Ugyanakkor, dacára annak, hogy a munkáltatók részéről jelentős igény mutatkozik arra, hogy olyan szakembereket alkalmazzanak, akik alkalmazása révén meg tudnak felelni ennek a fogyasztói elvárásnak, eddig még nem volt olyan európai szintű mesterfokozatú képzés, ami kifejezetten a fogyasztói ügyekkel foglalkozott volna. Az EU több egyetemét összefogó új kezdeményezés célja, hogy megfeleljen mind a fogyasztók, mind a munkáltatók igényeinek, olyan újfajta felsőfokú szakképzés létrehozásával, amely egyesíti egy sor hagyományos szakterület (a jogtól a marketingen át a pszichológiáig) lényegi részeit, valamint foglalkozik az egész EU-t érintő fogyasztóügyi témákkal.
Az egyetemek kiválasztása
A mesterfokozatú képzési program 9 tagállam 13 városát érinti. Az egyetemek 3 külön konzorciumot alkotnak, különböző területekre helyezve a hangsúlyt (a * a koordináló egyetemeket jelöli):
Első csoport. Tantárgyak: marketing/vezetéstudomány; fogyasztóközpontú technológia; fenntartható fogyasztás; élelmiszer és táplálkozás; fogyasztóügyi felmérések; ellátólánc alakulása
*Müncheni Műszaki Egyetem (Németország)
Aarhusi Egyetem (Dánia)
Wageningeni Egyetem (Hollandia)
Varsói Élettudományi Egyetem (Lengyelország).
2. csoport. Tantárgyak: fogyasztói viselkedés; jogi kérdések; vállalkozások és fogyasztók viszonya
*Felső-elzászi Egyetem, Mulhouse (Franciaország)
Felsőfokú Kereskedelmi Tanulmányok Katolikus Intézete (ICHEC), Brüsszel (Belgium)
Bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémia (Románia)
Karol Adamiecki Közgazdaságtudományi Egyetem, Katowice (Lengyelország).
3. csoport. Tantárgyak: közgazdaságtan, marketing, jog és pszichológia
*Barcelonai Egyetem (Spanyolország)
Montpellier-i Egyetem (Franciaország)
Bolognai Egyetem (Olaszország)
Temesvári Nyugati Tudományegyetem (Románia)
Bruneli Egyetem (Egyesült Királyság)
A szakok indulása és a felvételizés
Az új szakok 2009 őszén indulnak (azaz a 2009/2010 tanévben). A hallgatók közvetlenül az érintett egyetemen felvételizhetnek, ugyanúgy mint más szakok esetében.
A programok tanmenete
A részletes tananyag egyetemenként változik, de vannak közös területek, mint például: a fogyasztóvédelem jogi kérdései, a fogyasztói viselkedés és pszichológia elemzése, közgazdaságtan, marketing, fogyasztóközpontú technológia és innováció, valamint fenntartható fogyasztás. A szakot két év alatt lehet elvégezni és a hallgatóknak a képzés egy részét egy másik EU-országban lévő egyetemen kell teljesíteniük. Még a szakok indítása előtt meg fogják oldani ennek a képesítésnek közösségi szinten való kölcsönös elismerését.
A végzett szakemberek munkalehetőségei
A korábbi felmérések szerint a nagyvállalatoknál, az államigazgatásban és a fogyasztóügyi szövetségekben igény van fogyasztóügyi szakértőkre. Bizonyára a kis- és középvállalkozásoknál is adódnak ilyen munkalehetőségek van ilyen igény szerte Európában.
Az EU által nyújtott segítség
A 13 egyetem évente 50-50 ezer euró EU-támogatást kap három éven keresztül, hogy előkészítse és megtartsa a képzést. Az EU 260 hallgatónak ösztöndíjat fog biztosítani, hallgatónként legfeljebb 3000, összesen 780 000 eurót.
További részletek: Az Európai Bizottságnak a fogyasztók oktatásával foglalkozó weboldala:
http://ec.europa.eu/consumers/empowerment/cons_education_en.htm