RSS
Betűrendes mutató
Az oldal 15 nyelven érheto el.
Új nyelvek:  CS - HU - PL - RO

We are migrating the content of this website during the first semester of 2014 into the new EUR-Lex web-portal. We apologise if some content is out of date before the migration. We will publish all updates and corrections in the new version of the portal.

Do you have any questions? Contact us.


A hatáskörök Európai Unión belüli megosztása

BEVEZETÉS

A Lisszaboni Szerződés tisztázza a hatáskörök megosztását az Európai Unió (EU) és a tagállamok között. Így az alapító szerződések közül első alkalommal sorolja be e hatásköröket három fő kategóriába: ezek a kizárólagos hatáskörök, a megosztott hatáskörök és a támogató hatáskörök.

Az egyértelműsítésre irányuló ezen erőfeszítés nem von maga után jelentősebb változást a hatásköröket illetően. Ez a reform azonban fontos és szükséges az Unió megfelelő működéséhez. A múltban számos alkalommal derült fény olyan esetekre, amikor ütköztek az Unió és a tagállamok hatáskörei. Immár egyértelműen meghatározták az egyedi hatáskörök közötti határokat. Ez az átláthatóság ráadásul megkönnyíti a hatáskörök ellenőrzésével és gyakorlásával kapcsolatos alapelvek alkalmazását is.

AZ UNIÓ PILLÉREINEK FELSZÁMOLÁSA

A Lisszaboni Szerződés egyik legjelentősebb változtatása az Unió három pilléren nyugvó felépítésének felszámolása. Emlékeztetőül ezek a pillérek a következők voltak:

  • az Európai Közösség;
  • a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP), és
  • a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés.

E szerkezet keretében többféle hatáskör között is voltak átfedések. Az első pillér keretében az Unió jogalkotási eljárásaival összhangban fogadták el a jogi aktusokat, míg a két másik pillér a tagállamok közötti kormányközi együttműködésen alapult.

A Lisszaboni Szerződés véget vetett ennek a bonyolult felépítésnek. Az Európai Közösség megszűnt. Helyébe az Európai Unió lépett, amely rendelkezik olyan jogalkotási eljárásokkal, amelyek segítségével teljes körűen gyakorolhatja a ráruházott hatásköröket. Az Unió ráadásul szintén jogi személyiséget kapott, amivel eddig csak a régi Közösség rendelkezett. Mostantól tehát szerződéseket köthet a hatáskörébe tartozó területek vonatkozásában.

A HATÁSKÖRÖK HÁROM FŐ TÍPUSA

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) háromféle hatáskört különböztet meg, és mindegyik tekintetében (nem kimerítő jelleggel) felsorolja az adott hatáskörbe tartozó területeket:

  • kizárólagos hatáskörök (az EUMSZ 3. cikke): e területeken kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktust. A tagállamok szerepe tehát csupán az ilyen aktusok végrehajtására korlátozódik, kivéve, ha az Unió felhatalmazza őket bizonyos aktusok elfogadására;
  • megosztott hatáskörök (az EUMSZ 4. cikke): e területen mind az Unió, mind pedig a tagállamok elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat. A tagállamok mindamellett csak olyan mértékben gyakorolhatják hatáskörüket, amennyiben az Unió nem kíván élni a saját hatáskörével vagy nem gyakorolta azt;
  • támogató hatáskörök (az EUMSZ 6. cikke): az Unió csak a tagállamok intézkedéseinek támogatására, összehangolására vagy kiegészítésére rendelkezik hatáskörrel. Ezeken a területeken tehát nincsen jogalkotási hatásköre, és nem avatkozhat bele a tagállamoknak fenntartott hatáskörök gyakorlásába.

KÜLÖNLEGES HATÁSKÖRÖK

Az Unió bizonyos területek tekintetében különleges hatáskörökkel rendelkezik:

  • a gazdaság- és foglalkoztatáspolitikák összehangolása (az EUMSZ 5. cikke): az Unió hatásköre az ilyen koordináció feltételeinek biztosítására terjed ki. Átfogó és konkrét iránymutatásokat kell meghatároznia a tagállamok számára;
  • a KKBP (az Európai Unióról szóló szerződés 24. cikke): az Unió hatásköre kiterjed a közös kül- és biztonságpolitikával összefüggő minden területre. Ezt a politikát többek között az Európai Tanács elnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közreműködésével határozza meg és hajtja végre, akiknek feladatait és jogállását a Lisszaboni Szerződés elismerte. Mindamellett az Unió semmi esetre sem fogadhat el jogi aktust ezen a területen. Az Európai Unió Bírósága egyébként nem rendelkezik hatáskörrel az e területen történő döntéshozatalra;
  • a „rugalmassági záradék” (az EUMSZ 352. cikke): ez a záradék lehetővé teszi az Unió számára, hogy a Szerződések által ráruházott hatáskörökön túlnyúlóan is felléphessen, ha ez valamely célkitűzés elérése érdekében szükségesnek bizonyul. A záradék végrehajtása azonban szigorú eljáráshoz kötött, és alkalmazása bizonyos tekintetben korlátozott.

A HATÁSKÖRÖK GYAKORLÁSA

Az Uniónak hatáskörei gyakorlása során az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében meghatározott három alapelvet kell követnie. Az Unió hatásköreinek elhatárolása nagymértékben megkönnyíti ezeknek az alapelveknek a megfelelő alkalmazását:

  • a hatáskör-átruházás elve: az Unió kizárólag a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el;
  • az arányosság elve: az Unió hatásköreinek gyakorlása nem terjedhet túl azon, ami a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges;
  • a szubszidiaritás elve: a megosztott hatáskörök esetében az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben hatékonyabban tud fellépni, mint a tagállamok.

A HATÁSKÖRÖK ÁTRUHÁZÁSA

A hatásköröknek az Unió és a tagállamok közötti jelenlegi megosztása nincsen kőbe vésve. Az Unió hatásköreinek korlátozása vagy kiterjesztése azonban igen kényes kérdés, amelyhez az összes tagállam beleegyezésére és a Szerződések felülvizsgálatára van szükség.

Utolsó frissítés: 23.03.2010
Jogi nyilatkozat | Bővebben erről az oldalról | Keresés | Kapcsolat | Az oldal tetejére