Az emberkereskedelem elleni küzdelem
A bármilyen motivációból – akár szexuális kizsákmányolás, akár munka céljából – elkövetett emberkereskedelem alapvető emberi jogok megsértését jelenti. Mivel különösen olyan sebezhető csoportokat érint, mint a nők és a gyermekek, az Európai Unió intézkedéseit ezen csoportok védelmére összpontosítja, valamint arra, hogy megelőzze ezt a jelenséget és fellépjen ellene, különösen a tagállamok rendőri és igazságügyi szervei közötti együttműködés és összehangolásuk megerősítése révén. Hasonlóképpen az EU közös rendelkezések alkotta keretrendszert vezet be bizonyos kérdések kezelése érdekében, mint amilyen a büntetendőség, valamint a büntetési tételek és súlyosbító körülmények az emberkereskedelmi esetekben. Az EU intézkedései, amelyek ilyen módon az emberkereskedelem áldozatait is hivatottak védeni, az e területhez kapcsolódó cselekvés céljait és prioritásait meghatározó okmányokon alapulnak, azonban egyszersmind az erőszak, a szexturizmus és a gyermekpornográfia elleni fellépés tágabb kontextusába is szervesen beágyazódnak.
-
ÁLTALÁNOS KERET
- Az emberkereskedelem megelőzése és az ellene folytatott küzdelem
- Emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport
- A gyermekek, a fiatalok és a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem: a Daphne III program (2007–2013)
- Az emberkereskedelem megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről szóló jegyzőkönyv
- A migránsok szárazföldön, tengeren és légi úton való csempészete elleni jegyzőkönyv
- Tartózkodási engedély az emberkereskedelem áldozatai számára
- A legjobb gyakorlatokról, normákról és eljárásokról szóló terv
- A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség külső dimenziója
- Az emberkereskedelem elleni küzdelemArchívumok
- Emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoportArchívumok
- A gyermekek, a fiatalok és a nők elleni erőszak megelőzését szolgáló fellépés: a Daphne II. program (2004–2008)Archívumok
- A gyermekek, a fiatalok és a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés: a Daphne programArchívumok
- STOP IIArchívumok
- Ösztönző és csereprogram az emberkereskedelem és a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelemért felelős személyek részére (STOP)Archívumok
-
A GYERMEKEK VÉDELME
- A gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelem
- Biztonságosabb internet program 2009–2013
- Az interneten megjelenő gyermek-pornográfia elleni küzdelem
- A gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemArchívumok
- Eltűnt vagy szexuális kizsákmányolás áldozatává vált gyermekek felkutatása
- A kísérő nélküli kiskorúakról szóló cselekvési terv (2010–2014)
- A gyermekek védelme a digitális világban
- A gyermekjogi stratégia feléArchívumok
- Az emberkereskedelem, a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelem
- A gyermekszexturizmus elleni küzdelmet szolgáló intézkedések végrehajtása
- A gyermekszexturizmus elleni küzdelem
- A NŐK VÉDELME



