Alapvető jogok az Európai Unióban
Az Európai Unió nagy jelentőséget tulajdonít határain belül az emberi jogok tiszteletben tartásának. Emberi jogi alapelveit az Európai Unióról szóló szerződésben és az Alapjogi Chartában határozták meg. Olyan kezdeményezésekre és programokra alapozva, mint a Daphne és a PROGRESS, az Unió tevékenységei a diszkrimináció, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni harcra és a sebezhető csoportok – például gyermekek, nők és kisebbségek – védelmére helyezik a hangsúlyt. Az Unió alapértékeinek tiszteletben tartását az Európai Alapjogi Ügynökség kíséri figyelemmel. Konkrétan segítséget, szakértelmet nyújt a tagállamoknak és az uniós szerveknek az alapjogokról szóló EU-s jogszabályok végrehajtásában.
-
AZ ALAPJOGOK ÁLTALÁNOS KERETE
- Alapjogi Charta
- Az Alapjogi Charta gyakorlati megvalósítása
- Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA)
- Az EU 2009. évi jelentése az emberi jogokról
- Az emberi jogok helyzetéről szóló 2008. évi éves jelentésArchívumok
- A kísérő nélküli kiskorúakról szóló cselekvési terv (2010–2014)
- A „Polgári jogi jogérvényesülés” egyedi program (2007–2013)
- A gyermekek, a fiatalok és a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem: a Daphne III program (2007–2013)
- A gyermekek, a fiatalok és a nők elleni erőszak megelőzését szolgáló fellépés: a Daphne II. program (2004–2008)Archívumok
- A gyermekek, a fiatalok és a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés: a Daphne programArchívumok
- Az Unió értékeinek tiszteletben tartása és előmozdítása
- A Stockholmi Program
- A Stockholmi Programra vonatkozó cselekvési terv
- A Hágai Program: tíz prioritás a következő öt évreArchívumok
- MÉLTÓSÁG
- SZABADSÁGJOGOK
-
EGYENLŐSÉG
- Megújított kötelezettségvállalás a megkülönböztetésmentességért és az esélyegyenlőségért
- Keretstratégia a megkülönböztetésmentesség és az esélyegyenlőség mindenki számára történő biztosítására
- A faji és etnikai származásra vonatkozó egyenlő bánásmód
- Személyek közötti egyenlő bánásmód elve
- Gyermekjogi ütemterv
- A gyermekjogi stratégia feléArchívumok
- ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK
- IGAZSÁGÜGY



