Az áruk egységes piaca: külső dimenzió
Ahhoz, hogy optimálisan működhessen, a belső piacnak összhangban kell állnia a nemzetközi környezettel is. Számos szereplő (pénzügyi intézmények, vállalkozások stb.) határainkon túl működik. Európai árukkal a világ minden pontján kereskednek. Ugyanakkor az EU-n kívüli országokból áruk végeláthatatlan áramlata halad át Európán. Előfordulnak azonban ellentmondások is az európai piac elvei és szabványai, illetve a harmadik országok szabályai között. Ezenkívül a szerzői jogok, szabadalmak és adatok védelmét is biztosítani kell, függetlenül az áru rendeltetési helyétől. A belső piaci politikák legtöbbje nemzetközi jellegű, és az Európai Unió biztosítja, hogy ne mondjanak ellent egymásnak. Az Európai Unió feladatai közé tartozik az áruk és szolgáltatások kereskedelmének elősegítése is tisztább, a körülményekhez igazított keretek által, a kereskedelem fellendítése (szabadkereskedelmi területek létrehozásával a partnerekkel), valamint a közös nemzetközi szabványok előmozdítása. Végül az egységes piac külső dimenziója az európai bővítési politikával is elválaszthatatlanul összekapcsolódik, hiszen minden új tagállam felvétele csak abban az esetben mehet végbe, ha ténylegesen sor kerül az európai jogszabályok átvételére.
-
EGYEDI RENDELKEZÉSEK
- Kettős felhasználású termékek
- Kábítószer-prekurzorok: külügyi vonatkozások
- Törzskönyvezett gyógyszerkészítmények párhuzamos behozatala
- Kulturális javak kivitele
- A valamely EU-tagállam területéről jogellenesen kiszállított kulturális tárgyak visszaszolgáltatása
- Szellemi tulajdonjogokat sértő áruk
- Polgári felhasználású robbanóanyagok engedélyezése
- Lőfegyverek
- Veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok (CITES)
- A macska- és kutyaprém kereskedelmének tilalma
- Fókatermékek kereskedelme
- Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás
-
BŐVÍTÉS
-
Folyamatos bővítés
- Horvátország – Belső piac
- Törökország – Belső piac
- Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság – Belső piac
- Iceland - Internal market (DE) (EN) (FR)
- A 2007. januári bővítés
-
A 2004. májusi bővítés
- CiprusArchívumok
- ÉsztországArchívumok
- MagyarországArchívumok
- LettországArchívumok
- LitvániaArchívumok
- MáltaArchívumok
- LengyelországArchívumok
- CsehországArchívumok
- SzlovákiaArchívumok
- SzlovéniaArchívumok
-
Folyamatos bővítés



