A döntéshozatali eljárás és az intézmények munkája
Az EU politikáinak végrehajtása céljából az európai intézmények jogi aktusokat fogadnak el a Szerződésekben rögzített szabályokkal és eljárásokkal összhangban. Általában az Európai Bizottság tesz javaslatot jogi aktusokra, amelyeket aztán a Tanács és az Európai Parlament fogad el. A három fő eljárástípus a konzultáció, a hozzájárulás és az együttdöntési eljárás.
Az uniós polgároknak szintén van beleszólásuk a Közösség politikájának kidolgozásába. A 2000-es évek elején a Bizottság egy jelentős kezdeményezést indított útjára, a melynek célja a döntéshozatali eljárás átláthatóbbá, hatékonyabbá és demokratikusabbá tétele. E kezdeményezés célja, hogy az európai intézményeket közelebb hozza az állampolgárokhoz.
-
DÖNTÉSHOZATALI ELJÁRÁS
- Jogalkotási eljárások
- Polgári kezdeményezés
- Költségvetési rendelet
- Európa költségvetése (2014–2020)
- Egy új pénzügyi keretrendszer felé, 2007–2013
- A költségvetési kérdésekben való együttműködésről szóló intézményközi megállapodás
- A nemzetközi megállapodások elfogadásának eljárásrendje
- Az intézményközi együttműködés alapelve
- Az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti együttműködés
- Új tagállam csatlakozási folyamata
- JOGI ESZKÖZÖK
-
AZ INTÉZMÉNYEK TEVÉKENYSÉGEI
-
Kormányzás és a közösségi jogszabályok
- A kormányzásról szóló fehér könyv
- Cselekvési terv a szabályozási környezet javításáért
- A jobb szabályozást célzó program stratégiai felülvizsgálata
- A jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodás
- A szabályozási környezet egyszerűsítéseArchívumok
- Az adminisztratív terhek csökkentése
- Kevesebb adminisztratív formalitás az erőteljesebb növekedésértArchívumok
- Az Európai Unió tevékenységeiről folytatott tájékoztatás és vita
-
Közzététel, átláthatóság és iratokhoz való hozzáférés
- Átláthatósági nyilvántartás
- Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférés
- Az uniós intézmények által birtokolt dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésArchívumok
- Európai átláthatósági kezdeményezés
- Az európai átláthatósági kezdeményezésről szóló zöld könyvArchívumok
-
Kormányzás és a közösségi jogszabályok
- A KÖZÖSSÉGI OKMÁNYOK VÉGREHAJTÁSA
Lásd még
- Hogyan hoz döntéseket az Európai Unió? – Áttekintés
- Hozzáférés az Európai Bizottság belső dokumentumaihoz (DE) (EN) (FR)
- A komitológiai bizottságok munkájához kapcsolódó dokumentumok jegyzéke



