IP/06/476
Brüsszel, 2006. április 07.
Ma 11 órától minden, az Európai Unióban lakóhellyel rendelkező személy bejegyzési kérelmet nyújthat be a „.eu” legmagasabb szintű tartománynévre. Az elbírálás jelentkezési sorrendben történik. A tagállami állampolgárság nem jelent előfeltételt. A mai nap egyben az ún. „napfelkelte-időszak” vége is, amelynek során 320 000 .eu tartománynévre való jelentkezést vettek nyilvántartásba a védjegybirtokosok, az államháztartási szervek és az egyéb elsőbbségi jogok – így a márkajelzések, az üzleti életben közismert elnevezések vagy a szerzői jogok – birtokosai részéről. A május 9-i Európa-napon az EU-intézmények és az uniós tisztviselők honlapnevei és e-mail címei ".eu"-ra változnak.
„A mai nappal Európa versenyképes, tudásalapú társadalma rendkívül láthatóvá válik a világ számára az interneten keresztül – nyilatkozott Viviane Reding, az információs társadalomért és a médiáért felelős biztos. – Európa és polgárai megtervezhetik saját internetes, EU-szabályokkal védett arculatukat. Várakozásaim szerint a nyilvánosság számára megnyíló bejegyeztetési lehetőség első pár órájában jelentkezések ezrei érkeznek majd, ezzel elősegítve, hogy a .eu a .com-mal egyenrangú, meghatározó tartománynévvé váljon.”
Ha valaki .eu tartománynevet szeretne bejegyeztetni, a
következő listán található akkreditált
regisztrátorokhoz fordulhat: http://list.eurid.eu/registrars/ListRegistrars.htm?lang=en
A .eu tartománynév órákon belül aktív lesz. A
regisztrációs költségek változóak az EU-n
belül, regisztrátortól és nyilvántartótól
függően a teljes díj bizonyos esetekben a 12 eurót sem
haladja meg. Regisztrátorok százai versengenek a
névbejegyzésekért, így az ügyfeleknek érdemes
körülnézniük a legjobb ár, minőség és
szolgáltatás tekintetében.
A jelentkezésekkel a beérkezés sorrendjében foglalkoznak, vagyis ha két jelentkező ugyanarra a tartománynévre pályázik, a .eu nyilvántartó az elsőként beérkezett jelentkezést fogadja el. A „napfelkelte" jelentkezéseivel ellentétben a mostaniak automatikusan, további formalitások nélkül kerülnek bejegyzésre a jelentkezés beérkezését követő néhány órában.
Az EU intézményeinek teljes – Európa legnagyobb – honlapja és valamennyi uniós tisztviselő e-mail címe május 9-én, az Európa-napon .eu-ra változik. A régi és az új címek egymással párhuzamosan működnek majd legalább egy évig, azt követően viszont csak a .eu nevek maradnak használatban. A Bizottság felkészülését a .eu-ra Siim Kallas alelnök irányítja, aki egyben az eBizottságra való átállásért is felel.
Előzmények
2005. december 7-én az
EURid[1], az Európai
Bizottság által a tartománynevek bejegyzésének
kezelésére közbeszerzési eljárás útján
kiválasztott nonprofit szervezet megnyitotta a tartománynevek
bejegyzésének lehetőségét. Az első időszakban
(2005. december 7-től 2006. február 7-ig) a „.eu”
tartománynevek iránt csak a védjegyek birtokosai és az
államháztartási szervek nyújthattak be kérelmet. Ez a
lehetőség azután megnyílt más
„elsőbbségi jogok” birtokosai számára is:
ekkortól volt mód a vállalatnevek és az üzleti
életben közismert elnevezések bejegyzésére (2006.
február 7. és április 7. között). Végül 2006.
április 7-től minden, az Európai Unió területén
lakóhellyel rendelkező személy és székhellyel
rendelkező vállalkozás benyújthat kérelmet
„.eu” tartománynév bejegyzésére.
Az .eu
tartománynév bejegyzési eljárásával és az
adminisztrációval kapcsolatosan további
felvilágosítás található az EURid honlapján:
http://www.eurid.eu/en
A
Bizottság .eu tartománynévvel foglalkozó internetes
oldalai:
http://ec.europa.eu/information_society/policy/doteu/index_en.htm
[1] Az EURid egy három nonprofit nyilvántartóból álló konzorcium munkaneve: DNS-BE (Belgium), IIT CNR (Olaszország) és NIC SE (Svédország).