Szülői szabadság
Az európai szociális partnerek új keretmegállapodást kötöttek a szülői szabadságról. Ez a megállapodás négy hónapra hosszabbítja meg a szülők mindegyike által igénybe vehető szülői szabadságot. A megállapodás valamennyi munkavállalóra és valamennyi típusú munkaszerződésre alkalmazandó. Olyan eszközt jelent, amelynek segítségével jobban össze lehet hangolni munkavállalói és családi kötelezettségeket, és amely elősegíti a nemek közötti egyenlő bánásmódot.
JOGI AKTUS
A Tanács 2010/18/EU irányelve (2010. március 8.) a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (EGT-vonatkozású szöveg) [Hivatalos Lap L 68., 2010.3.18.].
ÖSSZEFOGLALÓ
A munkavállalók gyermek születése, illetve örökbefogadása esetén szülői szabadságra jogosultak. A szülői szabadságot a gyermek nemzeti jogszabályokban és/vagy kollektív szerződésekben meghatározott életkoráig, de legkésőbb a gyermek nyolcéves koráig lehet igénybe venni.
Ez az irányelv a munkaszerződésük típusától (határozatlan idejű, határozott idejű, részmunkaidős vagy kölcsönzött munkaerő) függetlenül egyformán alkalmazandó valamennyi női és férfi munkavállalóra.
A szülői szabadság időtartama legalább négy hónap. A szabadságot fő szabály szerint minden munkavállalónak teljes mértékben ki kellene tudnia használni, vagyis az egyik szülő nem ruházhatná át az őt megillető szabadságot a szülőtársára. Az átruházás engedélyezhető azonban, ha az átruházó szülő legalább egy hónapot igénybe vesz az őt megillető négy hónap szabadságból.
A szabadság igénybevétele
A szabadság igénybevételének és felhasználhatóságának feltételeit a nemzeti jogszabályok és/vagy a kollektív szerződések határozzák meg. Ennek megfelelően az Európai Unió (EU) tagállamai és/vagy a szociális partnerek a következőket tehetik:
- a szabadság hozzáigazítása a szülők és a munkáltatók igényeihez, ennek megfelelően a szülői szabadságot teljes munkaidőben, részmunkaidőben, részletekben, illetve munkaidő-jóváírásos rendszerben biztosítják;
- a jogosultságot a munkáltatónál munkaviszonyban töltött időtartamhoz köthetik, ez azonban nem haladhatja meg az egy évet. Adott esetben ezt az időtartamot az ugyanazzal a munkáltatóval kötött, egymást követő valamennyi határozott idejű szerződés figyelembevételével kell kiszámítani;
- a vállalat működéséhez kapcsolódó, megalapozott indok esetén a szabadság kiadása elhalasztásának engedélyezése a munkáltatók részére;
- különleges megoldások alkalmazásának engedélyezése a kisvállalkozások megfelelő működésének biztosítása érdekében.
A szülői szabadságot igénybe venni kívánó munkavállalóknak tiszteletben kell tartaniuk a munkaadójuk megfelelő időben való tájékoztatásának kötelezettségét. Az értesítési időszak meghatározásakor az EU valamennyi tagállamában figyelembe veszik a munkavállalók és a munkáltatók érdekeit.
Az EU valamennyi tagállamát ösztönzik arra, hogy a szülői szabadság igénybevételére kiegészítő intézkedéseket hozzanak és/vagy különleges feltételeket teremtsenek az örökbefogadó szülők és azon szülők számára, akiknek gyermeke fogyatékossággal él, vagy hosszan tartó betegségben szenved.
Visszatérés a munkába és megkülönböztetésmentesség
A szülői szabadság igénybevétele után a munkavállaló jogosult a korábbi munkahelyére visszatérni. Ha ez nem lehetséges, a munkáltatónak a munkavállaló munkaszerződésével vagy munkaviszonyával megegyező, az előző munkahelyének megfelelő vagy ahhoz hasonló munkahelyet kell felajánlania a munkavállaló részére.
Emellett a munkavállaló által megszerzett jogok vagy a szülői szabadság megkezdésekor éppen megszerzés alatt álló jogok:
- a szülői szabadság végéig változatlanok maradnak;
- a szülői szabadság végével pedig újra érvényesülnek. Ugyanígy érvényesül a nemzeti jogot, kollektív szerződéseket és/vagy a nemzeti gyakorlatot érintő minden változás is.
A munkavállalók védelmet élveznek a kedvezőtlenebb bánásmód vagy az elbocsátás ellen is, ha arra a szülői szabadság kérelmezése vagy igénybevétele miatt kerülne sor.
A szülői szabadsághoz kapcsolódó, a szociális biztonságot és a jövedelmeket érintő valamennyi ügyet az EU tagállamai és/vagy a nemzeti szociális partnerek szabályozzák. A megállapodás tehát nem tartalmaz a szülői szabadság időtartama alatti fizetésre vagy ellentételezésre vonatkozó kikötést.
Végezetül, a munkavállalók a szabadságról való visszatérésükkor bizonyos időtartamra kérhetik a munkaidejük és/vagy a munkarendjük megváltoztatását. A munkáltatóknak meg kell vizsgálniuk a kérést, és válaszolniuk kell rá, számításba véve mind a munkáltató, mind a munkavállaló igényeit.
Szabadság vis maior következtében
A munkavállalók sürgős családi okokból vis maior alapján is kérhetnek szabadságot. A szabadság főként a munkavállaló azonnali jelenlétét követelő, a családjában bekövetkező betegség vagy baleset esetén kérelmezhető.
Háttér
Ez az irányelv az európai szociális partnerek által 2009. június 18-án megkötött új keretmegállapodást vezeti be. A megállapodás az 1995. december 14-én a szülői szabadságról megkötött keretmegállapodás helyébe lép.
HIVATKOZÁSOK
| Jogi aktus | Hatálybalépés | Az átültetés határideje a tagállamokban | Hivatalos Lap |
|---|---|---|---|
| 2010/18/EU tanácsi irányelv |
2010.4.7. |
2012.3.8. |
HL L 68., 2010.3.18. |



