RSS
Betűrendes mutató
Az oldal 15 nyelven érheto el.
Új nyelvek:  CS - HU - PL - RO

We are migrating the content of this website during the first semester of 2014 into the new EUR-Lex web-portal. We apologise if some content is out of date before the migration. We will publish all updates and corrections in the new version of the portal.

Do you have any questions? Contact us.


Egységes Európai Okmány

Az Egységes Európai Okmány (EEO) felülvizsgálta a Római Szerződéseket, hogy új lendületet adjon az európai integrációnak, és létrehozza a belső piacot. Módosította az európai intézmények működésének szabályait, és kibővítette a közösségi jogköröket, elsősorban a kutatás és fejlesztés, a környezetvédelem és a közös külpolitika területén.

AZ OKMÁNY SZÜLETÉSE

Az Egységes Európai Okmányt kilenc tagállam 1986. február 17-én, Luxemburgban írta alá, majd őket követte Dánia, Olaszország és Görögország 1986. február 28-án. Az Okmány az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés első átfogó módosítása volt. 1987. július 1-jén lépett hatályba.

Az alábbi főbb lépések vezettek az Egységes Európai Okmány aláírásához:

  • 1983. június 19-i stuttgarti ünnepélyes nyilatkozat
    A Hans Dietrich Genscher német külügyminiszter és olasz kollégája, Emilio Colombo nevével fémjelzett terv alapján kidolgozott szöveget tagállami nyilatkozatok egészítették ki, amelyek az intézményközi kapcsolatok, a Közösség hatáskörei és a politikai együttműködés terén elérendő célokhoz kapcsolódtak. Az állam- és kormányfők kötelezettséget vállaltak arra, hogy felülvizsgálják az e területeken elért haladást, és meghatározzák, vajon bele kell-e foglalni ezeket egy Európai Unióról szóló szerződésbe.
  • Az Európai Unióról szóló szerződés tervezete
    Altiero Spinelli olasz parlamenti képviselő ösztönzésére megalakult egy intézményi ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság, amelynek feladata az volt, hogy kidolgozza a meglévő Közösségeket egy Európai Unióval felváltó szerződést. Az Európai Parlament 1984. február 14-én fogadta el a tervezetet.
  • Az 1984. június 25−26-i fontainebleau-i Európai Tanács
    A parlamenti szerződéstervezetből kiindulva egy, az állam- és kormányfők személyes képviselőiből álló és Dooge ír szenátor által vezetett ad hoc bizottság megvizsgálta az intézményi kérdéseket. A Dooge-bizottság jelentése felkérte az Európai Tanácsot, hogy hívjon össze kormányközi konferenciát az Európai Unióról szóló szerződéssel kapcsolatos tárgyalások lefolytatásához.
  • A belső piacról szóló 1985. évi fehér könyv
    A Bizottság Jacques Delors elnök kezdeményezésére fehér könyvet tett közzé, amelyben 279 olyan jogalkotási intézkedést határozott meg, amelyekre a belső piac létrehozásához szükség volt. A Bizottság ütemtervet terjesztett elő, és 1992. december 31-ét jelölte meg végső határidőként.

Az 1985. június 28–29-i milánói Európai Tanács végül összehívta a kormányközi konferenciát, amely a luxemburgi elnökség idején 1985. szeptember 9-én nyílt meg, és 1986. február 28-án, Hágában fejeződött be.

CÉLKITŰZÉSEK

Az Egységes Európai Okmány elsődleges célja az volt, hogy új lendületet adjon az európai integráció folyamatának, lehetővé téve ezáltal a belső piac tényleges megvalósítását. Úgy tűnt azonban, hogy ez a cél a meglévő szerződések alapján nehezen elérhető, különösen a Tanácson belül követett döntéshozatali folyamat miatt, amely a jogszabályok harmonizációja tekintetében egyhangú döntéseket követelt.

Ez indokolta az Egységes Európai Okmány aláírásával zárult kormányközi konferencia kettős célját. Egyrészről szükség volt egy közös kül- és biztonságpolitikáról szóló szerződés aláírására, más részről pedig az EGK-Szerződést módosító jogszabályra, többek között az alábbi területeken:

  • a Tanács döntéshozatali eljárása;
  • a Bizottság jogkörei;
  • az Európai Parlament jogkörei;
  • a Közösség hatáskörének kiterjesztése.

FELÉPÍTÉS

Az Okmány egy preambulumból és négy címből áll, valamint tartalmazza a konferencián elfogadott nyilatkozatokat.

A preambulum a Szerződés főbb céljait ismerteti, és hangot ad a tagállamok azon szándékának, hogy a közöttük lévő kapcsolatok egészét egy európai Unió létrehozása céljából átalakítják. A preambulum ezenfelül kimondja, hogy az Okmány egységes jellegű, amely összefogja a külpolitika terén folytatott együttműködésre, valamint az Európai Közösségekre vonatkozó közös rendelkezéseket. Végül rávilágít a Szerződések felülvizsgálatának két céljára, vagyis hogy „a közös politikák kiterjesztésével és új célok követésével javítsák a gazdasági és társadalmi helyzetet”, és biztosítsák „a Közösségek zavartalanabb működését”.

Az I. cím a politikai együttműködésre és az Európai Közösségekre egyaránt vonatkozó közös rendelkezéseket tartalmazza. A II. cím az Európai Közösségeket létrehozó szerződések módosításaival, a III. cím pedig a külpolitika terén folytatott európai együttműködéssel foglalkozik. A IV. cím az általános és záró rendelkezéseket foglalja magában.

A SZERZŐDÉS EREDMÉNYEI – INTÉZMÉNYI VÁLTOZÁSOK

A belső piac megvalósításának előmozdítása érdekében az Okmány kibővítette azon esetek körét, amelyekben a Tanács egyhangú döntés helyett minősített többséggel határozhat. Ez megkönnyítette a döntéshozatalt, mivel elkerülte a 12 tagállam közötti konszenzus szükségességéből eredő elkerülhetetlen késedelmeket. A belső piac létrehozását célzó intézkedések esetében – az adózással, a személyek szabad mozgásával, valamint a munkavállalók jogaival és érdekeivel kapcsolatos intézkedések kivételével – többé nem volt szükség egyhangú döntéshozatalra.

Az Egységes Európai Okmány létrehozta az Európai Tanácsot, amely hivatalos keretet adott az állam- és kormányfők konferenciáinak és csúcstalálkozóinak. E közösségi szerv hatásköreit ugyanakkor nem határozta meg. Az Európai Tanács nem rendelkezett döntéshozatali jogkörrel, illetve a többi intézménnyel szemben korlátozási jogkörrel sem.

Az Okmány megerősítette a Parlament jogköreit azáltal, hogy a társulási szerződések megkötésekor követelményként előírta a Parlament általi egyetértést. Ezenfelül az Okmány létrehozta az együttműködési eljárást, amely megerősítette az Európai Parlament intézményi párbeszédben játszott szerepét, mivel a jogszabályjavaslatokat illetően lehetőséget adott a második olvasatra. Az eljárás alkalmazási köre ugyanakkor továbbra is azokra az esetekre korlátozódott, amelyekben a Tanács minősített többséggel határozott, a környezeti ügyek kivételével.

Az Okmány tisztázta a végrehajtási hatáskörökkel kapcsolatos meglévő rendelkezéseket. A 10. cikk az EGK-Szerződés 145. cikkét módosítja, és általános szabályként előírja, hogy a Tanács hatáskörrel ruházza fel a Bizottságot a jogi aktusok végrehajtására. A Tanács kizárólag meghatározott esetekben tarthatja fenn a végrehajtási hatáskör gyakorlásának jogát. Az Egységes Európai Okmány megteremtette az Elsőfokú Bíróság létrehozásához szükséges feltételeket. Valamennyi ügy továbbutalható a Bírósághoz, a tagállamok vagy a közösségi intézmények által indított keresetek, illetve az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések kivételével.

A SZERZŐDÉS EREDMÉNYEI – POLITIKAI VÁLTOZÁSOK

A 8a. cikk egyértelműen meghatározza az Okmány célját, amely nem más, mint hogy 1992. december 31-ig fokozatosan létrehozza a belső piacot. A belső piac az Okmány értelmében „olyan, belső határok nélküli térség, amelyben e szerződés rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása”.

Ami a monetáris hatáskört illeti, az Okmány nem teszi lehetővé egy új politika végrehajtását, de a szöveget a monetáris hatáskörre vonatkozó rendelkezésekkel egészíti ki. A gazdaság- és monetáris politikák konvergenciája már a korábban is a meglévő hatáskörök részét képezte.

A szociálpolitikát már az EGK-Szerződés is szabályozta, azonban az Okmány e tekintetben két új cikket vezet be. Az EGK-Szerződés 118a. cikke felhatalmazza a Tanácsot, amely az együttműködési eljárás keretében minősített többséggel határoz, hogy minimumkövetelményeket állapítson meg, és ezáltal javításokat ösztönözzön „a munkakörnyezet tekintetében a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében”. Az EGK-Szerződés 118b. cikke előírja a Bizottság számára, hogy törekedjen a szociális partnerek közötti európai szintű párbeszéd fejlesztésére.

Az Okmány – a belső piac létrehozása által az elmaradottabb régiókra gyakorolt hatások ellensúlyozása, valamint a különböző régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentése érdekében – a gazdasági és társadalmi kohéziót erősítő közösségi politikát hoz létre. A közösségi fellépés az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA) és az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) révén valósul meg.

A kutatás és technológiai fejlesztés tekintetében az EGK-Szerződés 130f. cikke célul tűzi ki, hogy „erősítse az európai ipar tudományos és technológiai alapjait, és ösztönözze nemzetközi versenyképességének fejlődését”. E cél elérése érdekében az Okmány többéves keretprogramok végrehajtását irányozza elő, amelyeket a Tanács egyhangúlag fogad el.

A környezet közösségi szintű védelmével kapcsolatos megfontolások már a Római Szerződésben is jelen voltak. Az Okmány három új cikkel bővül (az EGK-Szerződés 130r., 130s. és 130t. cikke), amelyek lehetővé teszik a Közösség számára a környezet minőségének megőrzését, védelmét és javítását, az emberi egészség védelméhez való hozzájárulást, valamint a természeti erőforrások körültekintő és ésszerű hasznosításának biztosítását. A szöveg kimondja, hogy a Közösség a környezet terén csak akkor lép fel, ha az adott intézkedés közösségi szinten jobban megvalósítható, mint a tagállamok szintjén (szubszidiaritás).

A 30. cikk kimondja, hogy a tagállamok törekednek egy közös európai külpolitika kialakítására és megvalósítására. E cél elérése érdekében vállalják, hogy minden olyan külpolitikai kérdésről tanácskoznak, amely a tagállamok biztonsága szempontjából érdeklődésre tarthat számot. A Tanács elnöksége felel a kezdeményezésekért, illetve a tagállamok álláspontjának összehangolásáért és képviseletéért harmadik országokkal szemben.

EGYSÉGES EURÓPAI OKMÁNY: ÁTTEKINTÉS ÉS KILÁTÁSOK

Az Egységes Európai Okmány lehetővé tette, hogy a közös piac 1993. január 1-jétől egységes piaccá alakuljon át. Az új közösségi hatáskörök létrehozásával és az intézményi reformokkal megnyitotta az utat a politikai integráció és a gazdasági és monetáris unió előtt, amelyeket később az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződés juttatott érvényre.

A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSAI

  • Az Európai Unióról szóló szerződés vagy „Maastrichti Szerződés” (1992)
    A Maastrichti Szerződés az Európai Unió keretein belül összevonta a három közösséget (Euratom, ESZAK, EGK), valamint intézményesítette a külpolitika és a védelmi politika területén, illetve a rendőri és az igazságügyekben folytatott együttműködést. Az Európai Gazdasági Közösséget Európai Közösséggé nevezte át. Ezenkívül a Szerződés létrehozta a gazdasági és monetáris Uniót, új közösségi politikákat vezetett be (oktatás, kultúra, fejlesztési együttműködés, kohéziós politika) és tovább bővítette az Európai Parlament jogköreit (együttdöntési eljárás).
  • Amszterdami Szerződés (1997)
    Az Amszterdami Szerződés a közösségi foglalkoztatáspolitika megteremtésével, egyes, korábban a bel- és igazságügyi együttműködés területéhez tartozó kérdések közösségi szintre emelésével, az Unió polgárközelibbé tételét célzó intézkedésekkel, valamint az egyes tagállamok közötti szorosabb együttműködés (megerősített együttműködés) lehetőségével tovább növelte az Unió hatáskörét. A Szerződés ezenfelül kiterjesztette az együttdöntés, valamint a minősített többségi szavazás hatályát, és leegyszerűsítette, valamint újraszámozta a Szerződések cikkeit.
  • Nizzai Szerződés (2001)
    A Nizzai Szerződés alapvetően az Amszterdami Szerződésből „hátramaradt” kérdésekkel, vagyis a bővítéshez kapcsolódó, 1997-ben nem rendezett intézményi problémákkal foglalkozott. Konkrétabban a Bizottság összetételéről, a tanácsi szavazatok súlyozásáról és a minősített többségi szavazás hatályának kiterjesztéséről van szó. Ezenkívül megkönnyítette a megerősített együttműködési eljárás alkalmazását, és hatékonyabbá tette az igazságszolgáltatási rendszert.
  • Lisszaboni Szerződés (2007)
    A Lisszaboni Szerződés átfogó intézményi reformokat indított útjukra. Eltörölte a Maastrichti Szerződés által létrehozott régi intézményi felépítést, és az Európai Közösséget az Európai Unióval váltotta fel. Jelentős változásokat vezetett be többek között az európai intézmények működési módja, a döntéshozatali folyamat, valamint a hatásköröknek az EU és tagállamai közötti megosztása területén. Célja az volt, hogy a 27 tagú bővített Unióban hatékonyabbá tegye a döntéshozatalt. A Lisszaboni Szerződés számos belső és külső uniós politika reformját valósítja meg. Elsősorban új politikaterületeken engedélyezi a közösségi intézményi jogalkotást és döntéshozatalt.

E Szerződést az alábbi csatlakozási szerződések is módosították:

  • Az Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozásáról szóló szerződés (1994)
    Ezzel a szerződéssel az Európai Közösség tagállamainak száma tizenkettőről tizenötre emelkedett.
  • A Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia csatlakozásáról szóló szerződés (2003)
    Ezzel a szerződéssel az Európai Közösség tagállamainak száma tizenötről huszonötre emelkedett.
  • A Bulgária és Románia csatlakozásáról szóló szerződés (2005). Ezzel a szerződéssel az Európai Közösség tagállamainak száma huszonötről huszonhétre emelkedett.

HIVATKOZÁSOK

SzerződésekAláírás dátumaHatálybalépésHivatalos Lap
Egységes Európai Okmány

1986.2.28.

1987.7.1.

HL L 169., 1987.6.29.

Az Európai Unióról szóló szerződés („Maastrichti Szerződés”)

1992.2.7.

1993.11.1.

HL C 191., 1992.7.29.

Amszterdami szerződés

1997.10.2.

1999.5.1.

HL C 340., 1997.11.10.

Nizzai Szerződés

2001.2.26.

2003.2.1.

HL C 80., 2001.3.10.

Lisszaboni Szerződés

2007.12.13.

2009.12.1.

HL C 306., 2007.12.17.

Csatlakozási szerződésekAláírás dátumaHatálybalépésHivatalos Lap
Az Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozásáról szóló szerződés

1994.6.24.

1995.1.1.

HL C 241., 1994.8.29.

A tíz új tagállam csatlakozásáról szóló szerződés

2003.4.16.

2004.5.1.

HL L 236., 2003.9.23.

A Bulgária és Románia csatlakozásáról szóló szerződés

2005.4.25.

2007.1.1.

HL L 157., 2005.6.21.

Ezek a tájékoztató dokumentumok az Európai Bizottságot jogilag nem kötelezik, nem kimerítők és nem jelentik a Szerződés szövegének hivatalos értelmezését.

Utolsó frissítés: 26.10.2010
Jogi nyilatkozat | Bővebben erről az oldalról | Keresés | Kapcsolat | Az oldal tetejére