A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
BEVEZETÉS
A Lisszaboni Szerződés meg kívánja erősíteni egy olyan közös európai térség megvalósítását, amelyen belül a személyek szabadon mozoghatnak, és hatékony jogvédelmet élvezhetnek. E térség létrehozása hatást gyakorol számos olyan területre, amelyeket illetően az uniós polgároknak komoly elvárásaik vannak: ilyen többek között a bevándorlás, valamint a küzdelem a szervezett bűnözés és a terrorizmus ellen. Ezek a problémák jelentős nemzetközi dimenzióval rendelkeznek, ezért hatékony európai szintű együttműködést tesznek szükségessé.
A Lisszaboni Szerződés ezért négy kategóriába osztja a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel összefüggő kérdéseket:
- a határok ellenőrzésével, a menekültüggyel és a bevándorlással kapcsolatos politikák;
- igazságügyi együttműködés polgári ügyekben;
- igazságügyi együttműködés büntetőügyekben;
- rendőrségi együttműködés.
Emlékeztetőül: ezek a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés és a rendőrségi együttműködés hatókörébe tartozó kérdések alkották régebben az Európai Unió (EU) kormányközi együttműködés tárgyát képező harmadik pillérét. A harmadik pillér tekintetében az európai intézmények nem rendelkeztek hatáskörrel, így sem rendeleteket, sem irányelveket nem volt joguk elfogadni. A Lisszaboni Szerződés véget vet ennek a megkülönböztetésnek, és a jövőben a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel összefüggő minden kérdésben lehetővé teszi az Unió beavatkozását.
A HATÁROK ELLENŐRZÉSE, MENEKÜLTÜGY ÉS BEVÁNDORLÁS
A Lisszaboni Szerződés új hatáskörökkel ruházza fel az európai intézményeket, amelyek immár a következőkkel összefüggésben is elfogadhatnak intézkedéseket:
- az Unió külső határai közös igazgatási rendszerének bevezetése, különösen az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség, azaz a Frontex (EN) megerősítésén keresztül;
- egy közös európai menekültügyi rendszer létrehozása; ez a rendszer egységes európai jogálláson, valamint a menedékjog megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokon alapul;
- a jogszerű bevándorlásra vonatkozó szabályok, feltételek és a kapcsolódó jogok megállapítása.
IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS POLGÁRI ÜGYEKBEN
A Lisszaboni Szerződés lehetővé teszi az uniós intézmények számára, hogy új intézkedéseket fogadjanak el az alábbiakat illetően:
- a kölcsönös elismerés elvének megvalósítása: minden igazságszolgáltatási rendszernek érvényesként és alkalmazandóként kell elismernie a más tagállamok igazságszolgáltatási rendszerei által elfogadott határozatokat;
- az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférés;
- alternatív módszerek kidolgozása a jogviták rendezésére;
- a bírák, ügyészek és az igazságszolgáltatási alkalmazottak képzése.
IGAZSÁGÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS BÜNTETŐÜGYEKBEN
Az Unió harmadik pillérének felszámolásával az uniós intézmények a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés egésze tekintetében felhatalmazást kaptak a jogalkotásra.
Pontosabban az európai intézmények ezentúl szabályozási minimumokat állapíthatnak meg a legsúlyosabb bűncselekmények és büntetési tételek meghatározása tekintetében. Ezen túlmenően az Unió részt vehet a büntetőeljárás lefolytatásával kapcsolatos közös szabályok megállapításában is, például a bizonyítékok elfogadhatóságát vagy a személyek jogait illetően.
A Lisszaboni Szerződés az Eurojust (EN) szerepét is meg kívánja erősíteni az Unióban. Emlékeztetőül: az Eurojust feladata elősegíteni a nyomozások és büntetőeljárások tagállamok illetékes hatóságai közötti összehangolását. Az Eurojust csupán javaslattételi hatáskörrel rendelkezik: nyomozások és büntetőeljárások megindítását kérheti a nemzeti hatóságoktól. A Lisszaboni Szerződés immár lehetővé teszi az uniós intézmények számára, hogy az Eurojust feladatait és hatásköreit rendes jogalkotási eljárás keretében kiterjesszék.
A Lisszaboni Szerződés mindezeken felül foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy egy valódi európai ügyészséget hozzon létre az Eurojustból. Ez az ügyészség jelentős hatáskörökkel rendelkezne, mert felhatalmazása lenne a bűncselekmények tetteseinek felkutatására, velük szemben a nyomozás lefolytatására és bíróság elé állításukra. Az Európai Ügyészség ráadásul a tagállamok hatáskörrel rendelkező bíróságai előtt a vádhatósági feladatok ellátására is jogosult lenne.
Mindamellett a Lisszaboni Szerződés még nem hozza létre az Európai Ügyészséget. Mindössze felhatalmazza a Tanácsot, hogy egyhangúlag rendeletet fogadhasson el ezzel kapcsolatban. Ha a Tanácsnak nem sikerül egyhangú határozatot hoznia, akkor legalább kilenc tagállam úgynevezett „megerősített együttműködés” keretében jogosult lehet egy zártkörű európai ügyészség létrehozására.
RENDŐRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS
A büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködéshez hasonlóan a rendőrségi együttműködés is a harmadik pillér felszámolásával jött létre. Az európai intézmények ezentúl elfogadhatnak rendeleteket és irányelveket ezen a területen.
A rendes jogalkotási eljárást tehát a rendőrségi együttműködés minden nem operatív területére kiterjesztették. Ezzel szemben az operatív együttműködés a Tanács egyhangú döntését megkívánó különleges jogalkotási eljárás tárgyát képezi. A Lisszaboni Szerződés mindamellett lehetőséget biztosít megerősített együttműködésre is, amennyiben a Tanácsnak nem sikerül egyhangúlag határoznia.
A Lisszaboni Szerződés fokozatosan meg kívánja erősíteni az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol (EN)) szerepét. A Szerződés – akárcsak az Eurojust esetében – feljogosítja a Tanácsot és a Parlamentet arra, hogy rendes jogalkotási eljárás keretében kiterjessze az Europol feladatait és hatásköreit. Az Europol szerepe jelenleg a tagállamok hatóságai közötti együttműködés megkönnyítésére korlátozódik. A Lisszaboni Szerződés előírja, hogy új feladatköre kiterjedhet operatív fellépések összehangolására, szervezésére és végrehajtására is.
MENTESSÉGEK
Az Egyesült Királyság, Írország és Dánia eltérhetnek a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel összefüggésben elfogadott összes intézkedéstől. Ennek a három országnak ugyanis jogában áll nem részt venni a vonatkozó jogalkotási eljárásokban. Az elfogadott intézkedések ezért rájuk nézve nem kötelezőek.
Az Egyesült Királyságra, Írországra és Dániára ezenfelül két eltérést biztosító záradék is vonatkozik:
- egy „részvételi” záradék, amely mindegyiküknek eseti alapon lehetővé teszi egy-egy intézkedés elfogadását vagy egy már elfogadott intézkedés alkalmazását. Ebben az esetben az adott intézkedés ugyanolyan kötelező rájuk nézve, mint a többi tagállamra; és
- egy „kívülmaradási záradék”, amely bármikor lehetővé teszi számukra, hogy ne alkalmazzanak egy-egy intézkedést.