A Lisszaboni Szerződés, mely 2009. december 1-jén lépett hatályba, korszerű intézményrendszert és optimalizált munkamódszereket biztosít az Unió számára annak érdekében, hogy Európa hatékonyan és eredményesen tudjon megbirkózni korunk kihívásaival. Rohamosan változó világunkban az európai polgárok az Uniótól várják, hogy választ keressen a globalizáció, az éghajlatváltozás, a demográfiai helyzet, a biztonság és az energiaügy terén jelentkező kérdésekre. A Lisszaboni Szerződés még jobban kiteljesíti a demokráciát Európában, és képessé teszi az Uniót arra, hogy a jelenleginél is jobban elősegítse az európai polgárok érdekeinek érvényesülését. bõvebben
Az euróövezet gazdasági kormányzásának megerősítése áll az európai vezetők december 8–9-i csúcstalálkozójának középpontjában. Az Európai Tanács kimenetelétől függően később a Lisszaboni Szerződés módosítására is sor kerülhet.
Március 23-án az Európai Parlament megszavazta, hogy korlátozott mértékben módosítani lehessen az EU működéséről szóló szerződést, ami lehetővé teszi az európai stabilitási mechanizmus megteremtését. Az európai parlamenti képviselők elégedettek voltak azzal, hogy a tagállamok jelezték, készek a kormányközi mechanizmust jobban az uniós intézményi kerethez igazítani.
28/02/2011 - Új komitológiai szabályok
2011. március 1-jén új komitológiai szabályok léptek életbe. A szabályok meghatározzák, hogyan gyakorolnak a tagállamok ellenőrzést a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlása felett. Az új rendelet két eljárást vezet be ebből a célból: a tanácsadó bizottsági eljárást és a vizsgálati eljárást.
17/02/2011 - Zöld utat kapott az európai polgári kezdeményezés
A Tanács február 16-án rendeletet fogadott el, amelynek értelmében az európai polgárok jogalkotási javaslatok benyújtására kérhetik fel a Bizottságot, amennyiben a kezdeményezés támogatóinak száma eléri az egymilliót, és az aláírások jelentős számú tagállam állampolgáraitól származnak.