„.eu” felső szintű domain
A „.eu” felső szintű internetes domainnek köszönhetően létrejöhet Európa saját internetes identitása. A felső szintű domain célja, hogy láthatóbbá tegye az Európai Uniót az interneten, megnövelje a felhasználók rendelkezésére álló névválasztékot, valamint előmozdítsa a belső piacon folyó elektronikus kereskedelem fejlődését.
JOGI AKTUS
Az Európai Parlament és a Tanács 733/2002/EK rendelete (2002. április 22.) a .eu felső szintű domain bevezetéséről [Hivatalos Lap L 113., 2002.4.30.].
ÖSSZEFOGLALÓ
E rendelet célja az, hogy megállapítsa a „.eu” felső szintű domain (TLD) bevezetésének feltételeit, és mindenekelőtt nyilvántartó kijelöléséről rendelkezzen és létrehozza azt az általános keretet, amelyben a nyilvántartó működni fog.
A „.eu” TLD létrehozása az eEurópa 2002 cselekvési tervben az elektronikus kereskedelem fellendítésére és az internethasználat ösztönzésére irányuló egyik célként szerepel.
A „.eu” domain nem váltja fel az Európai Unióban már meglévő (például Franciaországban a „.fr” vagy Olaszországban a „.it”) domaineket, hanem kiegészíti azokat, és lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy páneurópai internetes identitást alakítsanak ki (alapvetően webhely- vagy e-mail címek).
Célkitűzések
A „.eu” TLD létrehozása az alábbi célkitűzéseket szolgálja:
- az internetes hálózatok használatának előmozdítása és a felhasználók rendelkezésére álló választék növelése azáltal, hogy a meglévő, országkód szerinti felső szintű domainekhez (ccTLD-k) vagy az általános felső szintű domainekhez kiegészítő regisztrációs domaint biztosít;
- a transzeurópai hálózatok együttműködési képességének javítása a „.eu” névszerverek Unión belüli rendelkezésre állásának biztosítása révén;
- a belső piac internetes alapú virtuális piacon való jelenlétének láthatóbbá tétele, valamint az Európai Unió arculatának népszerűsítése a világméretű információs hálózatokon.
A nyilvántartó jellemzői
Az Európai Bizottság feladata, hogy egy érdeklődésnyilvánítási felhívásnak a Hivatalos Lapban történő közzétételét követően kijelölje a nyilvántartót.
A nyilvántartó valamely tagállam joga szerint létrehozott nonprofit szervezet.
A nyilvántartó kötelezettségei
A nyilvántartónak az alábbi feladatokat kell ellátnia:
- bármilyen akkreditált .eu regisztrátor útján bejegyzi a „.eu” TLD-n azt a domainnevet, amelyet az Unióban székhellyel rendelkező vállalkozás vagy szervezet, illetve ott lakóhellyel rendelkező természetes személy kér;
- a Bizottsággal és az egyéb érdekelt felekkel egyeztetve elfogadja a „.eu” TLD-re vonatkozó bejegyzési politikát, az általános szabályok figyelembevételével;
- a felmerült költségekhez közvetlenül kapcsolódó díjakat szed/állapít meg;
- végrehajtja a viták peren kívüli rendezésére vonatkozó politikát, valamint a nevekkel kapcsolatos jogok tekintetében a domainnév birtokosok között felmerülő jogviták és a nyilvántartó egyedi döntéseivel kapcsolatos jogviták gyors rendezésére irányuló eljárást alkalmaz;
- elfogadja a „.eu” regisztrátorok akkreditálására vonatkozó eljárásokat, és végzi az akkreditációt;
- biztosítja a domainnevek adatbázisainak integritását.
Szabályozási keret
Az Európai Bizottság általános szabályokat fogad el a „.eu” TLD bevezetésével és funkcióival, valamint a bejegyzés általános elveivel kapcsolatban. Ezek a szabályok a következőket foglalják magukban:
- a viták peren kívüli rendezésének politikája;
- a domainnevek spekulatív és visszaélésszerű bejegyzésére vonatkozó politika;
- a domainnevek esetleges visszavonására vonatkozó szabályok;
- nyelvi kérdések és földrajzi fogalmak;
- a szellemi tulajdonjogok és egyéb jogok kezelése.
Jogfenntartás
Az Unió fenntart minden, a „.eu” TLD-hez kapcsolódó jogot, beleértve különösen a szellemi tulajdonjogokat és a nyilvántartói adatbázisokhoz fűződő egyéb jogokat.
Végrehajtási jelentés
A Bizottság egy évvel e rendelet elfogadása után, majd azt követően kétévente jelentést terjeszt az Európai Parlament és a Tanács elé a .eu TLD bevezetéséről, hatékonyságáról és működéséről.
HIVATKOZÁSOK
| Jogi aktus | Hatálybalépés | Az átültetés határideje a tagállamokban | Hivatalos Lap |
|---|---|---|---|
|
733/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet |
2002.4.30. |
– |
HL L 113., 2002.4.30. |
| Módosító jogszabályok | Hatálybalépés | Az átültetés határideje a tagállamokban | Hivatalos Lap |
|---|---|---|---|
|
1137/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet |
2008.12.11. |
– |
HL L 311., 2008.11.21. |
KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak (2007. július 6.) – Jelentés a „.eu” felső szintű domain bevezetéséről, működéséről és eredményességéről [COM(2007) 385 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].
Bevezetése után két évvel a „.eu” felső szintű domain (TLD) sikere tagadhatatlan.
A jelentés jelzi, hogy a „.eu” domainnevek aktív használatban vannak, és kielégítik az európai polgárok, az ipar és egyéb szervezetek valós igényét. Az EURid szerint több mint 2,8 millió „.eu” domaint hoztak létre az interneten, így a „.eu” TLD európai szinten a negyedik, világszinten pedig a kilencedik helyet foglalja el a legnagyobb felső szintű domainek („.com”, „.net”, „.info” stb.) között. A kihívás most a felhasználóknak nyújtott szolgáltatások továbbfejlesztése, például egy, a regisztrátorok számára kidolgozott etikai kódex elfogadásán keresztül.
A Bizottság 874/2004/EK rendelete (2004. április 28.) a .eu felső szintű domain bevezetésére és funkcióira vonatkozó általános szabályok, valamint a bejegyzésre irányadó elvek megállapításáról [Hivatalos Lap L 162., 2004.4.30.].
Ez a rendelet részletesen ismertet több, a 733/2002/EK rendelet végrehajtásához szükséges összetevőt, többek között a bejegyzés iránti kérelmek tartalmát, a regisztrátorok akkreditálására vonatkozó szabályokat, a nyelvekkel és a fenntartott földrajzi nevekkel, valamint a domainnevek spekulatív és visszaélésszerű bejegyzésével kapcsolatos eljárásokat.
Ez a végrehajtási rendelet továbbá szakaszos bejegyzési eljárást, illetve alternatív vitarendezési eljárást hoz létre.
A bejegyzés iránti kérelmeket a Bizottság által a „.eu” domainnevek kezelésére kijelölt EURid nyilvántartó által akkreditált regisztrátorokhoz kell benyújtani (lásd fent). A bejegyzés az „érkezési sorrendben történő kiszolgálás” elve alapján történik (14. cikk).
Lásd még
„.eu” felső szintű domain (EN), Információs Társadalom és Média Főigazgatóság



