Jogi nyilatkozat | Cookie-k | Az EUROPA portálról | Keresés | Kapcsolat
Lisszaboni SzerződésA nyelvkiválasztó sáv átugrása (billentyűparancs=2)
EUROPA > Lisszaboni Szerződés > A szerződés dióhéjban > Demokratikusabb és átláthatóbb Európa
Szerződés a 21. századi Európa számáraSzerződés a 21. századi Európa számára

Demokratikusabb és átláthatóbb Európa

Az Európai Unió működését három demokratikus alapelv határozza meg: a demokratikus egyenlőség, a képviseleti demokrácia és a részvételi demokrácia elve.

A Lisszaboni Szerződés mindhárom elvet megerősíti. A demokratikus egyenlőség elvét azáltal, hogy előírja: az Unió intézményeinek minden európai polgárt egyenlő figyelemben kell részesíteniük. A képviseleti demokrácia elvét azáltal, hogy kiterjeszti az Európai Parlament hatáskörét, és biztosítja, hogy a nemzeti parlamentek hangsúlyosabb szerepet kapjanak az Unió munkájában. Végül a részvételi demokrácia elvét azáltal, hogy új mechanizmusokat vezet be a polgárok és az intézmények közötti kommunikáció elmélyítésére (ilyen újdonság például a „polgári kezdeményezés”).

A Lisszaboni Szerződés ezenfelül világosan meghatározza az Európai Unió és a tagállamok közötti viszonyrendszert.

Az Európai Parlament megerősített hatásköre

Az Európai Parlament a tagállamok polgárait képviseli, akik ötévente, közvetlen általános választásokon járulnak az urnákhoz, hogy az európai parlamenti képviselőkre szavazzanak. Az egymást követő szerződések az Európai Parlament hatáskörét fokozatosan kiterjesztették. A Lisszaboni Szerződés továbbviszi e folyamatot azáltal, hogy az Európai Parlament nagyobb befolyást szerez a jogalkotás, a költségvetés és a nemzetközi megállapodások terén.

A jogalkotás terén új intézkedés az együttdöntési eljárás (új nevén a „rendes jogalkotási eljárás”) hatályának kiterjesztése. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a szerződés a Parlamentet a Tanácséval egyenrangú, valós jogszabályalkotói hatáskörrel ruházza fel bizonyos területeken, amelyeken a Parlament eddig legfeljebb konzultációs joggal rendelkezett. Ilyen terület például a legális bevándorlás, a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés (az Eurojust, a bűnmegelőzés, a büntető jogszabályok közelítése, a bűncselekmények és szankciók meghatározásának összehangolása), a rendőrségi együttműködés (Europol), illetve a kereskedelempolitikához és a közös agrárpolitikához kapcsolódó egyes rendelkezések. Ezáltal az Európai Parlament hatásköre a jogszabályalkotás szinte minden területére kiterjed.

A költségvetés terén a szerződés megőrzi a gyakorlatban már eredményesen alkalmazott többéves pénzügyi keretet, amelyet csak a Parlament jóváhagyásával lehet elfogadni. A Lisszaboni Szerződés ezenkívül eltörli az ún. kötelező kiadások (például a közvetlen agrártámogatások) és a nem kötelező kiadások közötti korábbi megkülönböztetést. Ennek eredményeként a Parlament és a Tanács közösen határoz a kiadások mindegyikéről. Ezzel az uniós költségvetés elfogadása terén egyensúlyba kerül a két intézmény szerepe.

Végezetül a Lisszaboni Szerződés előírja, hogy az Európai Parlament jóváhagyása szükséges minden olyan nemzetközi megállapodás megkötéséhez, mely a rendes jogalkotási eljárás alkalmazási körébe tartozó területek valamelyikét érinti.

A nemzeti parlamentek hangsúlyosabb szerepe

A Lisszaboni Szerződés elismeri és megerősíti a nemzeti parlamentek szerepét, és – a közösségi intézmények hatáskörének sérelme nélkül – nagyobb részvételi lehetőséget biztosít számukra az Unió munkafolyamataiban.

A szerződés egyik új rendelkezése világosan meghatározza a nemzeti parlamentek Unión belüli jogait és kötelességeit. A rendelkezés értelmében a nemzeti parlamenteknek joguk van arra, hogy tájékoztatáshoz jussanak, ellenőrizzék a szubszidiaritás elvének betartását, részt vegyenek a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése terén végzett értékelő eljárásokban vagy a szerződések felülvizsgálatában.

A Lisszaboni Szerződés főként a szubszidiaritás ellenőrzése terén hoz előrelépést. Az elv értelmében azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak abban az esetben járhat el, ha a közösségi szinten végrehajtott intézkedés hatékonyabb megoldást jelent, mint a tagállami szintű fellépés. A nemzeti parlamentek a szerződés értelmében jelezhetik, miért ítélik adott esetben úgy, hogy egy bizonyos javaslat nem felel meg a szubszidiaritás elvének. Az eljárás ezután két lépésben folytatódik:

  • Amennyiben a nemzeti parlamentek egyharmada úgy ítéli, hogy a kérdéses javaslat nem felel meg a szubszidiaritás alapelvének, a Bizottságnak felül kell vizsgálnia javaslatát, melyet ezt követően fenntarthat, módosíthat vagy visszavonhat.
  • Amennyiben a nemzeti parlamentek többsége úgy találja, hogy a javaslat nem felel meg a szubszidiaritás elvének, és a Bizottság ettől függetlenül fenntartja javaslatát, különleges eljárás indul. A Bizottság köteles megindokolni, miért döntött javaslata fenntartása mellett. Ezt követően az Európai Parlament és a Tanács határoz arról, folytatható-e a jogalkotási folyamat.

A Miniszterek Tanácsának átláthatósága

A szerződés fontos előrelépést jelent azon tekintetben is, hogy a nemzeti parlamentek és a polgárok ezentúl közvetlenül követhetik a Tanács döntéshozatali munkáját. Azon tanácsi ülések ugyanis, amelyeken a résztvevők jogszabály-alkotási aktus tervezetéről tanácskoznak vagy szavaznak, mostantól nyilvánosak.

A részvételen alapuló demokrácia elmélyítése

Az európai polgároknak jelenleg is sokféle olyan eszköz áll rendelkezésükre, mely biztosítja számukra, hogy tájékoztatáshoz jussanak, valamint hogy részt vegyenek a közösség politikai munkájában. Ezen eszközök sorába illeszkedik a polgári kezdeményezés, az az új kezdeményezési jog, melynek értelmében egymillió, több tagállamból származó polgár kezdeményezheti, hogy a Bizottság – hatáskörén belül – javaslatot terjesszen elő.

A polgári kezdeményezés gyakorlati lefolytatásának különböző módozatait jogszabály rögzíti majd.

A Lisszaboni Szerződés ezenfelül hangsúlyozza a konzultációk fontosságát, valamint a különböző egyesületekkel, a civil társadalommal, a szociális partnerekkel, az egyházakkal és a nem vallási szervezetekkel folytatott párbeszédet.

Az Unió és a tagállamok közötti viszonyrendszer

A Lisszaboni Szerződés meghatározza, hogy az egyes tevékenységi területek az Unió vagy a tagállamok hatáskörébe tartoznak-e. Tulajdonképpen arra a gyakran feltett kérdésre válaszol, hogy „kinek mi a feladata az Unióban?” A szerződés a hatásköröket három általános kategóriába sorolja:

  • Kizárólagos hatáskörök: kizárólag az Unió alkothat jogszabályokat. Ilyen terület például a vámunió, a közös kereskedelempolitika vagy a versenypolitika.
  • Támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések: az Unió egyes tagállami tevékenységeket csak támogathat (pl. pénzügyi segítségnyújtás révén). Idetartozik többek között a kultúra, az oktatás vagy az ipar területe.
  • A megosztott hatáskörök a többi területre, például a környezetvédelemre, a közlekedésre és a fogyasztóvédelemre terjednek ki. Az Unió és a tagállamok – a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett – osztoznak a jogszabályalkotás hatáskörén.

Az Európai Unióhoz csatlakozott tagállamok egyéni döntésétől függ, hogy a Közösségen belül kívánnak-e maradni. A Lisszaboni Szerződés tartalmaz egy ún. önkéntes kilépési záradékot, amely kimondja, hogy a tagországok bármikor szabadon kiléphetnek az Unióból.

Jogi nyilatkozat | Cookie-k | Az EUROPA portálról | Keresés | Kapcsolat | Az oldal tetejére