RSS
Betűrendes mutató
Az oldal 15 nyelven érheto el.
Új nyelvek:  CS - HU - PL - RO

We are migrating the content of this website during the first semester of 2014 into the new EUR-Lex web-portal. We apologise if some content is out of date before the migration. We will publish all updates and corrections in the new version of the portal.

Do you have any questions? Contact us.


2004-es bővítés: a 25 tagú Európai Unió jelentette kihívás leküzdése

2004. május 1-jén tíz új ország és azok közel 75 millió lakosa csatlakozott az Európai Unióhoz. A 25 tagú Európai Unió immár egy olyan, 450 millió polgárt tömörítő politikai és gazdasági térség, amelyben ezentúl ott van három egykori szovjet tagköztársaság (Észtország, Lettország, Litvánia), a Szovjetunió négy volt csatlósa (Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia), egy volt jugoszláv tagköztársaság (Szlovénia) és két földközi-tengeri sziget (Ciprus és Málta).

Az Unió 15-ről 25 tagúra való történelmi bővítése egy hosszú csatlakozási folyamat lezárása, ami lehetővé tette a vasfüggöny és a hidegháború által fél évszázadon át megosztott Európa népének újraegyesítését. Rövid időre térjünk vissza az Unió ötödik bővítésének előkészítésére, kihívásaira és kilátásaira.

Az Európai Unió ötödik bővítésének előkészítése

A berlini fal 1989. november 9-i leomlásával a keleti kommunista blokk egésze omlik össze. Ez az esemény jelenti az európai kontinens újraegyesítési folyamatának kezdetét. Ettől az időponttól kezdődően ugyanis az Európai Unió és a tagjelölt országok folyamatosan készítették elő a teljes csatlakozást olyan (az EU és az egyes tagjelölt országok közötti) kétoldalú csatlakozási partnerségek keretében, amelyek az egyes országok számára pontos ütemterv szerint határozzák meg a csatlakozásukhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítéséhez szükséges kiemelt erőfeszítéseket.

1987 és 1996 között tizenhárom ország nyújtott be az Európai Unióba való felvétel iránti kérelmet: Ciprus, Észtország, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Bulgária, Lettország, Litvánia, Málta, Románia, Szlovákia és Törökország. Az 1997. december 12-én és 13-án Luxemburgban ülésező Európai Tanács az Unió bővítési folyamatát „szakaszonként, az egyes tagjelölt államok saját ritmusa szerint, felkészültségi szintjüktől függően” indította el.

Az európai uniós tagságra való felkészüléshez a tagjelölt országok először is európai megállapodásokat (a közép- és kelet-európai országok) vagy társulási megállapodásokat (Törökország, Ciprus és Málta) írtak alá. A közösségi szabályozások elfogadására irányuló erőfeszítéseikben az Európai Unió valódi előcsatlakozási stratégia segítségével támogatta őket. Pénzügyi segítséget nyújtott számukra intézményeik, infrastruktúráik és gazdaságuk fejlesztéséhez.

OrszágokAz európai vagy a társulási megállapodás aláírásaA tagjelöltség iránti kérelem időpontjaTársulási megállapodás
HL-hivatkozás

Bulgária

1993.3.1.

1995.12.14.

HL L 358., 1994.12.31.

Ciprus

1972.12.19.

1990.7.3.

HL L 133., 1977.5.21.

Észtország

1995.6.12.

1995.11.24.

HL L 68., 1998.3.9.

Magyarország

1991.12.16.

1994.3.31.

HL L 347., 1993.12.31.

Lettország

1995.6.12.

1995.10.13.

HL L 26., 1998.2.2.

Litvánia

1995.6.12.

1995.12.8.

HL L 51., 1998.2.20.

Málta

1970.12.5.

1990.7.3.

HL L 61., 1971.3.14.

Lengyelország

1991.12.16.

1994.4.5.

HL L 348., 1993.12.31.

Csehország

1993.10.6.

1996.1.17.

HL L 360., 1994.12.31.

Románia

1993.2.8.

1995.6.22.

HL L 357., 1994.12.31.

Szlovákia

1993.10.6.

1995.6.27.

HL L 359., 1994.12.31.

Szlovénia

1996.6.10.

1996.6.10.

HL L 51., 1999.2.26.

Törökország

1963.9.12.

1987.4.14.

HL L 217., 1964.12.29.

A csatlakozási tárgyalások a hat legjobban felkészült országgal (Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovéniával) 1998. március 31-én kezdődtek meg, Törökország kivételével a többi tagjelölt országgal (Bulgáriával, Lettországgal, Litvániával, Máltával, Romániával és Szlovákiával) pedig 2000. február 15-én. A csatlakozási tárgyalások a „differenciálás” elvére, azaz arra épültek, hogy mindegyik ország a csatlakozásra való felkészülési erőfeszítéseinek függvényében haladjon. Így a tárgyalások időtartama országonként változó volt, az általuk megvalósított előrehaladástól függően.

1998 óta a Bizottság évente tett közzé jelentést az egyes tagjelölt országok által megvalósított előrehaladásról. Ezen túlmenően az 1998-ban elfogadott, majd 1999-ben és 2002-ben felülvizsgált csatlakozási partnerségekben országonkénti prioritásokat határoztak meg és meghatározták az azok által igényelt különleges támogatást. Ez a dokumentumkészlet olyan átvilágítást (ágazatonkénti értékelést) tett lehetővé, amelynek révén az egyes tagjelölt országok számára menetrendet lehetett megállapítani arra vonatkozóan, hogy milyen jogi aktusokat kell elfogadniuk vagy módosítaniuk a közösségi vívmányok tiszteletben tartása érdekében.

A 2002 decemberében tartott koppenhágai Európai Tanács megállapította, hogy a 13 tagjelölt ország közül 10 (Ciprus, Észtország, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Lettország, Litvánia, Málta és Szlovákia) teljesítette az Európai Unióba való felvételhez szükséges feltételeket. 2003. április 16-án Athénban aláírták csatlakozási szerződésüket, és 2004. május 1-jén – a ratifikációs folyamatokat követően – csatlakoztak az Európai Unióhoz.

Ahhoz, hogy az Európai Unió tagjai lehessenek, a 10 tagjelölt országot először is el kellett ismerni európai államokként (az Európai Unióról szóló szerződés 49. cikke (DE) (EN) (FR)), azt követően pedig meg kellett felelniük a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elveinek (az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke (DE) (EN) (FR)). Teljesíteniük kellett a „koppenhágai kritériumok” néven ismert gazdasági és politikai feltételeket is, amelyek szerint egy tagjelölt országnak:

  • stabil demokráciának kell lennie, tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, a jogállamiságot és a kisebbségek védelmét;
  • működő piacgazdasággal kell rendelkeznie;
  • el kell fogadnia az Európai Unió jogalkotási korpuszát képező szabályokat, normákat és közös politikákat.

Az Európai Unió ötödik bővítésének kihívásai

Az Európai Unió ötödik bővítése abból a szándékból fakad, hogy az újraegyesített európai kontinensen béke, stabilitás és gazdasági jólét valósuljon meg. E szándéknak mindezek ellenére azonban vannak költségvonzatai és előnyei is, amelyeket számszerűsíteni kell.

Béke, stabilitás és gazdasági jólét Európában

Európa egyesítésének az a célja, hogy biztosítsa:

  • a békét és a politikai stabilitást az egész kontinensen;
  • az európai polgárok nagyobb jólétét, az európai társadalmi-gazdasági modell és az euróövezet bővítésének köszönhetően, a környezet tiszteletben tartása mellett;
  • a demokrácia fejlődését, az Európai Unió Alapjogi Chartájának tiszteletben tartásával, amely a méltóság, az egyenlőség, a szolidaritás és az igazságosság elve köré épül;
  • Európa nemzetközi szerepének megerősítését, különösen a kereskedelem területén;
  • a kulturális gazdagodást stb.

Annak érdekében, hogy a bővítés ne történjen az európai integráció első negyven éve alatt kialakult gazdasági és társadalmi szerkezet rovására, az Európai Unió a tagjelölt országokkal folytatott tárgyalások során a következők jelentőségéhez ragaszkodott:

  • a gazdasági és az agrárágazat liberalizációja;
  • az igazságszolgáltatás és a rendőrség reformja, valamint a korrupció elleni küzdelem;
  • az élelmiszerbiztonsági szabályok alkalmazása;
  • a szervezett – gazdasági és pénzügyi – bűnözés, a kábítószer-kereskedelem, a nőkkel való kereskedelem elleni és a gyermekek jogainak tiszteletben tartása érdekében folytatott küzdelem;
  • a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása;
  • a környezetvédelem és különösen a hulladékkezelés, valamint az atomerőművek biztonságának javítása.

A bővítés költségei és előnyei

A különböző gazdasági helyzetű államok számának, és következésképp a lakosok és a használt nyelvek számának növekedése bizonyos erőfeszítéseket – különösen pénzügyi erőfeszítéseket – kíván a tagállamoktól.

Az előcsatlakozási stratégia keretében az Európai Unió változatos pénzügyi eszközöket (Phare, ISPA és SAPARD) vezetett be a tagjelölt országok segítésére.

A 2000–2003 közötti időszakra az Európai Bizottság 13,2 milliárd EUR-t különített el az előcsatlakozási kiadásokra. A 2004–2006 közötti időszakra a Bizottság több mint 41 milliárd EUR-t szabadít fel (40,8 milliárd EUR-t az új tagállamok számára: agrártámogatások, regionális és infrastruktúrával összefüggő támogatások, nukleáris biztonság, közigazgatás és határvédelem céljára; 540 millió EUR-t valamennyi állam számára: kutatás, kultúra és oktatás céljára).

A tíz új tagállam 2004. május 1-jei csatlakozása megszüntette az előcsatlakozási stratégiát. Ezek az országok azonban továbbra is kedvezményezettjei a 2005 előtt benyújtott összes projektre vonatkozó előcsatlakozási pénzügyi eszközöknek. A fennmaradó projektek tekintetében immár jogosultak a strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból való támogatásra.

Ezek a költségek azonban előnyöket is tartalmaznak, mivel a 15-ről 25 országra történő bővítés lehetővé tette a stabilitás és a béke térségének kiterjesztését az európai kontinens egészére, annak elkerülése érdekében, hogy a volt jugoszláviaihoz hasonló konfliktusok ne ismétlődjenek meg, lehetővé tette továbbá a gazdasági és kereskedelmi növekedés ösztönzését – azáltal, hogy a belső piac fogyasztóinak számát 378 millióról 2004-ben 453 millióra, 2007-re pedig több mint 480 millióra növelte, és lehetővé tette Európának a világban – többek között a kereskedelmi tárgyalásokban – betöltött szerepének fokozását.

Ezen túlmenően az új tagállamok 15 milliárd EUR-t fizettek be az Európai Unió költségvetésébe. Mivel az összes előirányzott pénzeszközt nem használták fel, az Európai Bizottság kiszámította, hogy az ötödik bővítésnek a költségvetést terhelő nettó költsége a 2006-ig terjedő időszakban nem haladja meg a 10 milliárd EUR-t.

Az ötödik bővítés kilátásai: egy 30 tagú Európai Unió felé

A 6 tagúról sikeresen 25 tagúra bővült Európai Unió a következő bővítésére készül. Bulgária és Románia 2005. április 25-én írta alá csatlakozási szerződését. Várhatóan 2007. január 1-jén válnak az Európai Unió tagjaivá.

Törökország, miután 1987. április 14-én benyújtotta csatlakozási kérelmét, az 1999 decemberében Helsinkiben tartott Európai Tanács ülésén hivatalosan megszerezte a tagjelölt ország státuszt. 2004. október 6-i ajánlásában a Bizottság úgy ítéli meg, hogy Törökország kellő mértékben teljesíti a koppenhágai politikai kritériumokat. A Bizottság ezért azt ajánlja, hogy kezdődjenek meg a feltételekhez kötött csatlakozási tárgyalások ezzel az országgal. Ennek alapján az Európai Tanács 2004 decemberében tartott ülése 2005 októberére irányozta elő a Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdését.

Horvátország 2003. február 21-én kérte az Európai Unióba való felvételét. Az Európai Tanács 2004 júniusában tartott ülése hivatalosan elismerte ezt az országot tagjelölt országként, és a Bizottság 2004 novemberében a tárgyalások felvételére vonatkozó ajánlást fogalmazott meg. Ezt követően az Európai Tanács 2004 decemberében tartott ülése azt a következtetést vonta le, hogy a csatlakozási tárgyalások 2005. március 17-én kezdődjenek meg Horvátországgal, feltéve hogy az ország teljes körűen együttműködik a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi törvényszékkel, különösen Gotovina tábornok letartóztatása és Hágába szállítása ügyében. A 2005. március 16-i Miniszterek Tanácsa – miután megállapította, hogy az ország nem működik együtt a nemzetközi törvényszékkel – úgy döntött, hogy elhalasztja a Horvátországgal folytatandó csatlakozási tárgyalásokat, és nem állapított meg pontos dátumot. Bejelentette, hogy közös megegyezéssel kétoldalú nemzetközi konferenciát hív össze, ha megállapította, hogy Horvátország teljes körűen együttműködik a nemzetközi törvényszékkel.

Végezetül, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság 2004. március 22-én nyújtott be csatlakozási kérelmet, de még nem szerezte meg hivatalosan a tagjelölt ország státuszt.

Az Európai Unió határozottan új bővítések felé fordul a Nyugat-Balkán térségében. Megítélése szerint ezek az országok arra hivatottak, hogy az Európai Unió tagjaivá váljanak, amikor felkészültek arra.

Ez az összefoglaló kizárólag tájékoztató jellegű. Nem célja, hogy értelmezze a referenciadokumentumot vagy annak helyébe lépjen.

Utolsó frissítés: 23.01.2007
Jogi nyilatkozat | Bővebben erről az oldalról | Keresés | Kapcsolat | Az oldal tetejére