RSS
Betűrendes mutató
Az oldal 15 nyelven érheto el.
Új nyelvek:  CS - HU - PL - RO

We are migrating the content of this website during the first semester of 2014 into the new EUR-Lex web-portal. We apologise if some content is out of date before the migration. We will publish all updates and corrections in the new version of the portal.

Do you have any questions? Contact us.


Európai elfogatóparancs

Az Európai Unió elfogadja az elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározatot. A határozat egyszerűsíti és felgyorsítja az eljárásokat; valamennyi politikai és közigazgatási eljárást egyetlen igazságügyi eljárás vált fel.

JOGI AKTUS

A Tanács 2002/584/IB kerethatározata (2002. június 13.) az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról [Hivatalos Lap L 190., 2002.7.18.] [lásd a módosító jogszabály(oka)t].

ÖSSZEFOGLALÓ

A 2002-ben elfogadott európai elfogatóparancs a kiadatási rendszer helyébe lép azáltal, hogy valamennyi nemzeti igazságügyi hatóságot (végrehajtó igazságügyi hatóságot) kötelez arra, hogy a valamely személyre vonatkozóan egy másik tagállam igazságügyi hatósága (kibocsátó igazságügyi hatóság) által kiállított átadási kérelmet minimális ellenőrzéssel, ipso facto ismerje el. A kerethatározat 2004. január 1-jén lépett hatályba, és valamennyi korábbi vonatkozó jogszabályt felváltott.

A tagállamok ennek ellenére továbbra is szabadon alkalmazhatnak és köthetnek kétoldalú vagy többoldalú megállapodásokat, amennyiben ezek megkönnyítik vagy tovább egyszerűsítik az átadási eljárásokat. A fent említett megállapodások semmiképpen sem érinthetik hátrányosan az olyan tagállamokkal fennálló kapcsolatokat, amelyek ezeknek nem részesei.

Általános elvek

A kerethatározat meghatározása szerint az európai elfogatóparancs egy adott tagállamban elfogadott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállamban egy adott személyt a következők érdekében elfogjanak és átadjanak:

  • büntetőeljárás lefolytatása;
  • szabadságvesztés-büntetés végrehajtása;
  • szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása.

Az elfogatóparancsot a következő esetekben kell alkalmazni:

  • legalább négy havi szabadságvesztésre vagy szabadságelvonásra vonatkozó jogerős ítélet;
  • olyan bűncselekmény, amely esetében a várható szabadságvesztési vagy szabadságelvonási büntetés felső határa meghaladja az egy évet.

A cselekmény kettős büntethetőségének mérlegelése nélkül átadásra kerül többek között az alábbi bűncselekmények elkövetője, feltéve, hogy a kibocsátó tagállamban az adott bűncselekményre vonatkozó büntetési tétel felső határa legalább háromévi szabadságvesztés: terrorizmus, emberkereskedelem, korrupció, bűnszervezetben való részvétel, pénzhamisítás, emberölés, rasszizmus és idegengyűlölet, erőszakos közösülés, lopott gépjárművek kereskedelme, csalás, ideértve az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalást is.

A fent említettektől eltérő bűncselekmények esetében az átadás feltételéül szabható, hogy azok a cselekmények, amelyek miatt az átadást kérték, a végrehajtó tagállam joga szerint bűncselekménynek minősüljenek (a kettős büntethetőségre vonatkozó szabály).

Az európai elfogatóparancsnak számos információt kell tartalmaznia az érintett személy személyazonosságára, a kibocsátó igazságügyi hatóságra, a jogerős ítéletre, a bűncselekmény jellegére, a büntetésre stb. vonatkozóan (a formanyomtatvány mintája megtekinthető a kerethatározat mellékletében).

Eljárások

Általános esetben a kibocsátó hatóság közvetlenül továbbítja az európai elfogatóparancsot a végrehajtó igazságügyi hatóságnak. A határozat előírja a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS) és az Interpollal való együttműködést. Ha a végrehajtó tagállam hatósága nem ismert, a kibocsátó tagállam igénybe veheti az Európai Igazságügyi Hálózat segítségét.

Minden tagállamnak joga van szükséges és arányos intézkedéseket meghozni a keresett személlyel szemben. Ha egy keresett személyt elfognak, jogában áll megismerni az európai elfogatóparancs tartalmát, valamint igénybe veheti védő és tolmács szolgáltatásait.

Minden esetben a végrehajtó hatóság dönt arról, hogy az érintett személyt továbbra is fogva tartja, vagy bizonyos feltételekkel szabadon bocsátja.

A döntés meghozataláig (a nemzeti rendelkezésekkel összhangban) a végrehajtó hatóság kihallgatja az érintett személyt. A végrehajtó igazságügyi hatóság legkésőbb az elfogást követő 60 napon belül köteles végleges határozatot hozni az európai elfogatóparancs végrehajtásáról. A meghozott határozatról haladéktalanul tájékoztatja a kibocsátó hatóságot.

Az európai elfogatóparancs végrehajtásából eredő fogva tartás teljes időtartamát be kell számítani a kiszabott szabadságvesztés teljes időtartamába.

Az érintett személy nyilatkozhat arról, hogy beleegyezik az átadásba. Ez a nyilatkozat nem visszavonható, ezért biztosítani kell az érintett teljes körű előzetes tájékoztatását. Ilyen esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság legkésőbb a beleegyezést követő tíz napon belül köteles végleges határozatot hozni az elfogatóparancs végrehajtásáról.

A végrehajtás és az átadás megtagadásának okai

Egy tagállam az alábbi esetekben tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását:

  • egy tagállam ugyanazon személy ellen ugyanazon bűncselekményért korábban jogerős ítéletet hozott (a „non bis in idem” elve);
  • a bűncselekmény a végrehajtó tagállamban közkegyelem alá esik;
  • az érintett személy a végrehajtó tagállam joga szerint életkora miatt büntetőjogi felelősségre nem vonható.

Egyéb körülmények esetén (a végrehajtó tagállam rendelkezései szerint a büntethetőség vagy a büntetés elévült, az érintett személyt egy harmadik állam ugyanazon cselekmény miatt jogerősen elítélte) a végrehajtó tagállam megtagadhatja az elfogatóparancs végrehajtását. Ehhez akkor is joga van, ha az érintett személy nem jelent meg személyesen azon a tárgyaláson, amelyen az ítéletet hozták, kivéve ha megfelelő biztosítékokról rendelkeztek. A megtagadásra vonatkozó döntést minden esetben indokolni kell.

Bizonyos tájékoztatás ellenében (az elfogatóparancsra, a bűncselekmény jellegére, az érintett személyazonosságára stb. vonatkozóan) minden tagállam engedélyezi, hogy az érintett személyt területén átadás céljából átszállítsák.

Az európai elfogatóparancsot le kell fordítani a végrehajtó tagállam hivatalos nyelvére. Mindemellett bármely olyan biztonságos eszközzel továbbítható, amely alkalmas írásbeli változat készítésére, és a végrehajtó tagállam számára lehetővé teszi hitelességének megállapítását.

Gyakorlati, általános és záró rendelkezések

2004. január 1-jétől a tagállamokhoz érkező kiadatási kérelmek esetében a kerethatározat végrehajtása céljából elfogadott nemzeti intézkedésekkel összhangban járnak el.

A kerethatározatot Gibraltárra is alkalmazni kell.

HIVATKOZÁSOK

Jogi aktus Hatálybalépés Az átültetés határideje a tagállamokban Hivatalos Lap

2002/584/IB tanácsi kerethatározat

2002.8.7.

2003.12.31.

HL L 190., 2002.7.18.

Módosító jogszabály(ok) Hatálybalépés Az átültetés határideje a tagállamokban Hivatalos Lap

2009/299/IB tanácsi kerethatározat

2009.3.28.

2011.3.28.

HL L 81., 2009.3.27.

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

A Bizottság jelentése az Európai Parlamentek és a Tanácsnak (2011. április 11.) az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i tanácsi kerethatározat 2007-től való végrehajtásáról [COM(2011) 175 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].
Ez a jelentés számvetést készít az európai elfogatóparancs elfogadása óta eltelt hét év eredményeiről. Operatív szinten a kezdeményezés úgy tűnik, sikeres volt: 54 689 elfogatóparancsot adtak ki, amelyek közül 11 630-at hajtottak végre. Az uniós tagállamok közötti kiadatás átlagos időtartama az átadáshoz hozzájáruló személyek esetében 14–17 nap, a hozzá nem járulók esetében pedig 48 nap, szemben a korábbi helyzettel, amikor a várakozási idő meghaladta az egy évet. Ez a mechanizmus tovább erősíti a személyek szabad mozgását az Unión belül, miközben biztosítja, hogy a határok nyitottságával ne éljenek vissza azok, akik az igazságszolgáltatást akarják elkerülni, A Bizottság ennek ellenére hiányosságokat is említ, elsősorban az alapvető jogok tiszteletben tartásával összefüggésben. Felszólítja a tagállamokat, hogy amennyiben még nem tették meg, saját jogszabályaikat hozzák összhangba a 2002/584/IB kerethatározattal, valamint hajtsák végre az európai elfogatóparancs működésének javítása érdekében már elfogadott eszközöket. A jelentés megállapítja továbbá, hogy túlságosan sok elfogatóparancsot adnak ki csekély súlyú bűncselekmények esetében, és szorgalmazza, hogy a kérelmező tagállamok alkalmazzák az arányosság elvét.

A Bizottság jelentése (2006. január 24.) az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i tanácsi kerethatározat 34. cikke alapján (felülvizsgált változat) [COM(2006) 8 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].
A jelentés felülvizsgált változata elsősorban az eredeti jelentés benyújtását követően elfogadott olasz jogszabályra vonatkozik. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy az európai elfogatóparancs a tagadhatatlan kezdeti késések ellenére a legtöbb előrelátható esetben operatív.

A Bizottság jelentése (2005. február 23.) az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2005. június 13-i tanácsi kerethatározat 34. cikke alapján [COM(2005) 63 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].
A Bizottság e jelentésben szereplő értékelése szerint az európai elfogatóparancs a 2004. január 1-jei bevezetése óta pozitív hatással bír a politikai függetlenség és a hatékonyság, valamint az átadási eljárás gyorsasága tekintetében is, mindemellett pedig tiszteletben tartja az érintett személyek alapvető jogait.

Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2005. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdésében említett nyilatkozato [Hivatalos Lap L 246., 2003.9.29].

Dánia, Finnország és Svédország úgy nyilatkozik, hogy hatályos és egységes jogszabályaik lehetővé teszik a jelenlegi kerethatározat rendelkezéseinek elmélyítését és kibővítését. Ezek az országok egymás között továbbra is hatályban tartják a jelenlegi egységes jogszabályokat, azaz:

  • Dániában: az északi kiadatási törvényt (az 1960. február 3-i 27. sz. módosított törvény);
  • Finnországban: az északi kiadatási törvényt (270/1960);
  • Svédországban: az 1959. évi 254. sz. törvényt a bűncselekmények esetében Dánia, Finnország, Izland és Norvégia irányában történő kiadatásról.
Utolsó frissítés: 10.07.2011
Jogi nyilatkozat | Bővebben erről az oldalról | Keresés | Kapcsolat | Az oldal tetejére