RSS
Betűrendes mutató
Az oldal 15 nyelven érheto el.
Új nyelvek:  CS - HU - PL - RO

Ázsiai regionális stratégia 2007–2013

Az Ázsiára vonatkozó regionális stratégiai dokumentum meghatározza az Unió és a térség közötti együttműködés kiemelt fontosságú területeit a 2007 és 2013 közötti időszakra. Ezek közé tartozik a regionális integráció és az együttműködés ösztönzése, a környezetvédelemhez kapcsolódó politikák és know-how terén való együttműködés, az oktatás és az egészségügy, valamint az otthonuktól elszakadt ázsiai népességcsoportok támogatása. A dokumentum ily módon lehetővé teszi, hogy azok a tevékenységek kapjanak támogatást, amelyek kifejezetten ezekre a kiemelt területekre irányulnak, és egyben meghatározza a 2007 és 2013 közötti időszakra készült regionális indikatív program megvalósításához szükséges feltételeket.

JOGI AKTUS

Európai Bizottság – Ázsiára vonatkozó regionális stratégiai dokumentum 2007–2013 (DE ) (EN ) (FR ).

ÖSSZEFOGLALÓ

A regionális stratégiai dokumentum (RSD) meghatározza az EU Ázsiával való együttműködése célkitűzéseit és prioritásait a 2007–2013 közötti időszakra. Ázsia a következőket foglalja magába: Afganisztán, Banglades, Bhután, Kambodzsa, Kína, Észak-Korea, India, Indonézia, Laosz, Malajzia, Maldív-szigetek, Mongólia, Mianmar, Nepál, Pakisztán, Fülöp-szigetek, Sri Lanka, Thaiföld, Vietnam.

Kihívások Ázsia számára

Politikai szinten Ázsia, amelyet Kína és India kiemelkedése jellemez, számos különféle kormányzati rendszerrel rendelkezik. Számos kihívást jelent a biztonság, a nukleáris fegyverek elterjedésének problémája, a demokratizálódás kérdése, az emberi jogok tiszteletben tartása, a munkanélküliség és az egészségügy, a törékeny helyzetek (Afganisztán, Pakisztán, Sri Lanka és Nepál), a jelentős menekült- és egyéb migrációs vándorlások, a munkahelyi normák, a természeti katasztrófák és a környezetvédelem.

Az elmúlt húsz évben Ázsia komoly gazdasági növekedésen ment keresztül, a nagyobb nyitottságnak és a jelentős gazdasági reformoknak köszönhetően. Ma ez a térség Európa legnagyobb kereskedelmi partnere, a legtöbb országa tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO (EN) (ES) (FR)), a civil társadalom jól kifejlődött és a dinamikus üzleti réteg folyamatosan tűnik fel. Ugyanakkor ezen előrelépések ellenére a társadalmi-gazdasági mutatók javulása jövedelem-különbségekhez vezetett, a munkahelyteremtés számos országban lelassult, a növekedésből származó előnyök aránytalanul oszlanak meg, az intézményi gyengeségek, a természeti katasztrófák és az infrastruktúrák hiányosságai továbbra is megnehezítik a fejlődést.

Ázsiában gyenge a szociális védelem, a főbb kihívások közé tartozik továbbra is a gyermekmunka, a nők helyzete és a szegénység, akárcsak az anyai halálozás, a gyermekek alultápláltsága, az emberi jogok megsértése, a társadalmi védelem kérdése, a fertőző betegségek növekvő terjedése, az egészségügyi veszélyek, a nemek közötti egyenlőtlenség, a diszkrimináció stb. Dél-Ázsiában fejlődés tapasztalható a millenniumi fejlesztési célok (MDG-k) terén, ezzel szemben Kelet-Ázsia lassabban fejlődik.

Ázsia földrajzi szempontból rendkívül változatos. A környezetet ugyanakkor nagyban károsítja a demográfiai nyomás, a gyors gazdasági növekedés, az iparosítás, a jogszabályok és a befektetések egyenlőtlensége, és a kevéssé alkalmazott védelmi intézkedések, amelyek a természetes erőforrások nem fenntartható használatához vezetnek. Emellett várhatóan az éghajlatváltozás is hozzájárul majd a geológiai és éghajlati instabilitáshoz.

A 2007–2013 közötti időszakra szóló regionális stratégia kiemelt területei

Az együttműködés és a területi integráció ösztönzése a stratégia legfőbb kiemelt területe. Ennek érdekében az EU támogatja az Ázsia-Európa találkozó (ASEM (DE) (EN) (FR)), az Ázsia-Európa Alap (ASEF) (EN), a Transz-Eurázsia Információs Hálózat (TEIN (EN) (FR)), a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Megállapodás (SAACR) (EN), a Dél-ázsiai Szabadkereskedelmi Megállapodás (SAFTA) (EN) és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) (EN) közötti munkát és párbeszédet.

A második kiemelt fontosságú terület a politika és a know-how terén való együttműködést ösztönzi a környezetvédelem, az oktatás és az egészségügy területén. Célja a környezeti termékek és szolgáltatások terén a fenntartható fogyasztás és termelés, valamint kereskedelem elősegítése, valamint az erdészeti, kormányzati és kereskedelmi jogszabályok (FLEGT) alkalmazásának támogatása. Nagy hangsúlyt helyez emellett az egyenlő esélyek és a demokrácia értékei, a jogállamiság, az emberi jogok tisztelete és az alapvető szabadságjogok előmozdítására. Végül támogatja a régiót a madárinfluenza és a más kialakult, nagy patogenitású betegségek kordában tartásában, és határokon átívelő egészségügyi együttműködést irányoz elő.

A harmadik kiemelt terület célkitűzése az otthonuktól elszakadt ázsiai népcsoportok támogatása, az anyaországukba vagy harmadik országba való visszatérés és letelepedés elősegítése révén. Ez a támogatás kapcsolatot teremt a segély, az újraintegrálás és a fejlesztés között, amelyek célja a sürgősségi segély és a hosszú távú segély között tátongó rés betöltése. A tevékenységeket az ECHO (EN) (FR) koordinálja, az adott ország programjaival összhangban megállapított lépések tiszteletben tartásával. Fokozatosan helyi partnerségek és fejlesztési kapacitások épülnek majd ki.

Bizonyos átfogó jellegű témákat (például az emberi jogok, a demokrácia, a kormányzás stb.) regionális szinten fognak kezelni, vagy adott esetben beépítik őket az egész programba.

Szabályok

Az Ázsia számára a 2007 és 2013 közötti időszakra elkülönített költségvetés eléri az 5,187 milliárd eurót, amelynek 81%-át az országok fejlesztési támogatására szánják, 16%-át regionális támogatásra, 3%-át pedig tartaléknak. Ez a regionális stratégiai dokumentum egy regionális többéves indikatív programból (MIP) áll, amely a támogatás programozási dokumentuma, és a regionális stratégiai dokumentumban meghatározott kiemelt célkitűzések elérése érdekében tett lépéseken alapul. Az első MIP-t a 2007 és 2010 közötti időszakra készítették el (400 millió euró költségvetés), a második MIP-t pedig a 2011 és 2013 közötti időszakra fogják elkészíteni (375 millió euró költségvetéssel). A regionális stratégiai dokumentum kiegészíti egyrészt az Ázsia egyes országaira készített országstratégiai dokumentumokat, másrészt a Közép-Ázsia számára készült regionális stratégiai dokumentumot. A fejlesztési együttműködési eszköz (DCI) képezi az e regionális stratégiai dokumentum által nyújtott pénzügyi támogatás legfőbb keretét.

A támogatott tevékenységek a következők: programok, kapcsolatok, találkozók, támogató tevékenységek, párbeszéd, legjobb gyakorlatok megosztása, szakértői találkozók, regionális és háromoldalú együttműködés, szemináriumok, konferenciák, workshopok, kutatások, testvérvárosi kapcsolatok, gyűlések, tanulmányok, képzések, tanulmányi kirándulások, egyetemi csereprogramok, a szabványok és a jogszabályok harmonizációja. Az azonosítási szakaszban további tevékenységek is felkerülnek majd a listára.

A siker mutatóit úgy határozzák meg, hogy meg lehessen határozni a megtett lépések hatékonyságát. A következőket részletezik: a beavatkozás által kitűzött cél, a célcsoportok számára remélt eredmények és előnyök, a közvetlen hatások és a várt eredmények elérése érdekében teendő lépések. A tevékenységek eredményeit kvalitatív és kvantitatív módon is felmérik majd, nem csak a mutatók, de az ellenőrzési kritériumok és egyéb megvalósítási mechanizmusok segítségével is. Valamennyi program megvalósítását nyomon követik és ellenőrzik. A teljes program félidei felülvizsgálatát 2009-re tervezik.

Háttér

A két terület közötti együttműködés alapját az „Európa és Ázsia” című közlemény és az „Európai konszenzus a fejlesztési politikáról” című közlemények képezik, amelyek elsődleges feladatként a szegénység eltörlését határozták meg. Ez a regionális stratégiai dokumentum ily módon biztosítja a folytonosságot a kiemelt fontosságú területek, az eredmények és a tapasztalatok terén, az előző, 2005-2006-ra vonatkozó regionális stratégiai dokumentum alapján.

Utolsó frissítés: 30.05.2008

Lásd még

  • További információkért látogasson el az Európai Külügyi Szolgálat (EN) (FR) internetes oldalára.
Jogi nyilatkozat | Bővebben erről az oldalról | Keresés | Kapcsolat | Az oldal tetejére